Richie Kotzen: Into The Black
írta garael | 2007.02.09.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Richie Kotzen neve nem csak a rock világában, de akár még metal körökben is többek számára lehet ismerős. Pedig csupán a napokban töltötte be a 37. életévét, de már olyan karriert tudhat a magáénak, melynek más a felével is megelégedne visszavonulása előtt. Kotzen a művészi pályát mint szólómuzsikus kezdte, de az évek során olyan neves zenekarok is felkérték a gitáros posztra, mint a Poison és a Mr. Big, de több project alapító tagja is volt (Vertu, Forty Deuce). Mint muzsikusra, valószínűleg hatással voltak ezek a formációk, hisz új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodott, mégis eddigi sikerét és elismertségét csak önmagának köszönheti. Legújabb lemeze, az "Into The Black", jóval visszafogottabb a 2004-ben kiadott "Get Up"-nál, valójában szövegileg egy komor hangulatú album. Kotzen a zenében ezt az érzelmi állapotot egyrészt szolid riffekkel megírt modern rockdalokkal próbálja kifejezni, melyekben a szólókat háttérbe szorítva, magukra a nótákra helyezi a hangsúlyt, mintha csak mesélni akarna nekünk. A másik variáció pedig a blues és ennek a rock és soul-lal való kombinációja, ami megint csak nem véletlen, hisz a bánat és a fájdalom érzékeltetésére talán ezek a legalkalmasabbak. Rocknótáival kapcsolatban mindenképp dalszerzői adottságai értékelendők. Vegyük csak a nyitó "You Can't Save Me"-t, az album első szülött dalát, kimondottan slágergyanús szerzemény, szóló nélkül, egy frappáns, odaillő középrésszel. A "The Shadow"-t hallgatva énektémáit emelném ki, Richie Kotzen ezekben sem szenved hiányt és mint énekes is, a legjobb gitáros-énekesek közé tartozik. Erőteljes rockhangját, az Eric Martin (ex-Mr. Big), Sammy Hagar-típushoz sorolják, de én érzek valamennyi Glenn Hughes-féle soul-os árnyalatot is a mélyebb hangfekvéseiben. A blues-soul oldalról a "Fear" és a "Till You Put Me Down" a kedvenceim, ezekben mint gitáros is a legtöbbet nyújtja. A lassú soul-os kezdésű "Fear"-ben a rockba forduló középrész és szóló a megemlítendő, igazi jó "beindulós" rész. A két szólót is magába foglaló blues-os "Till You Put Me Down"-t pedig a lemezanyag legjobb szerzeményének tartom. Érdemes még megemlíteni, hogy az album végére enyhül a panaszáradat, egyfajta beletörődés érezhető, a "My Angel" blues-rock ballada szép befejezése az albumnak.
Legutóbbi hozzászólások