Majesty: Banners High

írta MMarton88 | 2014.01.01.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: Noiseart Records

Weblap: http://www.majesty-metal.de/

Stílus: Heavy metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Tarek Maghary - ének Tristan Visser - gitár Robin Hadamovsky - gitár Carsten Kettering - basszusgitár Jan Raddatz - dob
Dalcímek
01. Judgment Of The Gods 02. We Want His Head 03. Banners High 04. Time For Revolution 05. United By Freedom 06. Pray For Thunder 07. Bloodshed And Steel 08. All We Want, All We Need 09. Take Me Home 10. On A Mountain High 11. The Day When The Battle Is Won
Értékelés

Tegyük magunkat túl az első sokkon: igen, 2013-ban is képes egy magát Majesty-nak nevező banda a fenti borítóval konceptalbumot kiadni arról, amely arról szól, hogy a barbár, hős harcosok, és az istenek fellázadnak egy gonosz félisten ellen, és elhatározzák, hogy a fejét veszik. Kész, igazából már ez az egy mondat mindent elmond erről a lemezről, no meg a Majesty-ről is, amit egyesek a német Manowarnak, mások csak szánalmas bohócoknak tartanak. Előbbivel a „Metal Son Tarek” vezette fogat teljesen rendben van, a másodikra meg nagy ívben tojnak: itt szó sincs a művészi kreativitás kiéléséről, újító önkifejezésről, vagy dráma és érzelmek zenén keresztüli tolmácsolásáról. Csak arról, hogy Tarek és a cimborái baromira imádják a Manowart meg néhány hasonszőrű heavy metal bajtársukat, és az teszi őket boldoggá, az életüket meg teljessé, ha szabadidejükben ők is olyan zenét játszhatnak, mint a hőseik. Kész, nem akarnak ők DeMaioékból meggazdagodni, meg az sem érdekli őket, hogy különösebb művészi értékeket alkossanak, egyszerűen csak szeretnek a szenvedélyüknek élni. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy közepesen erős dallamérzékkel áldotta meg a srácokat a sors, így „szerelemmuzsikájuk” nem is szól rosszul. Jó, igazán nagyot soha nem tudtak szakítani, de hát egye meg a fene, attól még szerethető korongokat szoktak kiadni, nem lehet állandóan csak a stílus 3-4 elit bandáját hallgatni.

A ’Banners High’ olyan szinten nem hoz semmi újdonságot a csapat diszkográfiájába, hogy az már-már szenzációs, ennyire konzekvensen kiadni rendszeresen ugyanazt az albumot maximum csak az AC/DC, a Motörhead, vagy a Running Wild tudja. Igazából stílusában, minőségében, jellegében, és minden másban is tökéletesen illeszkedik a srácok életművébe a korong. Ugyanolyan himnikus dalok, ugyanolyan dallamok és szövegek hallhatóak, mint eddig, ugyanakkor mégis megvan az a varázsa az egésznek, amitől nem kezded el unni a dolgot. Megbízhatóan hozzák a szokásosat, de mégis szerethető, és igencsak élvezetes a végeredmény, amelyről a nem agyonkomplikált dalszerkezetek, a változatosan összeválogatott tempók és a himnikus refrének tehetnek, amelyek szokásukhoz híven azonnal beleállnak a füledbe. A hangzás teljes rendben van, Tarek magabiztosan hozza a szokásos magasságokat, a hangszeres szekció meg, noha ezúttal sem váltja meg a világot, azért olykor-olykor élvezetes témákat göngyölít a vértes igazfém-himnuszok alá.

A kezdés egy történetcentrikus, epikus intro, melyből szépen kibontakozik a We Want His Head együtténeklős vágtája, az első másodpercek az Accept legszebb hagyományait idézik, amíg meg nem érkezik az első Eric Adamset imitáló sikoly. Amúgy komoly közös pont a refrénekben, hogy szinte mindegyik igazi koncertre való együtténeklős bajor csordatémákat rejt. Hamar személyes kedvenccé vált a United By Freedom, de a Time For Revolution vagy a marconább Bloodshed and Steel is ott tolakodik mögötte. Zeneileg a manowari hagyatéktól nagyon sosem mozdulnak el a srácok, bár helyenként egy-egy acceptes, hammerfallos, vagy akár sabatonos momentum is visszaköszön. Csak a balladai vonalat érzem fölöslegesen giccsesnek, talán pont azért vérzik el ezen a vonalon a Manowarhoz képest a Majesty, mert Tarek orgánuma azért jóval gyengébb, mint Eric Adamsé, így pedig nehéz érzelmekkel megtölteni a szívbemarkoló dallamokat. Meg az is igaz, hogy hiába tetszetős és szórakoztató a végeredmény, azért ezek a dalok eredetiség és önállóság híján még legjobb esetben sem tudnak versenyre kelni a metal királyainak dicsőségesebb pillanataival.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások