Rock and Roll Cinema - Morgan í…gren's Conundrum: A Percussive Misadventure

írta P.A. | 2013.12.12.

Manapság már minden üzlet, szokták mondani. A profitorientált látásmód az élet olyan területeire is beférkőzik, ahol nem feltétlenül van hasznunkra – gondoljunk csak az egészségügyre, ahol a gyógyszereladás maximalizálása nyomja rá a bélyegét a valódi orvoslásra. Nincs ez másként a művészetek világában sem. Így lehet az, hogy olyan szintű zenészek, mint például Morgan Ågren, szinte teljesen ismeretlenek a szélesebb tömegek számára, pedig ha Morgan olyan szintű ügyvéd lenne, mint muzsikus, akkor már rég milliomos lenne. Carl King filmje mégsem ás ennél mélyebbre, nem állítja a társadalom igazságtalanságait reflektorfénybe (arra ott vannak a Zeitgeist-filmek), ugyanis célja ennél sokkal egyszerűbb: hogy Morgan Ågrent népszerűsítse. Ennek érdekében pedig elkíséri a dobost egyik Los Angeles-i útjára, ahol barátaival, kollégáival, újságírókkal és producerekkel beszélget Morganről és az általa létrehozott zenéről.

 

 

De ki is Morgan Ågren? Sajnos a film készítői közel sem foglalkoznak eleget Ågren eddigi munkáival. Igaz, a rengeteg interjú közben kiderül egy s más a dobos múltjából, például  Mike Keneally (korábban Frank Zappa zenekarában muzsikált) elmeséli, hogy Frank Zappa 1988-ban egy svédországi fellépése alkalmával a színpadra invitálta Morgant és Mats Öberg billentyűst egy kis közös muzsikálásra, ahol a legendás gitárost ámulatba ejtette a két fiatal muzsikus, de például arról nem esik szó, hogy Morgan hogyan került Fredrik Thordendal 1997-ben megjelentetett 'Sol Niger Within' című fantasztikus lemezére, ami talán minden idők egyik legjobb extrém metal kiadványa és arról sem, hogy Morgan 1996-ban és 1997-ben Glenn Hughes zenekarával járta a világot. Persze aki szóhoz jutott a filmben, mind elismerően szól Morganről és ez nem kis dolog, főleg, hogy a terjedelmes névsorban az alábbi muzsikusok is helyet kaptak: Nick D'Virgilio (Spock's Beard), Danny Carey (Tool), Devin Townsend és Dave Elitch (The Mars Volta).

Lehet nem tűnik túl érdekesnek, ahogy több tucat muzsikával foglakozó ember méltatja Morgant, de szerencsére maga az érintett is szóhoz jut, de még izgalmasabbá válik a film, amikor végre dobolni is láthatjuk. Ugyanis Ågren Morgan nem egy szimplán tehetséges dobos, hanem egy igazi művész, aki leginkább a bőrökön kalapálva tudja kifejezni önmagát. A rövidke riportokat olyan bevágásokkal teszik színesebbé, ahol rajongók kérdezik Morgant, hogy mutasson be bizonyos dalrészeket, amiket korábban írt. Ezekben – ha úgy tetszik – oktatóvideókban jól látható, hogy Morgan nem a szavak, hanem a muzsika embere, hiszen a magyarázatokba rendre belezavarodik, de mindig hiba nélkül üti el a kérdéses részeket. De még ennél is érdekesebb, amikor Tosin Abasival és Janek Gwizdalával jönnek össze egy kis jammelésre. Az pedig egészen döbbenetes, amikor egyik szólójában, játék közben (!) bűvészkedi le a cintányérokat az állványokról, mindezt úgy, hogy közben folyamatosan és hibátlanul csépeli a dobokat. Ezen felül láthatjuk, ahogy Shimon Phillips  doboslegenda és producer hosszasan oktatja fiatal kollégáját a kávézás rejtelmeitől az egészen apró stúdiós trükkökig, miközben főhősünk végig tisztelettudóan figyel és bólogat, de fény derül arra is, hogy a Surströmming (fermentált hal) konzervet víz alatt kell felbontani és még egy tudományos magyarázatot is kapunk arra, hogy miért van az, hogy ami az emberek nagy részének befogadhatatlan zaj, az a populáció egy kis hányadának mégis értelmezhető és izgalmas muzsika.

Egy ideális világban az olyan művészek, mint a filmben bemutatott Morgan Ågren nem szorulnának ilyesféle hírverésre. De közel sem élünk ideális világban, így elkészült ez a kétórás videó, melyet nem csak a dobosok fognak élvezni, hanem az igazán úttörő, szabad szellemű muzsikára éhes közönség is.

Szerző: Pálinkás András

A videó megrendelhető ITT, a film Facebook-oldala ITT található.

Legutóbbi hozzászólások