Lemezkritika-külföld: Rammstein: Rosenrot 2005
írta admin | 2005.11.02.
Megjelenés: 2005-10-28 Kiadó: Motor music / Universal Weblap: http://www.rammstein.com/ Stílus: Indusztriális Rock/Metal Származás: NémetországTill Lindeman - Ének Paul Landers - Szóló gitár Richard Kruspe-Bernstein - Ritmus gitár Oliver Riedel - Basszus gitár Christian Lorenz - Billentyűs Christoph Schneider - Dobok
01. Benzin 02. Mann Gegen Mann 03. Rosenrot 04. Spring 05. Wo Bist Du 06. Stirb Nicht Vor Mir ( Don't Die Before I Do ) ( Feat Sharleen Spiteri ) 07. Zerstören 08. Hilf Mir 09. Te Quiero Puta 10. Feuer & Wasser 11. Ein Lied
Ha az utóbbi években valaki egyéniséget keresett mind zeneileg, mind pedig a színpadi megjelenést tekintve, jobbára ez a név ugrott be: Rammstein. És valóban, nem tévedett, aki e csapatra rásütötte az "egyediek" jelzőt, tényleg azok. Ennek megfelelően (ahogy sok nagy név is megemlítette) az első három lemezük korszakalkotónak, alapműnek tekinthető mindazok számára, akik frissességet, újdonságot vártak már a zeneipartól. Egyszerű dallamok, remekül megszólaló gitárok (Emlegették velük kapcsolatban a Clawfinger-t is emiatt), és a fő attrakció, hogy anyanyelvükön, azaz németül adják elő a dalokat. Európa szerte akadnak, akiket elriaszt ez a tény, mindazonáltal a világ számára érdekessé tette őket. Egyéniségükhöz tartozik a kritikus, cinikus szemléletük is, melyet akár saját országukkal szemben is felvállalnak. Ez mindenképpen dicséretes, és erős lélekjelenlétre utal. Tudják, hogy mit akarnak... Egészen az előző albumig (Reise Resie) megingathatatlannak, s nem kevésbé fejlődőnek tűnt a csapat. Ezen a lemezen is szerepeltek jó ötletek, jelenvoltak a Rammstein védjegyek, volt cinizmus, burkolt beszólás (gondoljunk csak az Amerika dalra, s klipre), mennydörgő gitárok... mégis, érezhetően megváltoztak. Ebben nagy szerepet vállalt a kis híján létrejött feloszlásuk is. Hát, ezek után várható volt, hogy felszabadultabban alkotnak, és kevésbé törekszenek a Rammsteinességre. Itt az új album, amely ahogy mondták annak idején a Reise Reise folytatása lesz, még onnan lemaradt dalokat is tartalmaz majd. És valóban, a hasonlóság szembeötlő.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
A számtalan profi show után, mintha földbe álltak volna. A jelenleg folytatott út, egy sokkalta nyugodtabb, kevésbé felkavaró zenekart mutat, teljesen letisztult zenei elképzeléssel. Még mindig nagyszerű, amit művelnek, de a korai idők hangulata természetes módon teljesen kiveszett belőlük. Ez az utóbbi két album már egy teljesen más irányt képvisel, és nem tartom valószínűnek, hogy a későbbiekben visszatekintenének a kezdetekhez, pedig jót tenne...
Hanyagolják a különböző felvezetéseket, kellően jól elvégzi ezt az eső dal, a Benzin bevezetője. Érezhetően beteg atmoszférára számíthatunk. A hangzás abszolút profi, de komoly változás történt. A tükör tiszta gitárokat egy jóval mélyebb, koszosabb hangszín váltotta fel. Ez a dal számomra a Mein Tail kistestvére. Jó ötlet benne a trombitás dallam. És ahogy említettem a hangulat betegességet sugall, akárcsak régen. Kislemeznek valóban tökéletes választás, bár egy kicsit talán félrevezető. Till jókat énekel, a középrész effektes megoldásáért pedig ötöst kapnak. Igazi koncert nóta.
Mann gegen mann, ez a címe a következő dalnak. Indításában hasonlít a Benzinre, rokon módon van felépítve. A refrén nagyszerű, ahogy kórussal szivárvánnyá színezték. A Reise Reise albumon kiderült, hogy elég jól kezelik ezt a lehetőséget is. Kedves, húzós dal. Elvontsága vetekszik a nyitó daléval. A középrész hihetetlenül hangulatos lett, leginkább a sikító hanghatásoknak köszönhetően. Hatalmas headbanger téma is felüti a fejét, aztán rövid pihenő következik, majd szépen feltámad a refrén. Nagyszerű dal! Koncerten lehet az igazi...
A harmadik dal a címadó tétel, Rosenrot. Az felvezető ismerős, a szavalós szövegmondás viszont régóta jól eltalált komponens. A tempó változatlan, és ennek köszönhetően valahogy nem fog meg a dal eléggé. A refrén jól megírt dallamot rejt, de valahogy kevésnek érzem. Ebben a tételben is hallhatunk trombitát. Jó dal, de a feledhető kategóriából.
Spring. Halk, szintetizátoros indítás, kifejezetten hangulatos. Erősen a Mutter album hangulatát idézi, ez nem baj, de ezt már hallottuk majdnem ugyanígy. A Rammsteinhez képest korrekt gitár riff következik, majd egy abszolút higgadt versszak, amit kellemes hangok kísérnek. A refrén nagyszerű, csodás, ahogy eggyé áll a gitár, a zongora, a kórus. Jó hallgatnivaló, kellően lassú, hogy legyen időnk elmélázni, foglalkozhassunk a gondolatainkkal. Hangulatilag nagyon sötét. Még értékelhető darab, de már hallott...
Wo bist do. Hatásos szintetizátorkezdés, majd időben betolakodó gitárok. Szépen szólnak együtt. Fülledt hangulatú versszak következik, nem rossz, de kezd egyhangúba átcsapni a lemez, eltűnt a húzás, nincs sodrás, mintha egy tóban lubickolnánk. Két fáradt dal egymás után túl erős. Ez is feledhető, lehagyható tétel. Semmi érdekességet nem tartalmaz. Zéró...
Stirb nicht vor mir a következő dal címe. Kellemes akusztikus dallammal alapoz (bár már sok helyről ismerős e harmónia), a versszakban pedig akkordokat pengetnek a srácok, amire kellemes énekdallam épül. Ez eddig nagyon jó! A következő versszakban egy hölgy hangjára lehetünk figyelmesek, nagyszerű az ő szájából hallani Till dallamát, teljesen más karaktert ad, ráadásul angolul énekelve (ezt viszont nem értem miért jó). Ez a dal bizony duettként megfogalmazott refrénnel rendelkezik. Csodálatos kompozíció, érzékkel összeállítva. Ez igazi újdonság itt. Végre valami ötlet...
Zerstören, amolyan indiai dallamokkal és sodró tempóval ébreszt fel az imént átélt katarzisból. Lendületes dal, akárcsak az albumot felvezető kettő. Visszafogott tétel, érdekes refrénnel. Koncerten lehet az igazi, felvételen mintha nem adná át a hátán hordott súlyokat. Kicsit még a Slipknot is felüti a fejét néhány hang erejéig. Ez a dal rendben van. Szóló is oké!
Kellemes, megszaggatott kezdésével hívja fel magára a figyelmet a Hilf mir címet viselő újabb szerzemény. A hangulatos, kemény indítást, egy alaposan visszafogott, basszus és szintetizátor kísérettel ellátott versszak követi. Refrén helyett egy előkészítőt kapunk, ami jónak tűnik, de nem mond semmit arról, hogy mit várhatunk. Ismét egy versszak, majd előkészítés, és egy abszolút monumentális refrén, amit egy remekül tálalt középrész követ. A gitárhangzásnak köszönhetően szinte egybefolyik a zene. Jó dal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Jó a System of a Down fajta, őrült zárás...
Te quiero Puta! Ezt hallgathatjuk következőnek. Spanyolos indítás, egy hölgy szavaló hangja, majd jól beinduló gitár, amit kellemesen megírt versszak követ. Na, itt végre ismét vannak ötletek. Jó a torreádoros trombiták használata, és kedves, ahogy egy hölgy spanyolul néha magához ragadja a mikrofont. Till is próbát tesz spanyolul, érdekesen megy neki. Ez a dal talán a Moskau rokona is lehetne, ha nem az valójában. A középrész jól eltalált spanyolos, szoknyaforgatós tétel, persze a hölgy tolmácsolásában. Ez sem rossz, de itt sem hoztak ki mindent, pedig annyira sokat kínáltak a témák.
Utolsó előtti dal, a tűz és a víz, azaz Feuer und Wasser. Már megszokott, visszafogott, szavalós, minimál szintetizátoros kezdés. Kevés élet mutatkozik. És az egészét tekintve ez egy alaposan visszafogott nóta, egyéniség nélkül. Ha nem lenne, akkor sem hiányozna. Ballada vagy sem, azt nem tudom eldönteni, de teljesen felesleges, ez viszont biztos. Ez a dal egy jó nagy adag töltelék, ráadásul az ízetlen fajtából.
Ein lied, és ezzel be is fejezzük a produkció dalainak elemzését. Ez a tétel egy bátor húzás. Minimalista szintetizátor ad némi dallamot, Till pedig szaval három és fél percen keresztül. A totális ötlettelenség eltéveszthetetlen jele. Ez nem is dal valójában, hanem egy outro, ami hosszú és unalmas, és lehangoló, és egy végtelenül hatalmas nulla...
Erről ennyit: Kellemetlen, bár várható csalódás lett úrrá rajtam miután befejeztem az album többedszeri hallgatását is. Szomorúan konstatálom, hogy az utóbbi majd tíz év egyik legegyedibb csapata csődöt jelentett, végérvényesen kimerült, elfáradt. A Reise Reise még számos érdekességet rejtett, hanyagolható üresjárattal, jól megalapozva egy új ösvényt a zenei rengetegben, de a Rosenrot című "tákolmány" több mint fele semmiről nem szól, nem hozott semmit. Mondhatnám olyan, mint egy Tapló télapó. Piros helyett kék a ruhája, a puttonya üres és utálja a gyerekeket, ez esetben pedig a zenehallgatókat. Még ha a banda tagjai nem is gondolják így, akkor is egy olyan lemezzel tettek minket gazdagabbá, ami röviddel a meghallgatása után csaknem teljesen értéktelenné válik. Ez nekik talán egy jó befektetés, de nekünk erősen biztos bukás, fölösleges költség.
Befejezem: Nem értem milyen céllal készült ez az egész. Ha egy kezdő, első albumos banda lennének, akkor azt mondanám, hogy remek kezdet, de van még bőven hová fejlődni, csak el kell felejteni a már ezerszer eljátszott és többnyire sikerre vitt megoldásokat Ám, tudva, hogy kik is ők, és mit tettek le arra a bizonyos asztalra, azt kell, hogy mondjam, vagy egy jó nagy szünetet srácok, vagy végleges feloszlás. Ez az album siralmas, csak árnyéka egy valaha volt nagy csapatnak. Porfogónak oké, de azért én nem adnék ennyi pénzt soha... Believe in nothing...
Mazi Pontszám: 6/10
Legutóbbi hozzászólások