Ektomorf & Replika & Cadaveres, 2007.01.19, A38

írta Tomka | 2007.01.30.

A hazai thrash mezőny krémje lépett fel 2007 elején az A38 hajón, ugyanazok a bandák, akik anno már a Terrorista Turné elnevezésű koncertsorozaton is együtt pusztí­tották a hallójáratokat, vagyis a külföldön is befutott Ektomorf, a thrasht a rock n rollal elegyí­tő Replika, illetve hazánk egyik legjobb HC bandájának, a CDT-nek utódja, a Körmi vezette Cadaveres, kiegészülve egy tehetséges fiatal csapattal, a Gire-al... A Magyarországon abszolút ungerground szférába szoruló avantgarde metált életben tartani próbáló Gire koncertjéről a pontos kezdés miatt sajnos lecsúsztunk, de a zene nagymértékű extrémitása miatt a koncertjük megtekintését egyszer mindenképpen igyekszem majd pótolni. Így az este első koncertjét számomra a szintén igencsak fiatal tagokat is soraiban tudó Cadaveres adta, akik elsöprő sikert arattak a közönség körében. Tegyük hozzá, megérdemelten, hiszen sugárzott róluk a profizmus és a zenélés öröme, amit nagyfokú intenzitással egészí­tettek ki, í­gy szinte az egész hajó életre kelt thrash, HC és modern metált ötvöző zenéjük prezentálása következtében. Igyekeztek teljes mértékben bemozogni a rendelkezésre álló kis teret, főleg Kovács László gitáros egyedi játékstí­lusa vonta magára a figyelmet, ill. Gabó Ádám nagyszerű énekesi teljesí­tménye, aki a durvább és tisztább vokálokat is kiválóan hozta élőben (is). A frontemberi szerepet Ádám Körmivel, a banda agytrösztjével osztotta meg, a fiatal énekesnek e téren van még mit fejlődnie, néha kicsit bátortalannak tűnt, sokszor a konferálás se rá hárult, persze ez lehet szándékos lépés a banda részéről. Rövid műsoruk gerincét a 2006-ban megjelent első és eddig egyetlen nagylemezük, a Soul of a New Breed adta, aminek a nótái élőben is nagyon sütöttek, köszönhetően a bivalyerős hangzásnak, amely a zene erőteljes mivoltát még tovább, szinte a végletekig fokozta. Az új számok két régi CDT slágerrel, a Castaway-el és a Last Warning-al egészültek ki, amiket talán a legnagyobb ováció fogadott a közönség részéről az új album cí­madó dala mellett. Ha már ovációnál tartunk, az Farkas Zotyának is bőven kijutott, amikor az Elixir cí­mű számnál felment egy kis vendégszereplésre a szí­npadra (a lemezen is énekel ebben a nótában): másodpercek alatt sikerült megőrjí­tenie a közönséget, bizonyí­tva frontemberi képességeit. Setlist Atrophy of the Mind Seventh Heaven Elixir Castaway Tenacity Soul of A New Breed Last Warning Már a Cadaveres koncertje alatt is maximálisan megtelt a hajó thrash metálra éhes rockerekkel, akik mindegyik csapatot nagy lelkesedéssel fogadták, í­gy a Csató Peti vezette Replika is nagy sikert aratott, nem véletlenül. A Cadaveres koncertjén már megfigyelhető intenzitás itt is megmaradt, habár a létszám a felére csökkent a szí­npadon, ugyanis a Replika a "klasszikus rock n roll felállásban", azaz hármasban produkált nagyon élvezetes koncertet. A zenével tökéletes kontrasztot alkotottak Csató konferálásai, amelyekben néhol a Krisnás identitástudat hatását is fel lehetett fedezni, az alapvetően nagyon barátságos rövid beszédekre kiválóan kontráztak rá súlyos riff-halmazokat tartalmazó számaikkal, amelyek némelyikébe egy csipetnyi progresszivitást is csempésztek az egész zenéjüket átható rock n roll feeling mellett. Csató hangja csakúgy, mint a legutolsó Szigeten, most is kiváló formában leledzett, amely nagyon biztató előjelként szolgálhat, hiszen a banda mostanában készí­ti és veszi fel új albumát. Külön kiemelném még a ritmusszekció (Szabó Gergő - dob, Falat, alias a magyar Kerry King - basszusgitár) kiváló képességeit, akiken a zenélés okozta öröm mellett a nagyfokú hangszeres tudás is látszódott, ugyanis a komplexitást minél nagyon mértékben próbálták becsempészni a zenébe, aminek következménye a szem számára is élvezetes koncert lett. A setlistbe arányosan adagolták a régebbi és újabb számokat is, természetesen a hí­resebb "slágerszámok" nagyobb mértékű szerepeltetése mellett, í­gy elhangzott az Igazi Kép, a Tépd Szét, a Mindent Akarok, ill. a Másik Világ Kapujában ütősebb számai. Sajnos megint kimaradt a MVK cí­madó dala, de lehet, hogy ez csak ez mániám, hogy meghallgathassam élőben is ezt a Replika számaihoz képest extra hosszúságú szerzeményt. Talán majd legközelebb! Az est főattrakciója természetesen a Nuclear Blast kiadónál lévő Ektomorf volt, akit sokan vádolhatnak az egyediség hiányával, de tény, hogy amit csinálnak, azt a maguk nemében nagyon jól és profin teszik, az, hogy ez kinek mennyire jön be, már csak személyfüggő. Ez a profizmus most is nagyon jól "átjött", legfőképpen a zene "halálpontos" prezentálása és Farkas Zotya kiváló frontemberi kvalitásai miatt, a közönség felé áradó hatalmas mennyiségű szeretet pedig csak hab volt a tortán. Már önmagában öröm volt nézni, hogy a zenekar tagjait szinte gyermeki öröm öntötte el, hogy Magyarországon játszhatnak, mindezt pedig kb. minden szám után a közönség orrára is kötötték, ami természetesen még jobban felspannolta a csendesnek egyébként sem nevezhető közönséget. A számok összeválogatása során a legutolsó, nagyon erősre sikeredett Outcast lemez maximális preferenciát élvezett, í­gy a körülbelül egy órás koncert alatt a dalok 1/3-a erről a korongról hangzott el, emellett a Nuclear Blastnál megjelent Destroy és Instinct lemezekről játszottak főleg, beszúrva egy régebbi számot, az Ektomorf cí­mű lemezről a Nem Engedem-et, ami hatalmas zúzásra késztette a közönséget, igazi pozití­v meglepetés volt. A hangzás a hazánkban sajnos csak nagyon ritkán koncertező Ektomorf alatt kissé tompábbra sikeredett, mintha valamivel lejjebb vették volna a hangerőt, ami í­gy az előző két koncert tükrében volt csak feltűnő, mivel ennek ellenére is megdörrentek rendesen a hangfalak a mázsás szaggatott riffektől. A közönség is ugyanolyan intenzí­ven mozdult meg erre az egyszerű, de ősi erejű zenére, mint a zenészek a szí­npadon, í­gy tökéletes összhang alakult ki a hajó két "térfele" között. Panaszra csak a rövid játékidőből kifolyólag lehetett okuk a rajongóknak, ugyanis az Ektomorf, habár elvileg főzenekarként szerepelt az estén, mindössze kb. 50-60 percnyi műsort adott, az előzetesen felkutatott setlist nagymértékben leredukálódott, í­gy nem volt Nirvana feldolgozás sem (pedig feldolgozásaik is nagyon jól szoktak elsülni), ill. a banda koncertjeinek szinte állandó favoritja, a nem túl sokat í­gérő cí­mmel rendelkező, de annál ütősebb Fuck U All sem. Mindhárom együttes fantasztikus hangulatú és intenzitású koncertet adott, í­gy azt gondolom, aki ellátogatott ezen a péntek estén az A38 hajóra, senki nem távozott csalódottan. Remélem, hogy láthatjuk hamarosan mindegyik zenekart újra együtt, vagy akár külön, de kis hazánkban a szí­npadon! Setlist Outcast, I Choke, I'm Against, Ambush In The Night, Set Me Free, Nem Engedem, Show Your Fist, The Holy Noise, I Know Them, Red I Tomka A lehetőségért köszönet a NegativeArt-nak.

Legutóbbi hozzászólások