Nyugalmat nem találsz: Finntroll, Tí˝r, Skálmöld - Club 202, 2013.09.13.

2013. szeptember péntek 13-a kétségtelenül szerencsés nap volt a metalosok javarészének – kivéve, ha valakinek az észak népe is a balszerencsét jelenti. Ezen a napon ért el hozzánk a Finntroll lemezbemutató turnéja, a Blodsvept Over Europe, amire a fennosvéd trollok elhozták magukkal a feröer-szigeteki Týr-t és az izlandi Skálmöldöt. Ezt a bulit már a Finntroll albumának megjelenése óta nagyon vártam, tudtam, hogy a mindenféle klezmeres és szinte mesedallammal tarkított dalok nagyot fognak ütni élőben. De a humppások mellé kaptunk még egy kis extrát is a két említett bandával.

A Skálmöld nyitotta az estét, akiket a 2011-es Heidenfest óta követek, ahol bár nem sikerült a bulijukon teljes értékűen részt vennem, de az kiderült, hogy bőven van bennük potenciál. Ezt bizonyították az azóta megérkezett második albumukkal is. Tipikus északi metalt játszanak, (érezni a dalaikon, hogy fáznak), nekem kissé túl sok egysíkú hörgéssel, de emellett nagyszerű (néha már power metalos) gitárjátékkal és nagyívű, epikus kórusénekkel, ami eltér az európai sztenderdektől. A zenekarban mindenki tud énekelni, és ezt szerencsére élőben is megmutatják. A hörgős részek koncerten sokkal jobban átjöttek, erőteljesebb volt a produkció és egyáltalán nem színtelen a brutális vokalizálás. A legjobb viszont mindenképp az volt, amikor egy-egy zenekartag megvillantotta énektudását, és mint már sejthetitek, a dalok csúcspontja a csordavokálos, közösen tolt részek voltak.

Csak öt dalra elegendő játékidőt kaptak, de igyekeztek belesűríteni mindent, ami jellemző a Skálmöldre: két zúzósabb, nyers metal dal (bár itt is, a nyitó Fenrisúlfurban megvan a dallamos betét) egy lazább, együtténeklős refrénnel, egy nagyon slágeres, nagyon dallamos, klipes szám, és a klasszikus, személyes kedvencemnek számító Kvaðning. Ebbe a nyolcperces dalba annyi mindent belesűrítettek, hogy képtelenség nem imádni – nagyszerű intro, amely a végén a refrén fődallamává válik, eltalált, király sodrású verze, és egy a végén egy kis lírai pihenőből kiteljesedő, mindent beleadós, mindent betetőző refrén. Ezt vártam a legjobban a koncerten, és szerencsére játszották is, csak a hozzá fűzött pogó-ábrándok nem váltak be, pedig nagyon moshképes ez a többi számmal egyetemben. De nem szeretném bántani a közönséget, a még viszonylag korai kezdés, és a nem annyira ismert zenekar ellenére meglehetősen sokan voltunk már ezen a bulin is, nem volt foghíjas a küzdőtér, és az ott lévő emberek elképesztően lelkesek voltak. Öröm volt hallgatni, hogy a közönségbe annyi erő és hang szorult, hogy nem nagyon hagyjuk Skálmöldéket szóhoz jutni – többen a szöveget is tudták, és elég sok dalközti szünet a zenekar nevének kántálásába torkollott. Nem csoda, a srácok – már bocsánat, de magyarul szólva – egy kurvaerős bulit adtak!

Setlist:

Fenrisúlfur / Gleipnir / Narfi / Miðgarðsormur / Kvaðning

Szeptember 13-án a Týr is csatlakozott a Finntroll mellé a friss lemezt megjelentetők sorában, ugyanis nekik pont a koncert napján jött ki az új albumuk, így a szokásos slágerek mellett erről is sokat játszottak. Számomra kicsit meglepően a Hold the Heathen Hammer High-jal, az egyik legnagyobb slágerrel kezdtek, azt hittem, ez pont az a szám, amit a fináléra hagynak. De valószínűleg nekik van igazuk, ugyanis kitűnő belépő volt ez, akik esetleg nem voltak eddig kíváncsiak rájuk, azokat ez a szám szerintem mind odavonzotta. Nem vagyok nagy Týr-fan, de élőben nagyon kellemeset csalódtam a zenekarban! Persze, tudjuk, hogy koncerten szinte minden sokkal jobb, de a nyitószám konkrétan akkorát szólt, hogy nem is tudtam, hova kapjam a fejem. Csupa erő, csupa dallam, csupa ének, csupa jóság. Főleg, hogy az új albumos Blood of Heroes követte, aminek az eleje szerintem továbbra is egy az egyben Amon Amarth, de egyébként egy nagyszerű, tipikus újvonalas Týr szám. Az újabb albumokon úgy érezték, jobban áll nekik, ha kicsit slágeresebbek – szerintem nem érdemes ezen velük vitatkozni!

Természetesen nem maradhatott ki a Sinklars Visa sem, ami eredetileg egy feröer-szigeteki népdal. A feröeri népzene nélkülözi a hangszereket, csupán vokális szerzeményeik vannak, így ehhez illően a Sinklars Visa első két versszakát is hangszer nélkül adták elő a srácok több szólamban, és roppant jól hangzott! Egyértelműen egy közkedvelt dal, már csak azért is, mert körülöttem nem csak, hogy próbáltak együtt énekelni az emberek, hanem tudták a szöveget is! Szerintem legtöbbünk már boldogan ment volna haza egy Týr -Skálmöld koncert után is.

Setlist:

Hold the Heathen Hammer High / Blood of Heroes / Tróndur Í Gøtu / Mare of my night / Sinklars Vísa / Another Fallen Brother / By the Sword in My Hand / Shadow of Swatstika

Hátra volt viszont még az erdei lények brigádja, az est főfellépője, a Finntroll. Kis imázsváltás történt náluk a legutóbbi album óta (a koncert előtti bevásárlásból CBA-s szatyorral visszatérő Finntroll nem is illik a képbe) – hatalmas manófülek és steampunk-szerelés került a zenekartagokra. A koncertre azért nem hoztak el mindent a képeken látható dolgokból, de egyértelműen tovább akarták vinni ezt a divatot. Én az egyszerűen szoknyákba öltözött, fekete csíkokkal kimázolt arcú és testű trollokat favorizálom a színpadon, de Vrethről a felső rész végül így is lekerült, szóval itt a panaszkodást be is fejeztem. Az elvárásoknak megfelelően az új album címadójával és első klipes nótájával, a Blodsvepttel kezdtek, amire olyan szinten beindult a tömeg, hogy aki mozdulatlanul akart állni, az sem tudott.

Ezt követte az inkább dallamra, mint zúzásra épülő, nifelvindes Solsagan, ahol már nagyon kijött, hogy rossz a hangosítás, az egész úgy van bekeverve, hogy pont azt nem lehet hallani, amit igazán szeretnénk. Ez sajnos sokat nem javult a koncert alatt, és főleg a nagyszerű dallamokkal taroló dalokat, mint pl. az En mäktig hart érintette érzékenyen. Ezt a mesemetalos, táncba hívó betéttel tűzdelt számot már évek óta nem játszották itt, én sem hallottam még tőlük élőben, úgyhogy tisztességgel beindította a közönséget – még itthon is nehéz rá megállni, hogy az ember ne pogózzon… Ezen a koncerten viszont nagyon kellett figyelni ahhoz, hogy tudjuk követni a dalt, hogy mikor is jön A refrén, ugyanis itt nem kicsit veszett el a szintetizátor hangja.

Az elővezetett számok talán fele-fele arányban voltak újak és régiek, így sokszor klezmer-koncerten éreztük magunkat. Abban szerintem mindenki egyetérthet, hogy a legfrissebb dalok nagyon jól működnek élőben is, a kitartóan mozgolódó tömeg is erről tanúskodott. Sajnos túl sokan nem voltunk, pedig folyamatosan jöttek a hírek, hogy ennyi és annyi jegy fogyott, de félháznyinál sokkal több embert nem számoltam. Viszont akik ott voltak, egytől egyig nagyon élvezték a bulit – nem láttam olyan embert, aki ne headbangelne, táncolna, ugrálna, csápolna, bulizna teljes beleéléssel. És ez alatt tényleg mindenkit értek: az ember körbenézett és bizony mindenki mozgott, még aki nem szeret annyira vadulni, azt is biztosan táncra perdítették ezek a dallamok. Hát még a pogó… nem tudom biztosra mondani, hogy a pitben egy trollnak és manónak sem esett bántódása…

Kaptunk sok klasszikus dalt, a koncertkedvencek elhangzottak, sőt, meglepetésként egy ősrégi Finntroll dal, a Svartberg is előkúszott, meg jó pár lassabb, kevésbé táncolós, inkább zúzós szám is – itt legalább annyira nem szomorított el a hangosítás, ezek a szerzemények nagyon erőteljesen szólaltak meg. Az énekes, Mathias ’Vreth’ Lilmans teljesítményén lehet látni, mennyire hasznos, ha egy énekes leszokik a dohányzásról: sokkal jobban bírja az ember a hosszú ordításokat, hálásak is lehettünk érte. Ő pedig hálás volt nekünk, látni lehetett a teljesen őszinte mosolyt az arcán, mely a közönség szeretetéről tanúskodott. A srácok amúgy is elég jókedvűnek tűntek az egész koncert alatt, amire a rajongók csak rátettek még egy lapáttal. Hangosabbak voltak, mint a béközép, vég nélkül kántálva a Finntroll nevét, két dal között pedig még egy kisvonatozás is összejött valahol a pit környékén, és a felkonferálás alatt így ment a tánc – nem kis nevetést okozva ezzel magunk körülött mindenkinek, beleértve a zenekart is. Pár számos késéssel ebből a vonatozásból aztán Vreth pogófelhívására egy circle pit alakult – úgy tűnik, az elmúlt pár év alatt a magyar közönség is végre megtanulta mi ez, és hogy milyen jó ez. A záró dalhármas nagyon erős volt, természetesen nem hagyhatták volna ki a Trollhammarent, ami pedig egy nagyon spontán és gyorsan megrendezett, odavágós wall of death-ben csúcsosodott ki. S ha még nem fáradtunk volna ki, kaptunk egy Nattföddöt, ahol mi is megmutathattuk énektudásunkat. Végezetül pedig a Jaktens Tid zárta a koncertet, amiben bár Jonne (Korpiklaani) éneke helyett csak szinti szólal meg, de még így is egy hatalmas koncertnóta, és mivel ez volt az utolsó, muszáj volt rá elütni az összes energiánkat, amit szerintem mindenki teljesített.

Úgy vártam ezt a koncertet, mint a Messiást, és tudtam, hogy az új dalokat eljátszva bakot lőni nem tudnak – és nem is lőttek, volt Skogsdotter és Ett folk förbannat, de a hangosítás nagyon sokat levett a koncert értékéből. Ettől függetlenül viszont már kapunyitástól kezdve nagyszerű és egyre emelkedettebb hangulat uralkodott a klubban, kaptunk három nagyszerű zenekart, akik mind nagyon lelkesen tolták végig a bulit, a közönség pedig szintén lelkesen végigbulizta az egészet az első perctől az utolsóig, vigyorogva, táncolva, az eszét pár órára elvesztve, mert néha az is kell. Mikor is lesz a következő?

Setlist:

Blodsvept / Solsagan / Mordminnen / Ett folk förbannat / Dråp / Slaget vid blodsälv / En mäktig här / Intro (Midnattens Widunder) / Svartberg / När Jättar Marschera / Under bergets rot / Nedgång / Skövlarens död / Skogsdotter / Häxbrygd / Trollhammaren /// Nattfödd / Jaktens tid

Szöveg és képek: Vica

Köszönet a Concertónak!