Battle Beast: Battle Beast

írta MMarton88 | 2013.05.16.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.battlebeast.fi

Stílus: Heavy metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Felemelő pillanat következik: nemzedékváltás kellős közepén állunk, Tisztelt Olvasó! Tessék megkapaszkodni és felkészülni, a régi romjain valami új épül! Ez a valami pedig nem más, mint a power metal, vagy hogy még konkrétabb legyek, annak európai válfaja. Persze, kissé nagyképűség lenne 25 évesen elkezdenem arról papolni, hogy milyen kegyetlen dolog megöregedni, ugyanakkor észre kell vennem nekem is, hogy a most induló/felfutó heavy/power metal zenekarok már inkább a nálam fiatalabb korosztályokat célozzák meg, mint az enyémet, vagy a nálamnál idősebbet. Ott van például a Sabaton, akiket mondjuk szívesen el-elhallgatok, de soha nem fért a fejembe, hogy mi a fenéért őrül meg értük mindenki. Mi ez a fene nagy hype körülöttük, amikor mondjuk egy HammerFall-lal, egy Helloweennel, vagy egy Stratovarius-szal össze sem lehet mérni a zenéjüket. Pedig Sabatonék csak az elsők voltak a sorban, jött az Alestorm, a Gloryhammer, az Amaranthe, a Battle Beast, és látva a sikerüket rá kellett jönnöm, hogy a hiba az én készülékemben van. Ezek a csapatok nem véletlenül sikeresek, a mai tizenéves rockerek sokkal inkább tudnak velük azonosulni, mint az én kedvenceimmel.

Manapság a gagyi a menő. Ott van a Gangnam Style meg ByeAlex. Vagy nézd meg a milliónyi hipsztert a keretes szemüvegben meg a hózentrógerben. Kicsit mintha meghülyült volna a világ, nem? Múltkor nézem például az Angus McFife című klipet, és perceken át röhögök kínomban: miként képes valaki ilyen igénytelen, színvonaltalan, szánalmasan gagyi képi produktumot kiadni zenei videó címmel?  De igény van rá, az embereknek tetszik, a fiatalok szeretik: ergó, én vagyok a hülye. Szóval itt az új Battle Beast. Az első lemezre még azelőtt felfigyeltünk, hogy a srácok berobbantak volna a köztudatba. Azóta kiderült, hogy nem csak a finn rockrádiók láttak bennük potenciált, hanem a Nuclear Blast is, turnéztatták is őket a Nightwish-sel, a Sonata Arcticával, meg igazából mindenkivel, hisz tudják, ennél még sokkal feljebb is fog vezetni ez a karrier.

Első hallásra úgy gondoltam, hogy minden okom megvan arra, hogy lehúzzam ezt a produkciót. Először is, amit már említettünk: gagyi. Értem én, hogy van egy csomó heavy és power metal hatás a zenéjükben, de attól még a helyenként felturbózott két-negyedezéssel elnyomott nyitóhármas simán nem az az indítás, amire egy heavy/power metal hívő áhítozik. Hiányzik innen a keménység, nem? Emellett a hangszeres tudás kibontakoztatása sem kap elég hangsúlyos szerepet. Érthetetlen, hogy a helyenként borzasztó ízes szólókat megeresztő gitárosok miért nem dominálják jobban a dalokat, az abszolút a háttérben nyomuló billentyűsről nem is beszélve. Aztán ott van Noora Louhimo, aki noha új énekesnő, az orgánuma csaknem tökéletesen egyezik Nitte Valóéval. A hölgy véletlenül sem egy csodaszoprán, ami alapvetően nem baj, de az a visítós antiéneklés, amit művel, egész egyszerűen idegesítő... lenne a zene nélkül. Valamiért mégis tökéletesen passzol a muzsikához... és itt le is lövöm a poént.

Szóval annak ellenére, hogy minden okom meg lenne utálni ezt az egészet, nem teszem. Ugyanis félre kell tennem az előítéleteket, illetve bizonyos személyes nemtetszésemet és el kell ismernem: amit hallok, az működik. Ami szól, az jó, még akkor is, ha én nem ehhez szoktam, vagy némiképpen mást várok a heavy/power metaltól. Jók a dalok, baromi jó a srácok dallamérzéke. Minden nóta sláger, amelyik pár hallgatás után akkor is beleragad a füledbe, ha nem akarod. Jó az összkép, és itt megint elővehetném, hogy „de bezzeg a Rhapsody (vagy a Grave Digger – kinek melyik tetszik)”, de nem érdemes. El kell fogadnom, hogy egy nálam 10 évvel fiatalabb srác ezzel jobban fog tudni azonosulni, mint az én kedvenceimmel, és ez talán így is van rendjén. Teljesen korrekt az anyag, egységes, megvan a kellő dinamikai változatossága, ráadásul borzasztó szórakoztató és kikapcsoló az egész produktum. Különben is, a kissé klasszikusabb heavy metal szellemben fogant Over The Top még akár az Accept fanok rajongását is elnyerheti, a Raven vagy a Fight Kill Die pedig akkora speed-himnuszok, mint a ház! Szóval tessék levenni a szemellenzőt, és legyünk egy kicsit nyitottak az újításokra. Bőven élvezhető és szerethető a Battle Beast második albuma is.

Pontszám: 7.5