"Mi vagyunk az...": Agressun

írta Hard Rock Magazin | 2013.04.18.

Hazai zenekarokat bemutató rovatunkban ezúttal egy fiatal formáció mutatkozik be, amely női énekessel hirdeti a rockzene igéjét. Ők az Agressun...

 

 

A budapesti Agressun 2010-ben alakult, ahogy ez általában lenni szokott, egy baráti sörözés keretében. Az első próbák sem nagyon szóltak még másról, de a csapat hamar összekovácsolódott. A koncertezés 2011 nyarán indult be, a zenekar szinte az összes ismert budapesti klubban bemutatkozott. A kezdeti felállás a következő volt: Borbély Attila - dob, Bartha Zoltán - basszusgitár, Pethő László - ritmusgitár , Ferencz Hunor szóló-/ritmusgitár , Tóth Eszter - ének.  A következő évben már vidékre is eljutott a csapat, játszottak a debreceni Romkertben, az érdi Blues Tanyán, a gödi és a váci Motoros Farsangon illetve Dunabogdányban is. A zenekar stílusát fix keretek közé nem lehet beszorítani, dallamos rockzene, női énekkel.  Az Agressun a koncerteken a saját dalaikon kívül feldolgozásokat is játszik. Kedvelt előadóik közé tartozik Anouk, Guns N' Roses, Skid Row, és a Mötley Crüe. 2012 végén Tóth Esztert Katona Luca váltotta a frontasszonyi poszton.  A zenekar eddig két saját nótát rögzített, melyek megtalálhatók a Youtube-on és a zenekar Reverbnation profilján is. Ebben az évben további dalok rögzítése is tervben van. Az Agressun idén nyáron lehetőséget kap a bemutatkozásra a Zorall Sörolimpián és további koncertek is szervezés alatt vannak.

A zenekar jelenlegi felállása:

Katona Luca - ének
Ferencz Hunor - gitár
Bartha Zoltán - basszusgitár
Borbély Attila - dob

Elérhetőség

https://www.facebook.com/Agressun/
http://www.myspace.com/agressun

Legutóbbi hozzászólások