Örmény örömzene: Viza, Cayne - A38, 2013.03.04.

Meghívtak egy koncertre: „Viza (USA), Cayne (IT), @A38” – ennyi, az esemény leírása volt az összes információm a március 4-i estéről. A Viza bemutatása valahogy úgy hangzott: ,,…az örmény és görög bevándorlókból alakult gypsypunk-sanzonmetált játszó Viza”. Felcsillant a szemem, ránéztem a beugró árára: 1500-ért erre menni kell, úgysem voltam még a Hajón.

Utána kicsit kutatgattam Viza-ügyileg, nagyrészt örmény zenekar, játszottak már a Szigeten, sokan vannak, és údon is muzsikálnak – emellett nagyon bulis kis diszkográfiát produkáltak eddig, összesen 4 albumon át. Most Európában turnéztak, ahova magukkal vitték az olasz metal színtér nagynak mondott nevét, a Cayne-t.

Az olasz úriemberek nyitották meg az estét, mikorra már egy kisebb közönség is összeverbuválódott a színpad elé. Sokat hallottam már arról, hogy milyen nagyszerű hangosítással rendelkezik az A38, hogy tán még országelső is – mit mondjak, amikor megdörrent a Cayne zenéje, bizony egy pillanatig nem kaptam levegőt. Egész egyszerűen gyönyörűen szólt, fülsimogató, kristálytiszta, stúdióminőség. Emellett ott volt még a világítás is, a mindenfelé cikázó erős színek – élmény volt nézni, de még nagyobb élmény volt ott fotózni, még egy butácskább géppel is.

A Cayne zenéje először eléggé íztelen-szagtalan volt, egyáltalán nem irritáló, nem zavaró, nem rossz, de nem is jó. Valószínűleg ők is úgy, tudatosan építették fel a setlistet, hogy folyamatosan kerüljenek át az emberek bulimódba. A klasszikus metal felálláson kívül van nekik egy igazán extravagáns-művészkülsejű billentyűs tagjuk is – igazából csakis rajta látszott, hogy élvezné a bulit, a többiek valahogy lélek nélkül játszottak.

Aztán másodszor is az előbb említett srác mentette meg a dolgot: az első pár szám után egyre gyakrabban nyúlt hegedűje után, és ezzel díszítette a muzsikát; nem a folk felé vitte a dolgokat, sokkal inkább a klasszikus vonalat képviselte. Játékát is öröm volt nézni, laza, vidám produkció, még szólózott is egy szintetizátoros elektronikus alapra.

Szinte végig azon gondolkodtam, miért őket vitte magával a Viza turnézni, elég hálátlan feladatot kaptak: a teljesen más zenét váró, Vizára éhes tömegnek kellett eladniuk a metalt. Volt amúgy pár nagyon jó pillanatuk, tudjátok, az a „bármi is van, most nekem headbangelnem kell, mert annyira zúz és visz a zene”. Az utolsó dal előtt a magyar lányokat dicsérte az énekes, majd belekezdtek a Little Witch című dalba, többeket megmosolyogtatva, aztán levonultak a színpadról.

Megerősödött az első sor, érkeztek az emberek. Majd jöttek a zenészek is, már ott látszott, hogy a vizások sztárallűröktől mentes, közvetlen, belevaló, bulizni és bulit adni akaró emberek. Felpakolták cuccaikat a színpadra, behangoltak, köszöntöttek minket, és már mehetett is a mulatság. Számomra teljesen meglepően, a The Doors feldolgozásukkal, az Alabama Songgal kezdtek; azt hittem, hogy ezt a tételt majd valamikor a buli vége felé fogják elsütni, de nem így volt. Nem tudom, a nagy (és nálam sokkal régebbi) rajongók csak nem értesültek róla, hogy a Viza nemrég felvette ezt a dalt és ingyenesen letölthetővé tette, vagy csak nem tudtak angolul, vagy szégyellték magukat – lehet, hogy csak a kezdeti megilletődöttség része volt, de körülbelül senki nem énekelt együtt K’Nouppal, az énekessel. Aztán az ugrálás is elmaradt, pedig volt arra buzdító rész. Ez az együtténeklős, nagyon ugrálós, nagyon mozgós metal koncerten szocializálódott lelkemnek meglehetősen furcsa volt – de mindezt csak a már említett megilletődöttségnek tulajdonítottam.

Következett ezután a Magic Ladder, ami alatt továbbra is mozdulatlan maradt a közönség a közvetlen közelemben – ez már kimondottan zavaró volt. Számomra nagyon, de nagyon sokkal emeli a buli hangulatát az, ha a közönség is beindul a zenére, ha körülöttem mindenki megőrül, és velük együtt én is. Ha van zene, ami nem arra van, hogy táncolás helyett elmerengve álljunk, akkor a Viza pont ilyen. De utána következett a Viktor: a zenekar bizony név szerint ismeri „azt” a Viktorunkat, így meg is említette őt a színpadon a dal konferálásakor. Erre a dalra már hátrébb beindult a pogó, azt láttam az embereken, hogy a dalcím és téma hatására a bennük összegyülemlett politikai haragot szeretnék kiadni – na, de ez nem az a portál.

Szünet nélkül, a Viktorral egybejátszva érkezett a kishúg, a Viktor’s Sister: jó kis koncertnóta, gyakori líra-zúzás-líra váltásokkal, a közönség is nagyon jól fogadta. A zenekar végig jól kommunikált a közönséggel, emlegette a fellépésüket a „Zigeten”, dicsérte a közönséget, az énekes egy lány kezéből kivette a kameráját, és ő videózott vele egy kicsit. Igazi klubkoncert hangulat volt, a közönség és a zenekar egyként bulizott, egymással, egymásért volt.

A fináléban aztán eljátszották a mindenki által várt Carnivalia-t és a The Uzbek Brothelt is, ami alatt valami hatalmas, leírhatatlan hangulat kerekedett, mindenki, ahogy a torkán kifért, énekelte/ordította a refrén igencsak nagyívű dallamát, és táncolt, ahogy nem szégyellte.

A záró dal a Hourglass volt, addigra már mindenki szépen kifáradt, de még egy utolsó bulinak simán fért hely. A setlist alapján viszonylag sokat játszottak, számomra a koncert nagyon rövidnek tűnt – de ez így van rendjén. A levonulás előtt eldobáltak pár dobverőt és pengetőt, megköszöntek mindenkinek mindent. Látszott a tagok arcán, hogy valóban nem csak illemből mondják, hanem igazán tetszett nekik a buli. Később is ezt nyilatkozták, tetszett nekik a közönség, jó volt onnan fentről nézni a vadulásunkat és lelkesedésünket.

A meghajlás után az énekes már azonnal vonult is oda a merchpulthoz (emiatt azért sajnáltam kicsit), ahol jópofizott a rajongókkal, és ahogy tudta, adta el a lemezeket. Később aztán csatlakoztak hozzá a többiek is, és mindenkivel, aki szeretett volna, váltottak pár kedves szót és mindenféle cókmókjukat készségesen aláírták. Bár nem ez volt életem koncertje, egy másodpercig sem bánom, hogy elmentem – sőt, inkább örülök neki, hogy megismertem ezt a zenekart, hiszen jól jön a sok metal közé egy kis mulatozás, és ez a kis változatos stíluskeveréknek számító, de mégis egységes és szerethető zene élőben is nagyot ütött, és az élő údmuzsika is nagyon kellemes volt. Hiába, a Viza egy jelenség!

Setlist:

Alabama Song (Whisky Bar) (The Doors cover) / A Magic Ladder / My Mona Lisa / Viktor / Viktor's Sister / In Coins / Janna / Everybody Wants Money! / Tricky Tricky / Fork in the Road / Carnivalia / The Trans-Siberian Standoff / Napoleon Complex / The Uzbek Brothel / Hourglass

Szerző: Vica

Képek: pearl69