Krokus: Hellraiser

írta garael | 2006.12.01.

Megjelenés: 2006

Kiadó: AFM Records

Weblap: www.krokusonline.com

Stílus: hard rock

Származás: Svájc

Dalcímek

Értékelés

Úgy látszik, 2006 a dinoszaurusz bandák éve: először az ősmetalt játszó Rekviem, majd a Pretty Maids rukkolt ki olyan albumokkal, melyektől egyből visszatért a vintage imádatom, most pedig a svájci alabárdosok kedvenc hard rock alapvetése mutatta meg, hogy öregember nem vénember, s idős szamurájként - ha nem is röpke időszakok alatt- de még mindig képes egyetlen mesteri vágással hazavágni a feltörekvő suhancokat. A zenekar tulajdonképpen Marc Storace csodaénekes csapata, az eredeti tagokból mára már csak ő maradt, azonban a hangszeres szekció olyan veterán segí­tségével képes megbí­zható alapokat biztosí­tani, mint Stefan Schwarzmann. A Krokust sokan csak egy AC/DC utánérzésként kezelik, ám azért a csapatba több is szorult, mint némi váltóáramos spiritusz: az alapok ugyan gyakran idézik az ausztrálok boogie-s ütemeit, ám az énekes torkában - a letagadhatatlan orgánum hasonlóság mellett, melyre gyakran még rá is játszik - egy jó oktávval több rejtőzik, mint Brian Johnson - éban. Emellett a rock'n blues-os témákon túl bizony meglátszik, hogy az angol NWOBHM csapataival is lebonyolí­tottak egy-két turnét, a gitárok néha komoly heavy metalos morcossággal szólnak, igazi british steel-ként csapva le a fanyalgók fejét. Az új album- melyet a 2003-as Rock The Block - előzött meg élő bizonyí­téka annak, hogy a kor szellemével is haladni tudtak: egyrészt a hangzás miatt - a gitárok kellemesen mélyre hangolva néha meglepően modern sound-al szólnak - másrészt a riffek között is fel-felcsendül egy-két staccato morrantás. Az alapokat persze a bluesban gyökeredző, rock'n'rollos, témák adják: a nyitó Hellraiser és Too Wired to Sleep felférne bármelyik AC/DC albumra, és a Midnite Fantasy, valamint a Turnin' Inside Out is standard boogie alapvetések - jóllehet jóval dögösebb hangzással, és némi egyéni rock'n'rollal megspékelve -, ám a lemez másik felében olyan kellemes stí­lusgyakorlatokat találunk, melyeket az ihletők is büszkén vallhatnának a magukénak. Hallgassuk csak meg a Fight On komor riffjével felvezetett Saxon dallamokat, vagy a Spirit Of Teh Night Halford sikollyal indí­tott Judas témáját: rögtön világossá válik, hogy a Krokus tagjai játszi könnyedséggel domborí­tják ki napjaink kedvelt metal csapatainak erényeit-ráadásul, mindezt egy egyéni "Krokus" -os í­zzel, a keményebb fém témákba is némi blues-os könnyedséget csempészve. A lassabb dalok a brit AOR hagyományoknak megfelelő érzelmes lí­raik, melyben az énekes hangja remekül idomul a szöveg- és dallamvilághoz. Külön kiemelném az inkább középtempós, ám mégis bensőséges hangulatot árasztó Angel Of My Dream-t, mely Thin Lizzy riffjével és Tom Petty-s dallamokkal számomra a lemez egyik csúcspontja. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy a fiúk ezzel el is lőtték az összes puskaporukat, azok hallgassák meg a lemez záró bonusz nótáját: a Walking Of The Spirit alapos seggberúgással dörrent oda azoknak, akik azt hitték, hogy a gyors sprintnek infarktus lett a vége.

Pontszám: 9