Nőnapi fesztiválidézés: Road - Barba Negra Music Club, 2013.03.08.

A Road az a zenekar, amit otthon nem gyakran hallgatok, viszont élőben bármikor szívesen megnézem őket – fülbemászó dalaik pár koncert után könnyen megjegyezhetőek és együtténekelhetőek, komolyabb előzetes ismeret nélkül is. Eddig még csak fesztiválon láttam őket, így nagyon kíváncsi voltam, milyen hangulatot adnak át egy klubkoncerten – marad-e a fesztiválos lazaság, vagy kicsit komolyabbra veszik a figurát és összetettebb produkciót láthatunk?

A három előzenekarból kettőt sajnos sikeresen lekéstem (Dorothy, AWS), viszont a Hortobágy Hardcore Crew produkcióját teljes egészében megcsodálhattam, nem mondom, hogy nem kívántam, bárcsak kicsit többet késtem volna… A körülbelül 45 perces játékidő alatt a dalok egyformasága és a borzasztó, hörgős-ordibálós ének tűnt fel, közben néha felhangzott egy-egy megnyerő, bólogatós dallam. Olyan rock-kocsma háttérzenés érzete volt az egésznek, engem nem nyertek meg vele, biztos, hogy magamtól soha többet nem fogom meghallgatni őket.

Némi átszerelés után megérkezett a Road, és mindenfajta túlcicomázott külcsín nélkül belekezdtek az új lemez nyitódalába, a korábban már bemutatott Fojts meg a sötétben-be. Furcsának találtam egyébként, hogy két kis egyszerű molinón kívül semmi mást nem használtak – magukon kívül persze – a színpadképhez, egy lemezbemutatón többet vártam volna, de végül is elsősorban nem a látvány miatt jöttünk.

A hangosítás nem volt a legjobb, először jobboldalt álltam, itt tompább, basszus- és dob központú dübörgést; míg hátul, középen, a keverő mellett, harapósabb gitárokat hallhattunk. Az ének viszont lehetett volna hangosabb is. A fiúk remek formában voltak, nem hallottam, hogy sűrűn hibáztak volna, bár ez nem is az a fajta zene, amiben sok hibalehetőség rejlik. Molnár Máté énekes szinte lemezminőségben hozta a témákat, Goya pedig a hagyományokhoz hűen showmankedett a színpad széltében-hosszában.

A sötétebb hangulatú Fojts meg a sötétben-t a már jól ismert Felpörögve követte, majd egy-egy régidal-csokor közé beékeltek pár dalt az új lemezről is. Javarészt nem lógtak ki a korábbi szerzeményeik közül ezek sem, a Te vagy az egyetlen például biztosan a Nem rólunk szól testvérslágere lesz. A lemezbemutató titulus ellenére a műsor alig egynegyedét tették ki az új dalok, és sajnálattal konstatáltam, hogy sokakat ezek nem is érdekeltek, hangos füttykoncert söpört végig mögöttem az egyik friss nóta alatt.

De az olyan slágerekkel, mint a Nem kell más, a Nem rólunk szól, a Részeg ének vagy a Jó hely, nem lehetett mellélőni, teltháznyi torok üvöltötte együtt a szövegeket. A ráadás előtt a fiúk kézhez kaphatták a már a megjelenés előtt aranylemezzé vált ’Tegyük fel…’-ért járó „trófeákat”. Nem kis dolog ez a mai rock/metal színtéren, hihetetlen érzés volt velük átélni ezeket a pillanatokat, lerítt róluk, hogy rendkívül hálásak a rajongóiknak, és büszkék arra, hogy milyen közönségük van.

Gyorsan el is játszottak még pár dalt, köztük az abszolút kedvencemet, a Megint nyár címűt is, ami általában a záródal szokott lenni, most viszont „keretbe foglalták” a programot, az album kezdődalával nyitottak, majd az utolsóval fejezték be a koncertet (Isten állatkertje). Hosszú outro, dobverő- és pengetődobálás után levonultak a színpadról, elcsendesült a klub, véget ért az est. Azt kell mondjam, a Road klubkoncertek hangulata semmiben sem különbözik a fesztiválos buliktól. Ugyanaz az erő, lendület, gondtalan szórakozás jellemezte ezt a majd’ kétórás koncertet, valódi fesztiválhangulatot varázsolva a kalózkocsma falai közé.

Setlist:

Fojts meg a sötétben / Felpörögve / Tűnj el / Karamell / Helyetted pengékkel / Nem rólunk szól / Felfelé görbül / Te vagy az egyetlen / Ne mondd / Jó hely / Kicsit könnyebb / Nem kell más / Nem elég / Egyszer élünk / Részeg ének / Aki szabad / Megint nyár / Visszahárom / Az Isten állatkertje

Szerző: Ivetka

Képek: Reczer „Tank” Gábor. További képek ITT.

Köszönet a Barba Negra Music Clubnak!