2012 legjobbjai - Bigfoot

I. Az év lemeze (Top 10)

1. Rush – Clockwork Angels
2. Walter Trout - Blues For The Modern Daze
3. Joe Bonamassa – Driving Towards The Daylight
4. Lynyrd Skynyrd – The Last Of A Dying Breed
5. Focus – Focus X
6. Keith Emerson Band - The Three Fates Project
7. Witchcraft – Legend
8. Rival Sons – Head Down
9. Re-Machined – A Tribute To Deep Purple’s Machine Head
10. Anglagard – Vijas Örga

Értékelés

Eklektikusnak tűnik a lista, de ez a sokszínűség azt mutatja, hogy tavaly is sok kiváló banda a műfaj különböző ágaiban alaposan kitett magáért. A Rush igen-igen magasra tette a mércét, nem is bírta senki követni őket, de nincs ok a szégyenkezésre egyik fronton sem. Keith Emerson újra hódolt szimfonikus szenvedélyének úgy, hogy visszakacsintott az ELP aranykorába. A munkamániás Joe Bonamassa még mindig győzi erővel és invencióval, ahogy nagy példaképe, Walter Trout is. A műfaj kérem, jól van, hiszen, olyan ifjoncok, mint a Witchcraft és a Rival Sons joggal követelnek helyet maguknak. Van és lesz utánpótlás, nem kell félni.

II. Az év koncertje

1.  Ian Anderson – Thick as a Brick Part 2
2. G3 – Morse/Vai/Satriani
3. Rick Wakeman –Paks, Gastroblues
4. Portnoy/MacAlpine/Sheehan/Sherinian
5. Don Airey
6. Sweet – Harley Davidson Fesztivál
7. Glenn Hughes – Paks, Gastroblues
8. Dream Theater – Papp László Aréna
9. The Band Of Gypys Reincarnation (km: Steve Gadd, Eddie Gómez) – Jimi Hendrix Tribute – Müpa
10. Omega – Veszprém Aréna

Értékelés:

Ian Anderson veszélyes vizekre evezett, hiszen új vállalkozásában nem csak a rockzenére koncentrált – bár a középpontban hagyta azt – hanem más művészeti ágakhoz, - mint film, irodalom - is hozzányúlt. Mindezt nyakon öntötte vizuális effektekkel, és az eredmény egy elképesztően mulatságos, ugyanakkor nagyon mélyen elgondolkodtató színházi előadás lett. A három gitárvarázsló majd négyórás hangszerorgiájának kétharmada felejthetetlen élményt nyújtott, de Steve Vainál a kevesebb több lett volna. Don Airey kiváló bandával jött el az A 38-as hajóra, szégyen hogy ilyen kevesen voltunk. Rick Wakeman szívbemarkolóan idézte meg szólókorszakának legjobb pillanatait Pakson, és a Sweet fergeteges hangulatú, ám fájdalmasan rövid nosztalgia-bulija Alsóörsön eszembe juttatták gyermekkorom szép pillanatait.

IV. Az év zenekara/előadója

1. Rush
2. Neal Morse
3. Mike Portnoy
4. Accept
5. Slash

V. Az év csalódása, 2011-ben nem teljesült kívánságok:

Nem ebbe a kategóriába tartozik, - annál sokkal rosszabb - de Jon Lord elvesztése nagyon mélyen érintett. A legnagyobb csalódásom, hogy bár a Led Zeppelin tagjai többször is együtt mutatkoztak tavaly, hangszer sosem került a kezükbe. Említhetném a ZZ Top legújabb albumát is, mely számomra olyan érzetet keltett, mint amikor a nyugdíjas otthon három vezéralkoholistája – akik régebben együtt muzsikáltak – a lakótársak szórakoztatására hangszert ragadnak egyik este és remegő kézzel, messze a formájuk alatt teljesítve nyekeregnek valamit. Kicsit csalódtam a Flying Colors bemutatkozó lemezében is, mert nem éreztem benne az egységet. Szomorú még, hogy a UFO is csak egy silány albumot bírt kiköhögni magából.

VI. Az év kellemes meglepetése, kívánságok 2012-re:

A Rival Sons most is kiváló albummal rukkolt elő új hangokat kipróbálva. Minden esély megvan rá, hogy kinőjék magukat és egy igazi sztár rockbandává formálódjanak. Tetszett, hogy sok régi kedvencem, mint Keith Emerson, a Focus, a Rush, a Van der Graaf Generator új anyaggal rukkolt elő, és egytől egyig minőségi munkát raktak le az asztalra, különösen a Rush. Végre élőben is láttam a Steve Morse Bandet, a G3 bulin, természetesen nem csalódtam, bár Van Romaine dobos már nem tartott velük.