Helloween: Straight Out of Hell

írta MMarton88 | 2013.01.23.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: The End Records

Weblap: http://www.helloween.org/

Stílus: Power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Andreas Deris - ének Michael Weikath - gitár Sasha Gerstner - gitár Markus Grosskopf - basszusgitár Dani Loeble - dob
Dalcímek
01. Nabataea 02. World Of War 03. Live Now! 04. Far From The Stars 05. Burning Sun 06. Waiting For The Thunder 07. Hold Me In Your Arms 08. Wanna Be God 09. Straight Out Of Hell 10. Asshole 11. Years 12. Make Fire Catch The Fly 13. Church Breaks Down
Értékelés

Szokták ugye mondani, hogy a „profi” nem attól profi, hogy mindenhez ért, hanem attól, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy mihez ért igazán, és csak abban mutogatja tehetségét. Nos, a Helloween profi, mi több, szuperprofi! Ha végignézünk a diszkográfián, abban nagyjából egyetérthetünk, hogy a csapat melyik korszakai voltak igazán erősek, és melyek voltak azok a lemezek, amelyeken kissé kevésbé fényesen muzsikáltak a srácok. Ami nekem borzasztóan szimpatikus a bandában, hogy noha újra és újra kitekintgetnek kicsit a saját falaik közül, végül mindig visszataláltak ahhoz, ami igazán jól állt nekik. Sokszor hallom persze a szöveget, hogy „ez a csapat már csak árnyéka annak a legendás fogatnak, amelyik Michael Kiske énekesfenoménnel az élén, megteremtette az europower stílust a ’Keepers Of The Seven Keys’ lemezek halhatatlan himnuszaival...” De erre válaszul csak az angol nyelv egy találó frázisát tudom idézni: „Bullshit!”.

Lassan 20 éve már Andi Deris a Helloween frontembere, és meggyőződésem, hogy ebben a húsz esztendőben nem egy, és nem is kettő olyan méregerős dalt, mi több, lemezt termelt össze nekünk ez a csapat, amelyik volt annyira jó, mint a 80-as évek klasszikusai. Noha anno a ’Keeper Legacy’ kissé félre csúszott, az elmúlt években bitang erősen nyomul a fogat, a közelmúlt soralbumai ismét magasra emelték a tökfejes lobogót, így hát kíváncsian vártam, hogy találunk-e ezúttal bármit is, amibe bele lehet kötni. Nos, csattanós választ kaptam a tökfejektől, a legmeglepőbb dolog az albummal kapcsolatban maximum az lehet, hogy Weikiék kreativitása még mindig kitart, és több mint 25 év után is képesek olyan dalokkal elvarázsolni minket, amelyek annak ellenére is hibátlanok, hogy már vagy 100 nagyon hasonlót hallottunk tőlük korábban.

A ’Straight Out of Hell’ követi a legszebb helloween-i hagyományokat, a 13 dalból 8 gyors, és kb. az összes „sláger” (értsd: baromi könnyen a füledbe mászik, az agyadba rögzül, és úgy feldobja a napod, ahogy azt csak a Helloween happy metal himnuszai képések). Az utóbbi lemezek kissé keményebb, agresszívebb vonalát most visszaszorították, egy-egy marconább riffet leszámítva nem nagyon van durváskodás, dallamosabb a végeredmény, mint az elmúlt években. Többet játszadoznak a tempókkal is, mint korábban, de szerencsére jól használják ezt a kis trükköt, és nem nyírják ki vele a dalokat. A Gerstner/Weikath gitáros duó is jobban összeért, mint korábban bármikor, talán soha ilyen jó szólókkal nem tűzdelték tele a dalokat.

Manapság az egyik legtöbbször előforduló kritika a power metal lemezek kapcsán az önismétlés és a sablonosság. Ha kimerül az alkotói véna, a tisztelt művészek vagy értelmetlen önmegvalósításba kezdenek, vagy igyekeznek újraírni a régi dalokat, legtöbbször csak erőlködő, szürke kópiákat létrehozva. A Helloween igazi zsenialitása abban rejlik, hogy noha semmi, de semmi újszerű nincs a lemezükön, mégsem unalmas. Nem fárasztó, nem legyintesz rá, hogy ezt már hallottad. Képesek úgy telepakolni a saját maguk által huszonsok éve kitalált paneleket fogós, király dallamokkal, hogy azok újra és újra remek dalokat eredményezzenek. Egy percig nem unatkozol a lemez hallgatása közben, sőt, azt sem érzed, hogy „jó-jó ez, de inkább betenném valamelyik régi albumukat”. Weiki-ék baromira értenek a power metalhoz, ezt csinálják jól, ami meg működik, azt minek variálni, vagy elrontani, nem igaz?

Jó néhány dal hamar kedvenccé vált. A Nabataea, a szuperhepi Far From The Stars, a Burning Sun vagy a címadó egész egyszerűen tökéletes, ezek a dalok simán a power metal legjobbjai közé tartoznak. Ami egy ici-pici negatívum, az talán a balladai vonal. Ezen a téren szerintem a Helloween sosem volt igazán erős, és a Hold Me In Your Arms is egy középszürke szerzemény, ami egy picit le is ülteti a korongot a Waiting For The Thunderrel együtt a lemez közepén. De másba aztán tényleg nem lehet belekötni.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások