Wisdom: Words Of Wisdom

A Wisdom együttes Ep-je annak idején elment mellettem, pedig Hellstar kollega igen jókat írt róla – hiába, ezért a bűnömért azóta már természetesen kirótt büntetésemet 100 mini agyrázkódással levezekeltem (ennyiszer vertem a fejem a falba ugyanis, hogy parlagon hagytam heverni a metal kedvenc stílusában íródott hazai lemezt ) - ám a Moby Dick tribute albumon hallott Prometheus feldolgozás olyat tett velem, mint annak idején Jeanne D’Arc-al az isteni szó: megvilágosodva tudtam, hogy ők lesznek azok, kik a francia, izé a magyar tradícionális heavy metal hadakat ismételten a megbecsülés fényébe vezetik. Először nem is igen tudtam, hogy melyik bandáról van szó, ám mikor felcsendültek az első hangok, és az éterbe áriázott Nachladal István a kedvenc operás énekstílusommal, egyből rábuktam a kislemezükre, hogy rongyosra hallgatva megtaláljam a Wisdom kövét.

Nos, ezek után a kedves hallgató hiába is várna tőlem objektív kritikát, itt bizony csak az elfogultság dicsérő szavait fogja olvasni, úgyhogy aki itt leleplező, tényfeltáró ismertetőre vágyik, az gyorsan lapozzon tovább a bölcsesség könyvében, vagy szórjon átkot a klaviatúrámra, hogy a leírt mondatok méz helyett keserű epét fakasszanak .

Nézzük hát a tényeket: a csapat mintegy öt év után, egy kislemez felvezetéssel, koncerthadjárattal, szépen kivitelezett weblappal készült fel a főcsapásra, a Words Of Wisdom nagylemezre. A borítót nézegetve Havancsák Gyula festménye megfelelően prezentálja a szövegvilágot, illetve a dalok stílusának koncepcióját, számomra különösen kedves, a középkor aromáját felidéző fametszetekkel. A CD-re felrakott multimédiás rész szemet gyönyörködtető, igazi profi munka, egységes képi rendszert közvetítve mutatja meg, hogy nem feltétlenül giccses a mese képzeletgyújtó tulajdonságait így kihasználni.

Az albumon hallható tizenegy szerzemény nem okoz igazi meglepetést azoknak, akik a kislemezzel gyúrtak eddig a hallójáratokra: a brit, skandináv (Hammerfall) és a német (Stormwitch) tradicionális heavy metal ösvényén haladva szépen felelevenítik eme stílus minden előnyét, kezdve a hol speedelő, hol középtempóban döngölő riffektől a himnikus, induló jellegű dallamokig, a szépen kitartott magas hangoktól az ízes vokálig. Az említett bandákon kívül néha a Manowar kardcsörtetősebb zenei világa is felrémlik, különösen a Wheels of The War-ban, melyen szerzemény akármelyik metalkirály albumon felhangozhatna. A dalok a stílus követelményeinek megfelelően a refrénekre vannak kihegyezve, szerencsére ezek igazán jól sikerültek, és akkor is elvinnék a lemezt a hátukon, ha a tradicionális riffek és gitárszólók gyengébbre sikerültek volna, elég csak meghallgatni az album potenciális, „együtténekeltetős” slágerét, a Wisdom-ot. Személy szerint nekem a „lassabb” szerzemények jobban bejönnek, itt talán Napradar hangja is jobban érvényesül, és a riffek is „gyomorforgatóbb” hatásúak, mint a lovassági rohamokban.

Jóllehet modern megoldásokat ne várjon senki, ám azért hallatszik, hogy a lemez nem 1984-ben készült: egyrészt a remek hangzás által, másrészt a riffek azért néha ezredév túli morcossággal szólalnak meg - különösen a Sands Of Time-ban - , persze a stílus keretein belül maradva.

A hangszeres szekció teljesítményén érződik, hogy jó pár év koncert tapasztalattal (illetve zenészi múlttal) rendelkeznek, és itt nemcsak a konkrét hangszeres teljesítményre gondolok, hanem a dalok szerkezeti felépítésére is.