Metallic Taste of Blood: Metallic Taste of Blood

írta P.A. | 2013.01.10.

Megjelenés: 2012

 

 

Kiadó: Rare Noise Records

Weblap: http://www.metallictasteofblood.com/

Stílus: Progresszí­v/ambient/jazz metal

Származás: Nemzetközi

 

Zenészek
Eraldo Bernocchi - gitár Colin Edwin - basszusgitár Jamie Saft - billentyűs hangszerek Pándi Balázs - dob
Dalcímek
01. Sectile 02. Schizopolis 03. Glass Chewer 04. Bipolar 05. Maladaptive 06. King Cockroach 07. Crystals and Wounds 08. Fist Full Of Flies 09. Twitch 10. Transverse
Értékelés

Napjainkban újdonságok leginkább úgy születnek, hogy már létező műfajokat, alműfajokat ötvöznek egymással a művészek. Így jöttek létre olyan népszerű, mára már csúcsra futtatott irányzatok, mint a szimfonikus metal, vagy a folk metal és sok egyéb más is. Ugyan ezt a fúziós eljárást követi a Metallic Taste of Blood legénysége, csak éppen a felhasználásra kerülő műfajok kavalkádja rendhagyó egy kissé.

Ha megvizsgáljuk, hogy a főszereplő muzsikusok a zene mely irányzataiból érkeztek, akkor már kaphatunk is egy korrekt képet arról, hogy mi is hallható a zenekar önmagáról elnevezett első nagylemezén. Colin Edwin neve a legismertebb metal körökben, hiszen 1993 óta tagja a kiváló progresszív rock/metal zenekarnak, a Porcupine Treenek, de szerepelt a Steven Wilson által jegyzett No-Manen, valamint olyan zenekarokban is tevékenykedett, mint a különleges ambient muzsikát játszó Ex-Wise Heads vagy a keményebb metal vonalon mozgó Random Noise Generator. Társa, Eraldo Bernocchi egy olasz gitáros, akit talán a jazz megszállottjai ismerhetnek, hiszen nemrég jelent meg egy közös nagylemeze Harold Buddal és Robin Guthrievel, és a Somma nevű dub/nu-jazz formációnak is tagja volt, de a jazz mellett olyan elvont ambient zenekarban is muzsikált, mint a Sigillum S. Hozzájuk csatlakozott Jamie Saft jazz zongorista – aki pályafutása során többek között együtt muzsikált John Zornnal, Bobby Previte-tel vagy Merzbowval – és Pándi Balázs dobos, aki   koptatta a bőröket Obakeben vagy a The Blood of Heroesban is, de játszott olyan előadókkal, mint a már említett Merzbow vagy a kanadai Venetian Snares. Látható tehát, hogy igen színes zenei palettán mozognak a Metallic Taste of Blood tagjai, és ennek megfelelően zenéjük egy érdekes és izgalmas keveréke a progresszív metalnak, a jazznek és a dark ambientnek.

Ebből a stíluskavalkádból joggal gondolhatnánk, hogy valami befogadhatatlan, beteg, öncélúan művészkedő albummal van dolgunk, és valóban vannak olyan momentumok a lemezen, amelyek biztosan átlépik a legtöbb zenebarát tűrőképességének küszöbét, arról nem is beszélve, hogy az egész lemez instrumentális, így még az énekdallamok sem segítik a barátkozást – de meg kell jegyeznem, hogy korántsem olyan borult dologgal állunk szemben, mint amilyennek első ránézésre, illetve hallgatásra tűnik. Elsősorban Edwin basszusgitár-játéka az, ami hozza a Porcupine Treeben megszokott dallamos, lebegtetős alapokat, így a dalok hangulata helyenként emlékeztet Steven Wilson zenekarának korai lemezeit jellemző magasztos komorságára. De Eraldo Bernocchi is inkább metal gitáros benyomását kelti, mintsem jazz zenészét, dermesztő, rideg riffjei leginkább Jim Matheos játékát juttatták eszembe, bár szólóiban gyakran elenged egy-egy száraz jazz futamot. Az igazi őrületet leginkább Jamie Saftnek köszönhetjük, ő nem fukarkodik sem az effektekkel, sem az elektronikával, míg sajátos szólói hátborzongató izgalmat kölcsönöznek a zenének, de ha kell olyan elszállt dolgokat is képes játszani, amiket Kevin Moore Chroma Key lemezein hallhattunk korábban. Persze az egész mit sem érne egy nagyszerű dobos nélkül, és Pándi Balázs ötletes és kőkemény dobolása bizony felteszi az I-re a pontot, hiszen jócskán túlmutat az általában megszokott izmos dob alapok elpüffölésén, színezései parádés – és elengedhetetlen kellékei ennek a remekbe szabott muzsikának. Annak ellenére, hogy énekes nem működik közre a dalokban, az ötletes, izgalmas témáknak, a kemény, rideg riffeknek, és az egyedülálló, páratlan szólóknak köszönhetően egy pillanatra sem ül le a produkció. Természetesen bőven van hely, hogy a zenészek megmutassák mire képesek hangszereiken, de mégsem szimpla hangszerorgiáról van szó, sokkal inkább az érzések és hangulatok zenébe oltásáról, amiket rendkívüli ötletességgel és igényességgel tesznek.

Hogy kinek művészet ez és kinek nem, azt az egyéni ízlés dönti el, de egy biztos: ennyire különleges, egyedi instrumentális muzsikával ritkán találkozni. Az év végi összegzéseket követően már lehet pufogtatni az év legjobb, legkülönlegesebb, legelőremutatóbb címeket, de hogy ezek a jelzők mennyire igazak erre a lemezre, azt minden érdeklődő döntse el saját maga. Számomra egyértelműen 2012 egyik legjobb progresszív metal lemeze a Metallic Taste of Blood debüt albuma, pedig a korábbi termésre sem lehet semmi panasz.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások