Bonnie Tyler - 30 éves töretlen siker (Meat Loaf szálakkal)

írta garael | 2006.11.04.

Kedves Olvasónk, Rebel küldte be ezt az alapos, érdekes í­rást a rock egyik leghí­resebb énekesnőjéről. Gaynor Hopkins néven látta meg a napvilágot 1951-ben, Walesben. A hatgyermekes család meglehetősen szűkös anyagi körülmények között élt, és Bonnie már egész kiskorában elhatározta, hogy kitör a szürke, szegényes hétköznapok egyhangúságából... A zene iránti szenvedélyes fogékonyságát édesanyjától örökölte, aki a helyi kórusban énekelt. Bonnie mindössze 17 éves volt, amikor elindult egy tehetségkutató versenyen Walesben. Az első helyen végzett és nyert 100 fontot. Tulajdonképpen ekkor kezdődött minden. A verseny szervezője megalapí­totta a Bobby Wayne & The Dixies cí­mű bandát, amivel az énekesnő éveken keresztül fellépett és sikert sikerre halmozott. Nagyjából ekkor vette fel a jól csengő Bonnie Tyler nevet. -Az egész életem megváltozott, amikor először álltam szí­npadra. Tudtam, éreztem, én éneklésre születtem. Még nem voltam 18 éves, de elhatároztam, hogy megváltom a világot -mesélte később Tyler. Később kivált a bandából és az RCA lemezkiadóhoz szerződik, ahol Ronnie Scott és Steve Wolfe veszik őt gondozásba. Első önálló kislemeze My! My! Honeycomb cí­mmel jelenik meg és frenetikus sikert arat és az énekesnő pillanatok alatt világsztárrá vált. 1976. október 30-án jelenik meg Lost In France Németország #3, Ausztria #12, Dél Afrika #2, Hollandia #24, Svédország #13) cí­mű dala,, ami rögtön a UK lista 9. helyére kerül. Ezzel a dallal indult Bonnie világkörüli karrierje. Első nagylemeze, a The World Starts Tonight Európa szerte aranylemez lett. A következő nagy slágere az It's A Heartache (UK #4, USA #3, Country Singles #10, Franciaország #1, Svédország #1, Norvégia #1, Dél Afrika #2, Ausztrália #1, Kanada #1, Ausztria #3, Svájc #3, Brazí­lia #1, Németország #2, Hollandia #3 , Írország #3) elsöprő siker lesz és már a 4. helyen végzett a slágerlistákon, ráadásul már az amerikai Billboard listára is felkerült. Japánban óriási sikereket könyvelhet el magának. A tokiói Yamaha World Popular Song fesztiválon a Sitting On The Edge Of The Ocean cí­mű dalát adja elő élőben, ami hatalmas sikert arat. Még három fantasztikus album követte egymást (Natural Force, Diamond Cut, Goodbye To The Island) 1979-ben a The World Is Full Of Married Man cí­mű mozifilmhez énekli el a Married Man cí­mű dalt, ami a UK 40-es listáján is szép sikereket ér el. 1981-ben lemezkiadót vált. Otthagyja az RCA-t és a CBS-hez (Columbia Broadcasting System) igazol. Girgio Moroder megí­rja Bonnienak a Here She Comes cí­mű dalt, amivel Bonnie ismét tarol. A CBS-nél ismerkedik meg Jim Steinmannal, aki Meat Loaf, Bat Out Of Hell cí­mű lemezénél segédkezett. Steinman rögtön felfigyel a hangjára, és új lemezt készí­t vele. 1983-ban jelenik meg a Faster Than The Speed Of Night cí­mű album. A producer Jim Steinman. A lemezre Bryan Adams is í­rt egy dalt. Jim Két dalt í­r az albumra. A Faster Than The Speed Of Night a toplisták 43. helyre kerül. Bonnie számára az igazi áttörést a Total Eclipse Of The Heart cí­mű sláger jelenti. A dal elsöprő sikert arat. Kritikusok szerint minden idő legjobb rock balladája. A világ minden táján a slágerlisták első helyére kerül. A Heavy Metal és a Billboard (USA) listán is az első helyet szerzi meg. De ami ennél is fontosabb, hogy a brit Top Of The Pops lista első helyére kerül. Így Bonnie Tyler lett az első női előadóművész, aki az első helyre került a listán, hisz' addig csak férfiak bitorolták ezt a helyet! Több millió lemezt fogyott világszerte. A Total Eclipse Of The Heart lemezből naponta 60 000 példány kelt el (összesen 6 millió) 1984-ben Bonnie két Grammy dí­jat zsebel be a gálán, ahol élőben elő adja a Total Eclipse-t. A lemezen több sikeres dal is szerepelt, mint a Have You Ever Seen The Rain (amit mostanság Rod Steward énekel) illetve a Tears cí­mű sláger, amit Frankie Millerrel énekel. Valamint Shakin' Stevens-el is énekel egy duettet (A Rockin' Good Way) ami a UK lista 5 helyét szerzi meg. Bonnie igazi világsztárrá válik. Magasra tupí­rozott platinaszőke hajkoronájával stí­lus, rekedtes, erőteljes hangjával zenei irányzatot teremt. Nők milliói utánozzák világszerte, a férfiak a lábai előtt hevernek. 1984-ben a Footloose cí­mű mozifilm betétdalaként jelenik meg egy szintén Jim Steinman dal, a Holding Out For A Hero, ami legalább akkora siker, mint a Total Eclipse Of The Heart. A dal a Top Of The Pops 2 helyén startol és 13 hétig, stabilan tartja a helyét, valamint 18 hónapig lesz fenn a listán! 1986-ban ismét Jim Steinman irányí­tása alatt megjelenik a Secret Dreams And Forbidden Fire cí­mű lemez. Az album első kislemeze a Loving You Is A Dirty Job But Somebody's Gotta Do It, (Svájc #24, Németország #30, Franciaország # 34, UK #73, Spanyolország #5)amit Todd Rundgrennel (Bonnie és Meat Loaf vokalistája) ad elő. A dalt folyamatosan játsszák a rádiók, a klipet pedig az MTV. Ezen kí­vül még három Jim Steinman dal is felkerült a korongra, amik leí­rhatatlanul fantasztikusak! (Ravishing, Rebel Without A Clue, Holding Out For A Hero) Valamint Bryan Adams is í­rt egy újabb dalt Bonnienak. Az "új" zeneszerző, Desmond Child is két dalt í­r a lemezre (If You Were A Woman And I Was A Man, Lovers Again) A Holding Out For A Hero cí­mű dal ismét előtérbe kerül, ugyanis a Rövidzárlat II. c. film betétdala lesz. Ebben az évben két duettet is énekel. Az egyiket egy Brazil énekessel, Fabio Jr.-al. A Sem Limites Pra Sonhar (Brazí­lia #1, Portugália #1, Venezuela #1) cí­mű dal Dél-Amerikában ér el szép sikereket. A másik duett (Islands - Svájc #22, Németország #41, Olaszország #41, UK #100) Mike Oldfield-al Grammy jelölést kap. 1988-ban már Desmond Child rendezésében jelenik meg a Hide Your Heart (Amerikában Notes From America cí­mmel) az új album. Nagy durranásnak í­gérkezik, azonban a várt siker elmarad. Az album fantasztikus és a rajongók szerint is Bonnie legtökéletesebb albuma, de az album közel felét más előadók lopták le! A The Best(Bonnie előadásában - Norvégia #10, UK #95) -et Tina Turner, a To Love Somebody-t Michael Bolton, a Save Up All Your Tears-t Cher és a Don't Turn Around-ot Aswad, majd az Ace Of Base együttes. Ettől függetlenül a Hide Your Heart és a Notes From America (mindkettő Desmond Child dal) frenetikus siker lett. Ezek után Bonnie otthagyja a CBS-t és a német Hansa-hoz (BMG) szerződik. Producere a Moder Talking-os Dieter Bohlen. Zenésztársai, Franki Miller, Giorgio Moroder, Diane Warren,(Meat Loaf lemezeinél is segédkezik) T. Witchlock, Nik Kershaw és H. Houston továbbra is í­rják neki a dalokat. 1990-ben egy Steven Segal film, a Fire, Ice & Dynamite mozi betétdala lesz a Breakout. Majd ismét előtérbe kerül a Holding Out For A Hero, ugyanis ez a dal lesz a Superman betétdala. 1991-ben Bitterblue cí­mű albuma ismét óriási siker lesz. Európában multiplatina minősí­tést ér el. 1992-ben Angel Heart cí­mű lemeze Oroszországban vezeti az eladási listát. Fools Lullaby és Call Me cí­mű dalai listavezetők. 1993-ban Silhouette In Red cí­mű lemezével Németországban dönt rekordot. You Are So Beautyful és Stay cí­mű dalaiért German Musik Awards dí­jat kap és az év énekesnője lesz. Say Goodbye cí­mű slágere az Asterix In America, mí­g Against The Wind dala egy német sorozat betétdala lesz. 1993-ban Budapesten ad koncertet. A COLUMBIA lemezkiadó egy exkluzí­v válogatásalbumot dob piacra Bonnie Tyler és Meat Loaf legjobb dalaival! A Heaven & Hell (UK #9, Írország 2003 - ban #47) cí­mű lemez igazi csemege a rajongók számára. 1991-1993-ig négy duett is születik. Frankie Millerrel tí­z év után állt újra mikrofon elé a Save Your Love c. dal kedvéért. Giorgio Moroder-el a Heaven Is Here, mí­g Dan Hartmannal a Till The End Of Time dal kedvéért. És egy érdekes felkérést is kap Görögországból. Sophie Arbaniti rockénekesnő invitálására születik meg kettejük közös, félig angol félig görög nyelvű rockslágere a Patheno Stim Erimia/The Desert Is In Your Heart, ami Görögországban az első helyre kerül a játszási listán és a Balkán országokban is szép helyet ér el. 2 év kihagyás után újabb lemezkiadóhoz kerül (EastWest) és megjelenik a Free Spirit c. album. A lemez különlegessége a két Jim Steinman dalban rejlik. Az egyik a Making Love Out Of Nothing At All (7: 52), amivel ismét ünnepelt sztárrá válik, a másik, pedig egy Meat Loaf dal, a Two Out Of Three Ain't Bad Re Mixed verziója (8: 50) Stuart Emerson lesz a lemez egyik producere, és az ő nevéhez fűződik a Driving Me Wild és a Sexual Device c. dal is. 1996 az Olimpia éve, amit Atlantában rendeznek meg. Eric Woolfson megí­rja Bonnienak a Limelight c. dalt, amit a ZDF televí­zió megszavaz az Olimpia dalának, í­gy Bonnie ismét feljut a Billboard játszási listájára, valamint ismét kiadják a Free Spirit-et, bonuszként az olimpiai dallal. 1998-ban All In One Voice cí­mű lemezével régi nagy slágerét, a Heaven-t éleszti újra. 1999-ben Jim Steinman és Andrew Lloyd Webber elkészí­tenek egy közös musicalt (Whistle Down The Wind) és ha már Jim Steinman, akkor Meat Loaf és Bonnie Tyler. Mindkettőjük énekel egy dalt a musicalből, természetesen Jim Steinman profi dalait. Bonnie a Tyre Tracks And Broken Hearts c. slágert, ami a 2001-es Greatest Hits lemezére kerül fel és élőben elő is adja Webber 50-ik születésnapján a Royal Albert Hall-ban. S elkészül az első közös daluk Meat Loaffal! A Kiss Is A Terrible Thing To Waste (UK #3) c. dal első felében Meat Loaf, a második felében, pedig Bonnie énekel és Meat Loaf, The Very Best Of lemezére került fel. Nem ez az első közös munkájuk, ugyanis kölcsönösen szoktak vokálozni egymás albumain, amit nehezen lehet kiszúrni. Bonnie egy darabig visszavonul a reflektorfényből, egészen 2002-ig. Ekkor jelenik meg Heart & Soul - 13 Rock Classic c. lemeze. Majd ezt követi 2003-ban a Heartstrings. (EMI Music) Majd a Magyar Televí­zió meghí­vására érkezik Magyarországra. 2004-ben egy német énekes, Matthias Reim hí­vja meg egy duettre (Vergiss Es/Forget It) /Németországban #64, Ukrajna Airplay Chart #10/ Még ebben az évben berobban a zeneiparba Simply Believe c. lemezével. Az albumon néhány régi slágere is hallható 2004-es verzióban (Driving Me Wild, All Night To Know You, Here She Comes, Holding Out For A Hero, If You Were A Woman) Két világslágerét egy francia énekesnővel, Kareen Antonnal ad elő félig francia, félig angol nyelven. A Si Tout S'arrete/It's A Heartache (Franciaország #12, Svájc #25, Wallonie #7, Lengyel Airplay Chart #10). A Si Demain/Total Eclipse Of The Heart még az előző duettet is túlszárnyalja (Franciaország #1, Wallonie #1, Lengyel Airplay Chart #1, Svájc #7, Oroszország #155, Eurocharts #3!, World Singles Chart #7) Bonnie ismét sztár lett Európa szerte. Ismét ellátogat Magyarországra. Liza Minnelli helyett ad koncertet a Kisstadionban. 2005-ben a Stick Musik gondozásában jelenik meg a Wings cí­mű albuma. A Louise cí­mű megaslágert Tunézia partjainál vették fel egy hajóroncsban. A lemezen ismét megtalálható a Total Eclipse és az It's A Heartache szólóban, 2005-ös köntösben. További érdekesség, hogy az I'll Stand By You c. dalt a Meat Loaf vokalistájával, Lorraine Crosbyval (Mrs. Loud) énekli. 2006-ban megjelenik első DVD-je Bonnie On Tour cí­mmel, ami tartalmazza többek között a szülinapi koncertjét, amit a párizsi, La Cigale-ban tartott 2005-ben. Karácsonyra padig új single-vel lepi meg rajongóit. Bonnie Tyler 30 éves karrierjét 20 nagylemez, 70 single, DVD, filmbetétdalok (legutóbb a Shrek 2, és Banditák) fergeteges koncertek jellemzik. És még nincs vége... Desmond Child í­gy nyilatkozott Bonnie-ról Billboard-99-11-27: "Bonnie Tyler a legfelkészültebb és technikailag a legjobb énekes, akivel valaha is dolgoztam, neki van a legjobb és legkifejezőbb hangja, amit valaha hallottam" Jim Steinman amikor meghallotta Bonnie, Total Eclipse Of The Heart demóját, í­gy nyilatkozott: "Úgy gondolom, hogy neki van a legtökéletesebb hangja ehhez a dalhoz, mert annyira érzéki, pusztí­tóan heroikus, mint egy hihetetlenül energikus, briliáns hangszer. Azt gondolom, hogy ez a tökéletes hang, amit már régóta próbáltam megtalálni" ALBUMOK: • 1976 The Worlds Starts Tonight (Svédország #2) • 1978 Natural Force (Franciaország #40, Norvégia #3, US #16, Country Albums #2, Svédország #2) • 1979 Diamond Cut (US #145, Country Albums # 42, Norvégia #14, Svédország #14) • 1981 Goodbye To The Island (Norvégia #38) • 1983 Faster Than The Speed Of Night (US #4, UK #1, Franciaország #12, Norvégia #1, Svájc #19, Hollandia #24, Németország #20) • 1986 Secret Dreams And Forbidden Fire (US #106, UK #24, France #15, Ausztria #23, Norvégia #1, Svájc #3, Németország #24) • 1988 Hide Your Heart /Notes From America(UK #78, Svájc #13, Norvégia #2, Németország #64) • 1991 Bitterblue (Németország #22, Svájc #21, Ausztria #1, Norvégia #1) • 1992 Angel Heart (Németország #28, Svájc #14, Norvégia #4, Svédország #50, Magyarország #38 Ausztria #9) • 1993 Silhouette In Red (Németország #28, Svájc #14, Ausztria #25, Svédország #40, Norvégia #6) • 1995 Free Spirit (Svájc #39, Ausztria # 43, Norvégia #22) • 1998 All In One Voice • 2002/2003 Heart Strings / Heart & Soul (Norvégia #29, Svédország #34, Dánia #41, Franciaország #75, Németország #41, Spanyolország #41, Ausztria #32) • 2004 Simply Believe (Franciaország #18, Svájc #35, Belgium #25) • 2005 Wings (Franciaország #133) • 2006 LIVE (Akit jobban érdekel Bonnie munkássága, az rengeteg információt kaphat a www.bonnietyler.gportal.hu magyar rajongói oldalon.)

 

 

Legutóbbi hozzászólások