Kardok meg finnek: Ensiferum, Amoral, Profane Omen - Club 202, 2012.10.07.

írta Hard Rock Magazin | 2012.10.13.

Emlékszünk még, hogy 4 évvel ezelőtt, az első Paganfestnek a pesti állomás volt a legnagyobb bulija? Ráadásul a főattrakció Ensiferum akkor már másodjára tért vissza a PeCsába. Hiába, a ’Victory Songs’ nem csak egy remek lemez volt, de jókor is jelent meg. Azóta a hazai rajongótábor sajnos jócskán megcsappant, s noha nem számítottam a csillárról csüngő emberekre, a szűk fél, bő harmadház kicsit alulmúlta a kezdeti elképzeléseimet. De ez talán most ne legyen az én gondom, az amúgy szuperpocsék időjárással megtámogatott varárnap estét két, most még ismeretlenebb finn csapat vezette fel.

 

 

Elsőként a thrash és a death metalt az amerikai típusú metalcore-ral ötvöző Profane Omen vette birtokba a színpadot. Az 1999-ben alakult finn csapat néhány egész használható ötletet is elővezetett, zenéjük ennek ellenére semmiképpen sem mondható egyedinek vagy különlegesnek. A bulit azonban mégiscsak elvitte a hátán a rendkívül lendületes előadásmód, különösen Samuli Mikkonen dobos produkált őrült dolgokat, miközben végig precízen és nagy erővel adta a tempót társai alá. Összességében azonban stílusilag kissé zavarosnak és céltalannak érzem a produkciót, ennél pedig lényegesen markánsabb, karakteresebb dalokra van szükség ahhoz, hogy a zenekar neve ne vesszen a feledés homályába. 

A Profane Omenhez hasonlóan a szintén finn Amoralt is nehéz volna besorolni egy adott műfaji kategóriába. 1997-ben death metal csapatként kezdték, Ari Koivunen (a finn Idols 2007-es győztese) csatlakozása azonban gyökeres fordulatot hozott, az eredmény pedig meglehetősen hektikusra sikeredett. A zenekart hallgatva ugyanis olyan kapcsolódási pontok juthattak az ember eszébe, mint a Children of Bodom megzabolázott kisöccseként ismert Norther, a Skid Row, a pályatársak közül az Idol svéd kiadását megnyert Erik Grönwallt soraiban tudó H.E.A.T., mindezek után az olykor felbukkanó melodeath és europower hatásokat pedig szinte felesleges is megemlíteni. Az összképből ennek megfelelően leginkább az egység hiányzott, melyet némileg feledtetni tudtak az önmagukban több mint korrektül megírt dalok.

Az egyébként kiállásilag sztártípusnak éppen nem nevezhető főhős óriási tehetség, igaz, hogy jelenleg még „kisfiús” hangjának érnie és keményednie kell, de ha így folytatja, akkor néhány év múlva kiváló hard rock énekes válhat belőle. A hangszeresek szintén kiválóan teljesítettek (bár ez a skandináv csapatoknál gyakorlatilag alapkövetelmény), a gitárosok kifejezetten ügyes dolgokat játszottak, és lelkesedésből sem volt hiány. A srácok kétségtelenül profik, és a dalszerzői vénának sincsenek híján, ám zenéjük széttartó, „egy kicsit innen, egy kicsit onnan”-jellegén mindenképpen változtatniuk kellene ahhoz, hogy komolyabb sikereket érhessenek el.

Bazsa

Pár perccel a buli kezdete előtt számolgattam össze, hogy ez már nagyjából a hatodik Ensiferum bulim lesz, viszont ez volt az első olyan alkalom, amikor nem fesztiválos fellépéssel csíptem el őket. Kicsit mondjuk furcsa volt, hogy ezúttal csak amolyan „stíluskeverék bandák” melegítették fel a hangulatot előttük, de hát van azért nekik már akkora rutinjuk, hogy bármilyen körülmények között nagy bulit csapjanak.

Az ’Unsung Heroes’ c. új album egy igazán megosztó lemez lett, míg a kritikusok többsége örömmel hallotta az új hatásokat és elemeket a banda zenéjében, rengeteg rajongó csalódottan próbált barátkozni a kissé útkereső anyaggal. Számomra az este legnagyobb kérdése az volt, hogy az új nóták működnek-e élőben, s noha eleinte nem tűnt reménytelennek a dolog, a másfél órás koncert végére azért már igencsak sokká vált az a négy szerzemény.

De ne szaladjunk annyira előre. Gyönyörű vásznak és díszletek közé lépett be a csapat szinte pontosan fél 10-kor, hogy az introból kibontakozó In My Sword I Trust című vadonatúj, együtt kiabálós opusszal indítson. A kissé könnyedebb nyitány után aztán rögtön az arcunkba is vertek két szélsebes death himnuszt, a Guardians of Fate, From Afar duó alatt már nem csak a söröskriglik lendültek a magasba, a közönség soraiban azonnal elszabadult a remek hangulat.

Olyan szempontból nagyszerű volt az este, hogy a hangzás szinte végig egyértelműen a csapat oldalán állt, roppant erősen és élvezetesen szólaltak meg a dalok, ráadásul a srácok vannak már annyira rutinosak és profik is, hogy a színpadon apait-anyait beleadjanak az előadásba. Ez alól talán csak a billentyűslány Emmi, illetve a dobos Janne voltak kivételek, ők ezúttal sajnos alulteljesítették a szokásos színvonalat, és inkább rutinból tolták a programot, mint élvezetből. Sami, és az őrült bandavezér, Markus igazi északi harcosok módjára, szinte végig énekelve, grimaszolva, headbangelve, vagy mászkálva segítették a vizuális oldalt. Az utóbbi időben Petri Lindroos frontember végre egy kicsit megemberesedett, ráadásul remekül hozta a könyörtelen hörgéseket, és a remek gitártémákat

A buli egyik csúcspontjának mindenképp a Blood Is The Price Of Glory/One More Magic Potion/Hero In a Dream trió bizonyult, gyakorlatilag a brutális fémslágerek alatt a teljes klub megőrült, remekbe szabott moshpit, és sok hangos torok buzdította a muzsikusokat. Gyakorlatilag ezek a percek voltak azok, amikor tényleg úgy éreztem, hogy olyan népies finn metal őrületnek vagyunk részesei, amilyent csak az Ensiferum képes összehozni.

Sajnos a hangulatot az Unsung Heroes-zal példaértékűen tönkre is vágták a srácok, de hát semmi nem lehet tökéletes ugyebár. A zárásra azért még bedobtak néhány kötelező slágert, az Iron, a Twilight Tavern, a Lai Lai Hei, vagy az utóbbi időben kissé hanyagolt Battle Song megkoronázta az estét. Nem hiszem, hogy bárki is elégedetlenül hagyta volna el a koncerttermet.

Nem tudom, hogy Ensiékre milyen jövő vár, az sajnos érezhető, hogy a folk metalnak már messze nincs akkora közönsége, mint fénykorában, az új irányvonal pedig engem sem lemezen, sem élőben nem tudott meggyőzni. Remélem sikerül azért megőrizni valamit a régi dicsfényből. Élőben a csapat még mindig gyilkos, no meg végtelenül profi. Hangzás terén talán az egyik eddigi legjobb, setlist terén talán most egy kicsit soványkább volt a produkció. Mindenesetre ha jönnek legközelebb, én jó eséllyel megint benevezek rájuk.

Setlist:

Symbols – intro / In My Sword I Trust / Guardians Of Fate / From Afar / Burning Leaves / Pohjola / Heathen Throne / Kalevala intro – Blood Is The Price Of Glory / One More Magic Potion / Hero In A Dream / Unsung Heroes / Iron / Twilight Tavern / Lai Lai Hei / Battle Song

MMarton88

Képek: Reczer ’Tank’ Gábor. További fotók itt.

Köszönet a Concertónak!

Legutóbbi hozzászólások