Dark At Dawn: Dark At Dawn
írta Tomka | 2006.10.16.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A német - mostanra már duóvá fogyatkozott - trió, a Dark At Dawn együttese 3 év után újból friss koronggal jelentkezett, tette mindezt a power metál elszaporodott hírvivői árvizének, és a stílustól általában elvártaknak, amúgy Miles Davis módjára, hátat fordítva, de saját egyéniségüket, és a power metál alapvető ismertetőjegyeinek megtartását mindvégig szem előtt tartva, remélhetőleg a fentebb említett árvízben hanghordozójuk "csobbanásával" lehetőségükhöz képest minél nagyobb hullámokat generálva, tudniillik az 1993 óta létező banda mindig is egy sajátos ízt, a minőség egy biztos menedékét kínálta a mennyiséget a minőség rovására előtérbe helyező zenedömpingben. Érdekesség, hogy saját muzikális attitűdjük egyáltalán nem mentes a mennyiség preferálásától, azonban ezt ügyes szakács módjára a különbözőbbnél különbözőbb, elsősorban fémes hatások power metálba való inkorporálásával abszolválják a dolgot, korántsem taszítva le a minőséget az őt megillető aranyérmes pozícióról. A fentebb említett sajátos ízt ezúttal még saját zenéjükre is le lehet vetíteni, ugyanis korábbi lemezeikhez képest jóval szilajabb lovat fogtak be úgymond, amely nemcsak gyorsabb, de egyben keményebb út ígéretével csalogatja a sötét hajnalba utazni vágyókat, ami már rögtön a honlapról letölthető nyitónótában manifesztálódik, nem hagyva kétséget afelől, hogy 100 %-ig komolyan kell venni ezeket a srácokat. Ez az attitűd megfigyelhető a hangzás kialakításában is, amely sokkal koszosabb, piszkosabb, metálosabb, úgymond reszelősebb, mint az előző lemezeiken, amihez pluszban hozzájárul még a gitárok gyakran göteborgi/melodikus death metál lemezekről ismert hangzása (pl. The Gallery), ami kiválóan passzol a gyakran a power metál kereteit túllépve, a thrash, ill. göteborgi metál ötlettárából csemegéző riffhalmazhoz, amely halmaz mindenképpen a lemez erősségei közé sorolható. A heavy metálnál "keményebb" zenék hatása értelemszerűen a dobtémáknál is jelentkezik, azon belül is leginkább a gyorsabb, pörgősebb részeknél vehető észre már rögtön az első hallgatás után. A keményvonalas zene preferálásával indukált "feszültséget" azonban fülbemászó, dallamos refrénekkel törik meg, ill. ahogy ez a váltakozás megfigyelhető az egyes számokon belül, úgy az egész albumra is jellemző, mivel az említetett speedelős dalokat követően gyakran találkozunk középtempós, nagyszerű atmoszférával rendelkező, könnyen együtténekelhető számokkal, mint például a lemez egyik csúcspontját jelentő Avalon; ezen lépéssel pedig nagyban hozzájárulnak a változatosság fokozásához, aminek következménye a lemez többszöri, és a kötelező ismerkedés után rendszeres meghallgatása. Az album, és az együttes pozitívumai közül toronymagasan kiemelkedik Thorsten Kohlrausch sötét, kissé rekedtes orgánuma (ami a banda védjegye is egyben), amely a sajátos stílus és íz kialakításában nagyfokú szerepet kap, az énekes hangjának a zenével összhangban álló, egyedi árnyalata, és ezen adottság előnyeinek maximális kihasználása okozza azt a kellemes borongató érzést a hallgatóban, amely önkéntelenül is elfogja az embert a mindezek mellett hihetetlenül dallamos énektémák hallatán. A zenében felvonultatott mindenféle borongósabb elem ellenére korántsem kell, ill. szabad depressziósnak titulálni a Dark At Dawn muzsikáját, ezen tulajdonságok leginkább egyfajta nosztalgikusságot, elvágyódást tükröznek. Ahogy azt ilyen profi produkcióknál megszokhattuk, a borító is hűen tükrözi a zene tulajdonságait, az egész lemezt körüllengő sötétebb, borongós atmoszférát a minimalista színhasználattal kiválóan reprezentálja. Ezúttal követték a 3. lemezük a korábbihoz képest megváltoztatott tradícióját, ugyanis feldolgozás ezen a korongon sem szerepel, eldönteni azonban, hogy ez pozitívum, vagy negatívum, nagyon nehéz annak fényében, hogy az együttes mindig ténylegesen feldolgozta az adott számot, saját értelmezésüket hozzáadva maximálisan élvezhetővé téve a nótát, akármilyen is legyen az eredeti verziója.
Legutóbbi hozzászólások