Ne Obliviscaris: Portal of I

írta P.A. | 2012.07.25.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Code 666 Records

Weblap: http://www.myspace.com/neobliviscaris

Stílus: Progresszí­v, melodikus extrém metal

Származás: Ausztrália

Dalcímek

Értékelés

Nem is olyan régen két ausztrál zenekar friss alkotása is kivesézésre került a hardrock.hu hasábjain. Az egyik a progresszív metalban utazó Hemina, míg a másik a dallamos, melodikus death metal mellett lándzsát törő Be'lakor. De ne higgyük, hogy a kenguruk földjén csupán elvétve találkozhatunk minőségi metal muzsikával, hiszen nekem is jutott egy figyelemre méltó banda, de ők leginkább az extrém zenék kedvelőinek érdeklődésére tarthatnak számot.

Progresszív, melodikus extrém metalt játszik az érdekes nevű formáció, akik 2003-ban alakultak és a jelen kritika tárgyát képező 'Portal of I' az első nagylemezük. Ha szemügyre vesszük a felállást, már itt érdekességekre bukkanhatunk, hiszen a zenekarban két énekes is van, Xenoyr az extrém vokalizálásért, hörgésért felel, míg Tim Charles a tiszta énekkel ellenpontozza a szélsőségeket, sőt Tim nem csak énekelni tud, hanem hegedülni is, de még hogyan! Ezen a ponton kezd el igazán érdekessé válni a történet, hiszen van egy masszív black metal alap, ötletes, szigorú éjfekete riffekkel, hörgéssel, károgással, amit csak a műfaj megkövetel, aztán erre az alapra támaszkodva oly sok mindet építenek a muzsikusok a zenébe, hogy az elképesztő. Elsősorban Tim hegedűjátéka az, ami döbbenetes. Kezében hol keservesen sír a hangszer, hol ellenállhatatlan melódiákat hallat, vagy virtuóz szólóba kezd, de van, hogy country-s, filmzenés dolgokat játszik. Nem egyszer eszembe juttatta Nick Cave és Warren Ellis The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford (Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford) című filmzenéjét is. A virtuóz hegedű mellé nem kevésbé ötletes gitárjáték is felsorakozik. A két bárdista, Matt Klavins és Benjamin Baret kezei közül nem csak black metal zúzdák és thrashes riffek szabadulnak ki, hanem precíz és pontos, ízig-vérig progresszív metal, esetenként jazz szólók, amiket pofátlanul fogós, azonnal függőséget okozó dallamokkal színeznek ki. Sokszor virtuóz párbajt vívnak a hegedűvel, de van, hogy a finn népzenét játszó Tenhi keserű, hideg muzsikájára hajazó akusztikus pengetéssel kényeztetik a hallgatót, és amikor oda kerül a sor, akkor bizony flamenco stílusban rajzolják tovább ezt az őrült muzikális festményt.

Az albumot nyitó Tapestry of the Starless Abstract jól példázza, miről is szól ez a muzsika. Kőkemény black metal nyitányt követően, príma riffek és szólók sora és egy éles váltás után, andalító akusztikus pengetést hallunk, mintha csak Paco De Lucia csatlakozott volna a zenekarhoz, majd valahonnan a távolból, valami földönkívüli hangon közelít a hegedű, hogy aztán az egész zenekarral közösen visszasodorja a muzsikát egészen a black metalig, de ezen a ponton már a gitár és a hegedű kegyetlen csatát vív, ahogy Xenoyr öblös üvöltései és Tim szárnyaló dallamai is.

Ez így egy kicsit soknak és bonyolultnak tűnhet, és habár a zene sokszínű és rétegzett, a számok meg gyakran elég hosszúak, mégsem mondanám, hogy nehéz hallgatnivaló, hiszen a gitárok és Tim hegedűje is gyorsan ható dallamokkal operál. Lehet szőrszálhasogatásnak tűnik, de egy gyenge pontot azért kiemelnék, mégpedig Tim hangját. Valahogy nem tűnik elég karakteresnek, egyedinek ezekhez a kiváló dalokhoz, pedig dallamai erősek, fogósak, jól illeszkednek a muzsikába.

Íme tehát egy zenekar a távoli Ausztráliából, akik valami igazán friss és új ötletekkel, megoldásokkal (progresszív metal, famenco, folk, jazz, country, stb.) szövik át extrém muzsikájukat, egészen új távlatokat nyitva ezzel. Az interneten fellelhető beszámolók alapján élőben is nagyszerű teljesítményre képes a zenekar, egy jól sikerült turnét követően igazi underground szenzáció is lehet belőlük.

Pontszám: 9