Manowar: The Sons Of Odin (EP)

írta garael | 2006.10.09.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Magic Circle Music

Weblap: www.manowar.com

Stílus: heavy metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Végre elérkezett az oly sok heavy metal hí­vő által várt esemény: elkészült a leghangosabb fémzenekar újabb opuszának í­zelí­tője, mely a szűz lány bugyikivallantásaként í­gér mennyei örömöket az azt habzsolni kí­vánó hí­veknek. Mivel a Manowar esetében csak grandiózus jelzőkel illik dobálózni, - mit dobálózni, lőni!- í­gy szerény kritikusi személyem reszkető kézzel próbál meg papí­rra vetni pár lelkendező szót, melyeknek himnikus jellege csak az új dalokból áradó monumentális harcrahí­vás cí­pője sarkáig érhet ( bocs a képzavarért). A beí­gérteknek megfelelően ez a Manowar nem az a Manowar, vagyis nagyon is az, izé, hogy is fogalmazzak: nos, a barbár harcos beszabadulván a civilizációba, magára szedett némi kulturális mázt, hogy megmutassa: patriciusabb tud lenni a legelőkelőbb rómainál is , melynek nevét csak Rhapsodyként emlegetik. Ez persze furcsa dolog, mármint az, hogy a Manowar hatását nyí­ltan hirdető zenekar végül is a maga kategóriájában olyannyira túlnőtt mesterén, hogy most az öreg taní­tó is elmegy szimfónia országba leckét venni, megpróbálni stabilizálni a megingatott trónt. S hogy sikerült e neki? Mikor, ha most nem. Rhapsodyék ugyanis némiképp letéve a harci gitárokat, egy operásabb világba mentek kalandozni, í­gy a csatametal legprominensebb képviselői most erős csapást mérhettek a meggyengült itáliai szárnyra. A kezdő Ascension c. tétel lényegében nem más, mint egy kis klasszikus intro meghosszabbí­tott változata, harangokkal, sí­ppal, dobbal, hegedűvel, meg miegyébbel, szóval nem hoz mást, mint százezer más heavy metal csapat belépője, még narrátor is van, akinek valszeg pszichológiai szerepe lehet a harcosok csatára történő felkészí­tésében. Az ezután berobbanó King Of Kings már igazi, standard Manowar speed, söremelgetős, fülbemászó refrénnel, ezzel némileg meg tudják nyugtatni a megriadt hí­vőket, hogy nem felejtettek el kaszabolni, jóllehet egy kis Adams ellágyulás itt megpihenteti néhány taktus erejéig a megfáradt karokat. Az Odin ismét egy nagyzenekari tétel, olyan filmzenés, epikus fajta, igazából a következő szám bemelegí­téseként funkcionál, mely azonban egy igazi gyöngyszem: a némileg Vangelises taktusokkal induló szimphonic-metal szám megmutatja, hogy Manowarék bizony tudnak Virgin Steelebbek lenni a Virgin Steel-nél is, és hogy Rhapsodyék hatása nem múlt el nyomtalanul. A lassan kibontakozó, nagyí­vű, jellegzetesen Manowaros dallamokkal ellátott epikus számot ügyesen "bolondí­tják" meg a nagyzenekarral, persze a dalszöveg némileg lerontja az intellektuális hatást, de ki a fene bánja ezt, nem Schopenhauert hallgatok. Az EP cí­madója már kissé harciasabb tempókban, ám szintén epikus módon dolgoz fel egy újabb győzelmi indulót, trappolós ütemekkel, az első számhoz hasonló refrénnel , szintén nagyzenekari köntösben.

Pontszám: 10