Celesty: Mortal Mind Creation
írta Tomka | 2006.10.08.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Az 1998-ban még Celestian néven alapított Celesty azon, a Stratovarius virágzását, de leginkább a Sonata Arctica ifjonc metálfogatának befutását követően gombamód elszaporodó zenekarok egyike, akik eleinte az egyedi stílus és új ötletek helyett a biztonságot, a jól bevált recepteket preferálták, ám ezeket remek dalszerzői kompetenciával próbálták ellensúlyozni, kis egyediséget pedig a zenéjük keményebb vizekre történő evezésével akarták biztosítani, így underground szinten (el)ismertté váltak power metál körökben, főleg azon fiatalok körében, akik ez idő tájt kötöttek szorosabb barátságot a hasonszőrű zenekarokkal, akiknek az egyszer már megírt riffek, dallamok, énektémák egy mixer közreműködésével való újrafeldolgozása még az újdonság erejével hathatott, azonban a Celesty számlájára a végelszámolásnál mindenképpen oda kell biggyeszteni az elismervényt, hogy a kliséhegyek megmászását igyekeztek mindig is fülbemászó énektémák és "ügyes" riffek kapaszkodóival segíteni, ám ahhoz, hogy egyszer ők is felérjenek egy másik emelvény, nevezetesen, ill. fellengzősen szólva a hírnév csúcsára, ahhoz ki kell váltaniuk az eredetiség-tablettákat a gyógyszertárból, amire feltett szándékukat szerencsére már az előző, 2004-es Legacy of Hate című albumuk is jelezte, és elindultak ezen a rögös úton, ráadásul a legutóbbi, Mortal Mind Creation névre keresztelt gyermekükkel jó pár dombot átugrottak, mindehhez hozzátéve, természetesen, hogy a power metál berkeken belül valószínűleg már csaknem minden fűszálat felfedeztek, ami felfedezésre várt, ez pedig a finn srácok figyelmét sem kerülte el, így nem is vesztegették az idejüket keresgéléssel, ennek megfelelően a hallgató által első hallgatásra észrevehető jellegzetességekhez elsősorban az északi metált általában körüllengő vastag atmoszférafüggöny sorolható (itt legfőbb párhuzamnak a Freternia nevű ismeretlen gyöngyszemet tudnám felhozni), amely egyrészt alapvetően, a zene egészét tekintve jelentkezik, másrészt pedig a szokásos power betéteket megtörő apróbb, felüdülésként és a befogadó individuum természetétől függően hangos, ill. csendes tetszésnyilvánításhoz nagyban hozzájáruló tempóváltásokban, néhol pedig a szokásostól eltérően ügyesen megvariált számstruktúrákban, például a Demon Inside című nóta a Savatage Streets albumát idézi a "2 in 1" megoldás tekintetében, hiszen egy számon belül kapunk egy gatyaszaggató power trinitrotoluolt, és egy akusztikus keringőt. Mindezek mellé még egy sor pozitívumot lehet az expresszionista rendezők módszerét követve tömegként felsorakoztatni, legelőször is az énekes, Antti Railio kvalitásai kívánnak meg egy kis jótékony polírozást, igaz, hatalmas hangterjedelemmel, ill. egyedi hangszínnel nem rendelkezik, de mindenképpen kellemes orgánuma kiválóan alkalmas a negédesebb, lágyabb, ill. a durvább, poweresebb refrének prezentálására, ezt pedig rendre első osztályú dallamérzékkel teszi, kiegészítve a verzék alatti változatos énektémákkal (!), ezzel elérve, hogy a kedves hallgató már az első pillanattól kezdve lebilincselve hallgassa a korongot, amihez hozzájárulnak még a power, a speed, ill. kisebb mértékben a thrash és a göteborgi metál kínálatából összegyúrt riffek (a banda tagjai zenélnek dark, ill. göteborgi metál zenekarokban is), amelyek ha kell, szaggatnak, ha kell egy Intercity sebességével szakítanak a cél felé, ezt a képet pedig a gyakran használt szintetizátor jelenléte teszi egységessé, amely egyfajta epikusságot biztosít a zenének, de a dallamok adagolásában is szerephez jut, a replay gomb többszöri újbóli lenyomásához pedig a 45 perces játékidő csökkenti le az ingerküszöböt, így hamar a lemez bűvöletében találhatjuk magunkat. A szövegek egy kidolgozott, jól felépített fantasy világ képét tárják a lemez világába magát mélyebben beleásó hallgatót, kinek a pap, kinek a papné alapon döntse el mindenki, hogy ezt a lemez milyen előjelű attribútumai közé sorolja.
Legutóbbi hozzászólások