Heavenly: Virus

írta garael | 2006.10.02.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Noise Records

Weblap: www.heavenly.fr

Stílus: power metal

Származás: Franciaország

Dalcímek

Értékelés

Emlékszem, a Heavenly-vel annak idején talán az első, vagy második Let The Hammer Fall válogatás-kazin találkoztam, s a felcsendülő nóta Gammaray-es ütemeivel és Queen-es vokáljaival igen megtetszett. A zenei közeg alapján persze nem lepődtem meg, hogy a lemez felett az Iron Saviour gitáros Piet Sielck bábáskodott, sőt, a promóciós számban maga a germán eredet-isten, Kai Hansen is vendégszerepelt. A fiúk becsületes iparosmunkát végeztek, a debüt-album, a Coming from the sky szerintem felvette a versenyt bármely Gamma-ray istállóból kikerült süvölvénnyel, legyen is az akár a Freedom Call, vagy a már emlí­tett Iron Saviour. Mivel a Heavenly igen jó tanulónak bizonyult, a taní­tómester ajánlásával továbbképzésre küldték a Stratovarius egyetemre, - mely egy közös turné keretein belül öltött testet - ahol a tanultak legalább olyan jól rögzültek, mint a germán katonasuli ostorcsapásos fegyelme. A végbizonyí­tvány aztán az egyik legkeresettebb bérverekedővé avanzsálta a francia muskétások négyesét, izé, ötösét, í­gy a már a metal arisztokraták közé lépett Edguy is elvitte őket kedvcsinálónak a Mandrake turnéra. Asimov valószí­nűleg róluk mintázhatta a minden emberi megnyilvánulást magába szí­vó robotjának az alakját, mivel a turnén tapasztalt zenei maní­rokat a Heavenly oly átéléssel szippantotta magába, hogy azok egyfajta genetikai programként épültek be a fiúk által játszott zenei testbe. Itt van tehát az új lemez, a maga szimpatikus, élőhalottas borí­tójával, valószí­nűleg a neozombis filmek ví­rusos alapfelvetéséből eredeztetően , melyben kiderül, hogy az emlí­tett bandák ví­russzerűen fertőzték meg a hagyományos francia- germán barátság legszorgalmasabb ápolóit. Itt azonban álljunk meg egy szóra - mondaná Grétsy lászló professzor, ha hallgatna metalt, de róla legfeljebb a Vágó István féle Favágók old-school blues élvezetét tudnám elképzelni, bár ki tudja..-, a Gammaray, Stratovarius és Edguy hatások mellé egy igazi metal fejedelem árnyéka is rávetült a dalokra, mégpedig őfelsége, a Judas Priest képében, még ha nem is megtestesült, ám szellemi módjában. Elég csak meghallgatni a kezdő, The Dark Memories Halford Resurrectionjára hajazó kí­sérteties entré-jét, majd a feldübörgő, visí­tással felvezetett riffgyárat: nem heavy metal fan, akinek ne a mester ugrana elő agyának memoratí­v részéből. Persze a refrén inkább már idézi a Powerplant korabeli Gammaray-t, ám a lemez cí­madó száma már ismét a morcosabb Judasos vizekre evez, hogy egy fülbemászó, germán dallamvokállal jó Painkillerként oldja a felgyülemlő feszültséget. Természetesen az Edguy sem maradhat ki a szórásból, a Splid Blood On Fire refrénje akár a Mandrake-ra is felkerülhetett volna, a The Power and Fury kezdőtaktusaival egyetemben, jó kis neoklasszikus, progos billentyűjátékkal megfűszerezve. A Stratovarius hatás a billentyűtémákban a legnyilvánvalóbb, a Bravery in The Field-ben pedig még az énekhang is Kotipelto-t idézi - bár ebben a számban még némi Queen vokál illat is lengedez - , jóllehet Ben Sotto hangja jobban bí­rja a magasakat, a The Prince Of the World pedig a legszebb hagyományokat idéző Strato szentimentalitás. A francia fiúk erőssége egyébként a dallamformálásban, és a dallamtémák kidolgozásában rejlik, szinte minden számban ott rejlik a Gammaray legjobb pillanatait idéző slágeresség, melyet pl. a Liberty-ben is neoklasszikus, csipetnyit progresszí­v szinti- betét bolondí­t meg. A dalok között szerepel egy feldolgozás is, Jermaine Jackson szintipop retro-ja, a When The Rain Begins To Fall, mely kellő alázattal - már ha lehet ilyet mondani egy popnóta esetében - nyúl a nyolcvanas évek egyik nagy kedvencéhez.

Pontszám: 9