Mi vagyunk a...: ScerrA

írta Hard Rock Magazin | 2012.06.09.

A ScerrA zenekar alapköveinek letétele 2009-ben történt Budapesten Virágos Ádám, Fekete Zsolt, Udvardi Ákos és Száraz Bence által.

 

 

A zenei alapkoncepció főbb vonala az egyediségre és az igényesen komponált zenei összképre törekedett, és ezt az óta is igyekeznek továbbvinni. Az egyelőre négytagú csapathoz hosszas keresgélés után Barta László került, mégpedig a dobok és cinek mögé. Mindeközben materializálódott a ’Kétségekkel vagy anélkül’ című bemutatkozó anyag, amely zeneileg és szövegileg is rendkívül sokszínű mű, egyetlen stílusba skatulyázni egyszerűen lehetetlen.

Példának okáért a néha már black/death metalba forduló részek, szimfonikus hangszerek alkalmazásával szempillantás alatt képesek lágyulni melodikusabb hangulatokba, ezt pedig csak tetézi a költői szövegek által közvetített, néhol dekadens belső érzések burkolt kinyilatkoztatása. Azonban ha valaki mégis megkérdezi a srácoktól, hogy milyen stílushoz állnak a legközelebb, valószínűleg azt válaszolnák, hogy a szimfonikus extrém metalhoz. Talán azért is, mert ez az egyik legszélesebb paletta a metal világ égboltján. Nem véletlen, hogy nem sokkal az első MetalFesten való fellépés és több saját rendezésű buli után hazánk éllovas extrém metal formációjával, a Watch My Dyinggal karöltve aprítottak országhatáron kívül és belül. A ScerrA az elmúlt másfél évben Szlovákiától Szerbiáig, Szombathelytől Debrecenig keresztül-kasul, minden lehetőséget megragadva, minél többször igyekezett minél több hallójáratot megcsáklyázni élőben is.

A sűrű történések folyton alakították a zenekar életét. A rengeteg koncert mellett helyet kaptak többek közt a HammerWorld és a Rockinform magazinok válogatás-CD-in is, majd 2011-ben az Imago című számhoz, amelyben Rabie Lili közreműködik, videoklipet is forgattak.

Nem sokkal később történt egy tagcsere is a ritmusszekcióban, Száraz Bence helyét végül Schiller András töltötte be. Eközben a ScerrA fizikai formába öntötte egy dupla CD-s kiadvánnyal a ’Kétségekkel vagy anélkül’ korongot, amelyet a 3 tételes ’Tövistánc’ című lemez-előzetes Török-Zselenszky Tamás vendégeskedésével tesz teljessé. Mindezzel előrevetítik az ősszel érkező nagylemez vérmérsékletét és idegállapotát, ami az előzményekhez képest még elborultabb, dühösebb és monumentálisabbnak ígérkezik.

Diszkográfia:

Kétségekkel vagy anélkül – 2010
Over The Under Vol.4 (HammerWorld válogatás) – 2010
New Kids on The Rock Vol2. (Rockinform válogatás) – 2011
Tövistánc – 2012

Tagok:

Virágos Ádám – ének, dalszövegek
Udvardi Ákos – gitár
Fekete Zsolt – basszusgitár
Schiller András – gitár
Barta László – dobok

Infók:

Elérhetőségek:

scerra-music@hotmail.com

Szervezés:

Kovács Péter – powerground@gmail.com
Virágos Ádám – scerradam@gmail.com

Legutóbbi hozzászólások