Tyketto: Dig In Deep

írta meszo | 2012.05.18.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: http://www.tyketto.de

Stílus: Hard rock / AOR

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Ismét visszatért egy rockzenekar az élők sorába! Bár a Tyketto esetében már korábban is voltak ilyesfajta kísérletek, a zenekar most jutott el csaknem két évtized után odáig, hogy új dalokból álló, friss kiadványt jelentessen meg. A legutóbbi efféle tevékenykedésük ugyanis még az 1995-ben megjelent ’Shine’ című kiadványuk volt, amelyen a ma már leginkább ex-Journey énekesként ismert Steve Augeri hallatta nem mindennapi hangját. A legtöbben azonban még mindig az 1991-ben megjelent, 'Don’t Come Easy' című nagysikerű debütáló album kapcsán kötnek emlékképeket az együtteshez, és itt volt megtalálható a zenekar máig legismertebb slágere is, a Forever Young, mely azonban nem összekeverendő a kereskedelmi rádióadók által agyonjátszott, azonos című szerzeménnyel…

Az akkori zeneipar mindent felforgató pálfordulása azonban sajnos a Tyketto-t sem kerülte el, és a zenekar már nem tudott megfelelőképp labdába rúgni a megváltozott közegben. Mindezt csak fokozta, hogy személyes, családi okokból kifolyólag a zenekar kiváló énekese, Danny Vaughn „letette a lantot” egy időre, ezért elhagyta csapatát. A már említett Steve Augeri személyében ugyan egy remek énekesre leltek, azonban a külső környezeti tényezők és a meghatározó egyéniség hiánya következtében a ’Shine’ című album megbukott. Ez a demotiváló tény pedig egy koncertkiadvány megjelenését követően a feloszláshoz vezetett. Az ezredforduló után különféle újraéledési formákat bemutató zenekar egészen mostanáig várt azzal a lépéssel, hogy Tyketto név alatt új dalok gyűjteményét mutassák be a rajongóknak. Egy visszatérés mindig nagy reményeket hordoz magában a rajongók számára, és épp ez az, ami miatt ezen személyeknek a ’Dig In Deep’ még nagyobb csalódást okozhat…

A play gomb megnyomását követő néhány percig azonban még nem erről voltam meggyőződve. A nyitó, Faithless című dal ugyanis még kifejezetten megnyert az in medias res jellegű kezdésével, és jól eltalált refrénjével. De még az ezt követő Love To Love zeppelinesen blues alapú, fél-akusztikus világát is meggyőzőnek találtam, és egészen eddig még abban a hitben éltem, hogy az idei év egy erős termésével van dolgom. Sajnos tévedtem…

Innentől a dalok borzasztó egysíkúvá válnak, és az erőtől, illetve a dinamikától is igencsak messze jár a produkció. Az egyre unalmasabb fordulatok hallgatása közben a hallottakat röviden így fogalmaztam meg: „kezd a lemez „elbonjovisodni”. Pontosan azt az álmoskás, amerikaias, country hatásokkal takarózó hangzást véltem felfedezni helyenként, amely az újkori Bon Jovi lemezek sajátja.

A szerzemények egysíkúságát is leginkább az adja, hogy  a refrének egykaptafára írták. Mintha az összes dal refrénjébe ugyanazt az akusztikus gitáros, „együtténeklő” formulát akarnák benyomorítani az alkotók, amely egy idő után különösen fárasztó tud lenni… Egyrészt az igazán maradandó és minőségi dallamok hiányából kifolyólag, illetve, hogy ezek néhol teljes mértékben ütik a verzében elindított folyamatot. Erre leginkább a The Fight Left In Me szolgál megfelelő példaként, ugyanis a dal rockos kezdése után kimondottan idegenül és oda nem illő elemként szolgálnak a refrén feljebb részletezett stílusi megoldásai. A folyamatosan csökkenő lendület után mintha Vaughan és társai a korong vége felé némiképp az ébredés jeleit mutatnák, bár sajnos a lendület megemelkedése mögött ugyanúgy a fáradtság és a kreativitás hiányának jeleit fedezhetjük fel.

Sajnálatos módon a ’Dig In Deep’ pontosan azt az erőt és tüzet mellőzi, amely egy reunion kapcsán elvárható volna, már csak azért is, mert a Tyketto esetében 17 év hézagról beszélhetünk a stúdióalbumok terén… Az utóbbi 5-10 évben rengeteg módját láttuk annak, hogy miképp is térhet vissza egy zenekar sokéves alkotási szünetéből. Egyesek a kockázatmentes, biztonságos utat választják (lásd AC/DC, Whitesnake), míg mások a régi éntől gyökeresen eltérő, ámde annál színvonalasabb utat jelölik ki maguknak (lásd Winger, Europe). Az említett újraéledések közös tulajdonsága azonban, hogy mindegyiken érezhető a sokévnyi szünet által felgyülemlett erő és kreativitás. A Tyketto lemezével épp az a legnagyobb probléma, hogy sem a feltöltődött energiákat, sem pedig a dalok mögött lévő koncepciót nem hallhatjuk. A zenei anyagot és az említett tényezőket összeadva pedig sajnos az összkép nem túl rózsás…

Ez különösen azért kár, mert a zenekar legismertebb tagja, Danny Vaughn még mindig remekül énekel, és hangját még a nem túl izgalmas szerzeményekben is élmény hallani. A régi minőség felidézésével tehát egy igazi telitalálat lehetett volna a lemez, így azonban korántsem az…

Pontszám: 5.5