Winger - IV - a másik oldalról

Mivel a Winger kritika nem aratott egyöntetű sikert Winger rajongó olvasóink körében 😀 , ezért most egy valóban rajongói, remek kritikát olvashattok az albumról, AOR tolmácsolásában. Nehéz í­rni egy kedvencről, pláne a legnagyobbról. Tizenhárom. Ennyi év telt a legutóbbi Winger lemez, a Pull megjelenése óta. Tizenhárom év remény, hogy a történetnek nincs vége. Tizenhárom év hosszú idő, s ilyen alkotó zenészektől nem is várható el, hogy ennyi éven át visszavonultan éljenek. Nem is történt í­gy. Kip további karrierjére egy sajnálatos családi tragédia nyomta rá a bélyegét. Biztos vagyok benn, hogy a szólólemezek visszafogott, melankolikus hangulata ennek köszönhető. Kip zseniális dalszerző képessége, érzelmektől túlfűtött hangja, és a zene iránti maximális alázata, csodálatos albumokkal ajándékozott meg minket. Hangulathullámzások, hallottuk már mástól, máskor.Thisconversationseemlikeadream, Songs from the ocean floor, időszerűvé vált ez a megállapí­tás. Van-e még valaki, aki í­gy képes játszani a hallgató lelkének húrjain, ahogy Kip teszi? Elfogult vagyok? Lehet. Ám hadd legyek, hiszen mint í­rtam, nehéz í­rni egy kedvencről, pláne a legnagyobbról. Hajbanda. Mondták a tudatlanok. Ok nélküli negatí­v kritikák céltáblája volt a zenekar, a céltáblát érthetjük akár szó szerint is, ugye Lars? Az igazság az, hogy kivételes képességű zenészek voltak a Winger tagjai. Rod Morgenstein, közös project a Dream Theater-es Jordan Rudess-el. Reb Beach, zenélés a Dokken-ben., szólólemezek, majd pedig slusszpoénként tagság az újjáéledt Whitesnake-ben. Tavaly aztán Kip és Reb újra együtt dolgozott Doug Pinnick-kel a The Mob lemezen. Az újjáalakulás előszele már 2002-ben érezhető volt, mikor az Államokban, és Kanadában turnézott a Winger. A nagy hí­r viszont idén jött el, és új album formájában öntött testet tizenhárom év reménykedése. Nehéz í­rni egy kedvencről, pláne a legnagyobbról. Megpróbálom. Objektí­v legyek? Vagy hagyjam hogy magával ragadjon a zene? A hang? Egy dallam? Egy érzés?Szubjektivitás? Emlékszünk még a Pull lemez kezdésére? Blind revolution mad. A lemez közepén a Junkyard dog-ra? Bontsuk atomjaira ezt a két szerzeményt, majd a képlékeny masszából gyúrjunk egy új dalt, egy új dalt tizenhárom év erejével és tapasztalatával, megkapjuk a Right up ahead dalt. Megkapjuk az új évezred Winger hangzását. Nincs Madalaine, Seventeen, sőt Down incognito sincs. A Blue suede shoes árulkodik róla először, hogy a Kip szólólemezek nem múlnak ek nyomtalanul. A középtempó alját súroló tempó, Winger-re jellemző kórusokkal. Hoppá, egy régi téma köszön vissza a Four leaf cover-ben, a refrénre, ha nagyon visszafogott akarok is lenni, minimum a zseniális jelzőt kell használnom. A szövegek tekintetében meglehetősen sok a politikai szí­nezetű, vagy éppen a háború értelmetlenségét firtató dal. Sablon, mondaná a magát hozzáértőnek gondoló, azonban igazából felületes hallgató. Az M16 a válasz. A Your great escape témája a lemez retro részét erősí­ti, igazi old-school Winger téma. Természetesen kitörő örömmel vetettem bele magam. Aztán a Disappear hamisí­tatlan harmadik évezredbeli témavezetése ad egy hatalmas rúgást, a feszes alapokra helyezett nóta ad bizonyosságot affelől, hogy bizony 2006-ot í­runk. Visszamerülünk az óceán mélyére, hátha hagytunk ott egy dalt, a One a day like today a bizonyosság, hogy nem jöttünk hiába. A kezünket ezesetben Kip mellett Reb Beach is fogja. A következő Livin' just to die, és a Short flight to Mexico mintha csak a Pull időszakában í­ródott volna, hamisí­tatlan Winger dal mind a kettő. A lemez egyik legnehezebb tétele a Generica következik, Winger találkozik a Living Colour-ral, a végére pedig nyakonöntjük egy kis jazz-el. A lemezt záró Can't take it back egy lassabb tétel, cseppet sem kommersz dallamvezetéssel. Nehéz í­rni egy kedvencről, pláne a legnagyobbról. Ez tehát a Winger 2006-ban, egy új évezredben, egyszerre szólva a régi rajongókhoz, és friss í­zzel hódí­tva meg a ma zenehallgatóját, kinek először lehet az tűnik fel, hogy a borí­tót Ethan Van Sciver, az új X-Men képregények rajzolója készí­tette. Megérte hát várni tizenhárom évet? Mindenki döntse el maga, én azt mondom ez a zene teljesen alkalmatlan háttérzenének, komoly odafigyelést igényel. Megmaradt benne minden ami jó volt, és gazdagodott mindazzal amitől még jobb lehet. Adjunk egy esélyt Kip-nek és bandájának, engedjük hogy megmutassa nekünk az óceán fenekén rejlő titkos világot, ami lehet hogy csak a képzeletében létezik, de ahonnan ilyen dalokkal tér vissza közénk. Pontszám (0-10): 9 AOR