"Ma ez a Running Wild, visszatértem!": Interjú Rock 'n' Rolffal

Hard Rock Magazin: Mindenekelőtt üdvözöllek a HRM olvasói nevében, Rolf. Hogy álltak össze a ’Shadowmaker’ dalai?

Rock ’n’ Rolf: Köszönöm szépen, én is köszöntöm az olvasókat. Eredetileg nem terveztem új lemez kiadását, de 2010-ben megkeresett az egyik lemezkiadó, hogy szeretnék újra megjelentetni az első 5 Running Wild albumot, mert azokból mára az összes példány elfogyott, nem lehet őket kapni a piacon. Remek ötletnek tartottam, tényleg sok rajongó panaszkodott már emiatt. Ezekhez viszont a kiadó szeretett volna bónuszként pár kiadatlan, vagy új dalt hozzáadni. Így hát elkezdtem újra dalokat írni, és nagyon természetesen, lazán, mindössze 10 perc alatt össze is állt a Piece of the Action. Mikor kész volt, már akkor úgy éreztem, hogy ez a dal túlságosan erős ahhoz, hogy mindössze bónuszként száműzzük egy kiadványra. Aztán elkészült a Riding on the Tide, majd még pár dal, és a negyedik után felhívtam lemezkiadót. „Fiúk, itt egy kis furcsaság van. Kész vagyok négy dallal, nagyon spontánul, nagyon természetesen, könnyen, és lazán jönnek, ráadásul baromi erősnek is érzem őket. Nem akarom bónuszdalokként elvesztegetni őket. Ráadásul ha már írtam egy fél sorlemeznyi zenét, miért ne írhatnék egy egész albumnyit?” A záró Draculát leszámítva egyik dalra sem vesztegettem 30 percnél több időt, 4 nap alatt kész is voltam a saját magamnak szánt demókkal. Minden olyan friss, és természetes volt, újra volt szenvedély a dalszerzésben, újra jól éreztem magam nótaírás közben. A ’Rogues En Vogue’ idején ez abszolút nem így volt, szenvedés volt az egész. Nem éreztem a dalokat elég jónak, erőltetett, görcsös procedúra volt. Talán épp azért jött ennyire lazán, természetesen, és spontán módon a végeredmény, mert nem is terveztem lemezt kiadni, vagy dalokat írni. Nem volt min aggódni, nem volt nyomás, vagy stressz, egyszerűen csak élveztem a munkát.

HRM: Ha azt állítom, hogy a ’Shadowmaker’ a Running Wild pályafutásának leginkább rock ’n rollos lemeze, egyetértesz?

Rock ’n’ Rolf: Abszolút, teljes mértékben. Ahogy mondtam, az egész nótaírás nagyon gyorsan zajlott. Nem voltak előzetes terveim, hogy na ide most kéne egy gyors dal, oda egy középtempó, amoda meg egy galopp. Csak írtam, ami jólesett, ami eszembe jutott, ami tetszett. Készen voltak a demók, és akkor döbbentem rá, hogy ez bizony valami más, mint amit az emberek a Running Wildtól megszokhattak, a dalok meg a stílus nem a megszokott lett. De elégedett voltam a végeredménnyel, tetszett, őszintén jöttek a témák, a dalok, a hangulatok, és nem akartam őket fazonírozni. Ma ez a Running Wild, visszatértem!

HRM: Miért tér el jelentősen az új album borítója a korábbi Running Wild borítóktól?

Rock ’n’ Rolf: Hmm, ezt eleve így terveztem. Azt már korábban kitaláltam, hogy ’Shadowmaker’ legyen az album címe, mert ez egy remek lemezcím, és a dal is baromi jó lett. Ilyen címhez valami régi vágású logó, betűtípus, felirat dukál. Ezért valami egyszerű, logószerű cuccot képzeltem el az egészre. Ráadásul a bakelitverzió baromi jól néz ki vele. Csontfekete az egész, és ezüsttel rá van nyomva a borító, nagyon szép és egyedi lett. De tudod, nem csak erről volt szó. Valami nem átlagosat akartam. Nem akartam, hogy az emberek akár első ránézésre is azt mondják, hogy „na, a Running Wild ott folytatja, ahol abbahagyta, ezt a lemezt már x-szer összehozták korábban is”. Nem erről van szó. A jelenben élünk, én is a jövőbe nézek. Nem akartam valami olyat kiadni, amit már egyszer korábban megírtam. Nem akarok a múltba révedni. Semmi értelme. Visszatérve a borítóra: végeredményben csak egyszerűen valami feltűnőt akartam. Ma bemész egy lemezboltba, az összes heavy metal borító tök ugyanolyan. Baromi színes, minden részlet alaposan ki van rajtuk dolgozva, van rajtuk valami sárkány, vagy lovag... valami érdekeset, és ettől elütőt akartam. Valamit, amin megakad az ember szeme, ha tallózgatja a kínálatot. Annyira különbözik ez a borító a többitől, hogy egyszerűen nem tudod róla levenni a szemed.

HRM: Említetted a bakelitet. Mit kedvelsz jobban, a CD-t vagy a bakelitet?

Rock ’n’ Rolf: A CD-t. Egyértelműen. A bakelit hangzása sokkal gyengébb, mint a CD-é. Pontosan tudom, hogyan készül a bakelitlemez, összehasonlíthatatlanul rosszabb a minősége a CD-nél. A bakelitben az egyetlen jó dolog az volt, hogy sokkal nagyobb hely volt a borítónak. (nevet) Amikor az első CD-k megjelentek, zenészként teljesen sokkolt, hogy mennyire le kell kicsinyíteni a borítót. Egy csomó olyan részlet, ami korábban jól nézett ki a borítókon, eltűnt. De ezt leszámítva a CD az abszolút nyerő. A bakelitnél le kell vágni a basszusból, a magas frekvenciákból, produkció szempontjából sokkal macerásabb, a végeredmény minősége sehol nincs a CD-hez képest.

HRM: Mai fejjel mit gondolsz az előző lemezről, a ’Rogues en Vogue’-ról?

Rock ’n’ Rolf: Van rajta pár igazán remek dal... de, hogy úgy mondjam, van rajta pár, amelyet szívesen megváltoztatnék. De ez normális, minden zenész így szokott lenni a lemezeivel, ha pár év távlatából visszanéz rájuk. Az album igazi problémája az, hogy amikor a lemezt készítettem, egy borzasztó stresszes és kemény időszakban voltam. Kötött a lemezszerződés a BMG-hez, ez volt az utolsó lemez, amit le kellett nekik szállítanom. Határidőre kellett dolgozni, a nótaírás pedig eléggé nehézkesen ment, így hát nagyon megcsúsztam a lemez munkálataival. A szerződés viszont kötött a kiadói határidőhöz, így nem tudtam egy olyan profi csapattal körülvenni magam, mint amilyennel szerettem volna. Egész egyszerűen nem volt már időm a megfelelő embereket megtalálni, meg hozzájuk igazítani az időbeosztást, mindent az utolsó pillanatban nekem magamnak kellett megcsinálnom. A lemezfelvételeket, a produkciót, a technikai dolgokat, mindent. Ez pedig borzasztó nehéz volt. Úgy szeretek dolgozni, ha a megfelelő emberek vesznek körül, nekem pedig csak a dalaimmal, az énekesi, illetve a gitárosi funkciómmal kell törődnöm. Az ember egyedül nem készíthet el egy lemezt, rengeteg mindenre oda kell figyelni, kell egy külső producer, kellenek emberek, akikkel együtt lehet dolgozni. A legutóbbi lemez sajnos nem ilyen volt, mindent magamnak kellett elvégezni, s noha igyekeztem 110%-ot nyújtani, ahogy mindig is szoktam, egész egyszerűen nem tudtam határidőre egyedül mindent frankón összehozni. Ezért olyan a lemez hangzása amilyen, utólag ezt borzasztóan bánom. De a dalírás is nehézkesen ment, nem igazán álltak össze a dolgok, görcsös volt az egész, és ezért is döntöttem úgy, hogy itt az ideje befejezni a Running Wild működését. A ’Shadowmaker’ megírása kevésbé volt kemény, sokkal inkább volt móka, szórakozás, és arról szólt az egész produkció, hogy élvezem, amit csinálok.

HRM: Kik alkotják ma a Running Wildot?

Rock ’n’ Rolf: Én. (nevet) A Running Wild már jó ideje egy szólóprojekt. Persze, a stúdióban szükségem van mindig társakra, de ők stúdiózenészek, akiknek nem feltétlenül kell ugyanazoknak az arcoknak lenni minden egyes lemezen, koncerten, vagy felvételen. Ennek ellenére, ahogy mondtad, körülvett egy csapat ezúttal, akik segítettek, megkönnyítették a dolgomat, így csak arra kellett koncentrálnom, amit igazán fontos tartottam, amire igazán szerettem volna. Pl. PJ [Peter Jordan, aki 2005 óta játszik a zenekarban – szerk.], aki élőben szokott kísérni, felnyomott pár gitárszólót, de voltak producerek, szakemberek a stúdióban, akik felvették a sávokat, és akik rengeteget segítettek. Igazi csapatmunka folyt, ami jó, mert én csapatjátékos vagyok, annak ellenére, hogy a Running Wild egy szólóprojekt. Eredetileg persze nem annak terveztem, de ahogy teltek az évek, ez lett belőle.

HRM: Mi a helyzet a dobokkal?

Rock ’n’ Rolf: Az, amit eddig is mondtam: béreltem egy stúdiózenészt, Mattiast, hisz ő játszott az előző lemezen is, meg élőben is a legutóbb, ő volt az első ötletem, őt kerestem meg először. Igent mondott, feljátszotta, amit kellett. Ennek ellenére abszolút nincs rá semmi garancia, hogy jövőre, amikor szeretnék ismét koncertezni, megint ő fog ülni a bőrök mögött. Ez a helyzet a szólóprojektek esetében. Ha az adott zenésznek, akivel egyszer dolgoztál, legközelebb épp valami más dolga van, nem ér rá, nincs kedve, mást kell keresned. Nincs ezzel probléma, ez így működik. De már Jörg Michael esetében is ez volt a helyzet. A srác 2-3 másik bandában is dobolt egyszerre, borzasztó nehéz volt megoldani, hogy ráérjen, amikor kell. Nem bérelheted fel mindig pont ugyanazokat a zenészeket.

HRM: Említetted a turnézást. A banda az elmúlt 10 évben szinte csak Németországon belül játszott. Van esély arra, hogy újból turnézzatok Németországon kívül?

Rock ’n’ Rolf: Nem lesz turné, ez egészen biztos. Lesz egy-két buli, vagy hogy úgy mondjam, esemény, rendezvény, ahol ott leszünk, de jelenleg nem tudunk turnéban gondolkodni. Nem érek rá. Most jött ki a lemez, rendkívül elfoglalt vagyok a promózással, nem tudunk egy körútnak nekiindulni a nyárig, amikor meg ugye jön a fesztiválszezon. Ahogy mondtam, a Running Wild nem egy átlagos zenekar, ez nem úgy megy, hogy egy hónap alatt pikk-pakk összehozunk egy koncertsorozatot. Meg kell keresni a megfelelő embereket, egyeztetni kell velük, próbálni, összerakni mindent, ehhez idő kell. Idén nem gondolkodom koncertezésben. Mindenképp szeretném, ha lennének bulik, de hogy mikor, azt még nem tudom. Idén azért sem jó, mert még a Running Wild újraindítása előtt elkezdtem egy második projektet, ami éppen félbe van hagyva. PJ-vel együtt csináljuk, és Giant Eggs névre hallgat, és ha véget érnek a promóciós körök a ’Shadowmaker’-rel, akkor erre fogunk visszatérni. Heavy metal/hard rock zenét játszunk, de egészen más hatásokkal, mint amilyenek a Running Wildban hallhatóak. Minden zenét PJ írt a lemezre, a gitártémákat is teljesen ő nyomta fel, én a szövegekért felelek. Van már pár kész dalunk, és egy fogós balladánk. Ez valami más lesz, mint a Running Wild.

HRM: Mi a helyzet a Toxic Taste-tel?

Rock ’n’ Rolf: A másik projekt miatt ezt parkolópályára tettük. Nem tudom, hogy lesz-e második lemez. Igazából nem volt sikeres a debüt, ez inkább csak egy ilyen mókás, szórakoztató projektmunka volt. Nem voltak korlátok, csak összehoztunk pár dalt, ami tetszett, „minden belefér” alapon. Roppant szórakoztató volt amúgy a munkafolyamat, élveztem a dolgot, remélem lesz még ezen a fronton valami. De nem most. A Running Wild a legfontosabb számomra, úgyhogy most minden másnak várnia kell.

HRM: 2008-ban, nem sokkal a Running Wild feloszlása előtt bejelentettétek, hogy a Running Wild egy Under Jolly Roger 2: A Return To Port Royal című lemezt szeretne kiadni. Ezzel mi a helyzet?

Rock ’n’ Rolf: Nem, ez valami netes tréfa volt. Semmi köze hozzám. Én is teljesen megdöbbentem, mikor kikerült a netre, soha nem terveztem semmi ilyesmit. Képzelheted, hogy elképedtem, mikor megláttam ezt a sületlenséget. (nevet)

HRM: A ’Shadowmaker’-t hallgatva megfordult a fejemben, hogy az utóbbi időben valami szigorú hard rock/rock ’n roll kúrára kárhoztattad magad zenehallgatás terén. Mennyire helytálló ez a gondolat?

Rock ’n’ Rolf: Nézd, mindig is szerettem a rock ’n rollt. A 60-as években voltam kisgyerek, amikor tombolt a beat és a rock’n roll őrület. Van egy idősebb bátyám, tőle mindig kaptam az újabb és újabb lemezeket, beleszerettem hamar a rock’n rollba, és a Beatlesbe. Aztán jöttek a 70-es évek, és a hard rock őrület, T.Rex, Slade, Sweet, Kiss, Status Quo, imádtam ezeket a bandákat. De később a tesóm elkezdte mutogatni a keményebb, sötétebb dolgokat. Black Sabbath, AC/DC, hirtelen ők váltak az igazi hőseimmé. De mindig is szerettem a rock’n rollt, a hard rockot. Persze a 80-as években hirtelen mindenki a lehető legkeményebb akart lenni, de attól még otthon sokat hallgattam a régi kedvenceket. Mindig is szerettem a különböző zenei stílusokat, a különböző zenéket. Talán ’88 körül adtam egy interjút, amiben elkövettem egy elég nagy baklövést. Abban az időben volt a csúcson Malmsteen, megjelentek ezek a neoklasszikus gitárhősök, és nagyon divatos volt azzal felvágnia a zenészeknek, hogy ők odahaza kizárólag csak klasszikus zenét hallgatnak. Na, erre gondoltam rákontrázok, az imidzs adta magát, úgyhogy én meg elkezdtem azt mondogatni, hogy én kizárólag csak heavy metalt hallgatok otthon. Pedig ez nem volt igaz, és természetesen ma sem igaz. Nagyon szeretem a modernebb zenéket, pl. a Nickelbacket, a 30 Seconds To Marsot, a Simple Plant, vagy a My Chemical Romance-t. De persze rengeteg különböző stílusú rock és metal zene van a lemezgyűjteményemben, sok mindent meghallgatok.

HRM: A Running Wild tiszteletet parancsoló, több mint 30 éves múlttal rendelkezik. Ebben a 30 évben a zeneiparban nagyjából minden megváltozott. Mit gondolsz, hogyan tud a zeneipar, hogyan tudnak a zenekarok a legjobban alkalmazkodni az internethez, a letöltésekhez, a minket körülvevő technikai világhoz?

Rock ’n’ Rolf: Szerintem a legfontosabb, és a leglényegesebb különség az az, hogy amikor mi kezdtük, akkor lehetetlen volt lemezszerződéshez jutni. Főleg egy heavy metal bandának Németországban. Valami félelmetesen szerencsések voltunk, hogy egy független lemezkiadó leszerződtetett minket, és meg tudtuk jelentetni az első albumunkat. De akkoriban, ha valaki kiadta a lemezedet, akkor az egyfajta garancia volt arra, hogy lesz olyan, aki azt meg is fogja venni. Valamilyen szinten ismerni fogják a nevedet, tudsz majd koncertezni. Ma már baromi könnyű lemezt megjelentetni. Nagyon könnyen találhatsz kiadót, vagy egyszerűen csak felveheted a saját anyagodat, de onnantól viszont pokol van. Annyi banda van mindenfelé, hogy borzasztó nehéz kiemelkedni közülük, borzasztó nehéz eljutni az emberekhez. Félelmetesen sok energiát kell abba belefektetned, hogy az emberek megismerjenek. Mert persze, ott az internet, de a te bandádon kívül van még ezer másik is, amelyiknek ott az internet, és amelyik megpróbálja felhívni magára az emberek figyelmét. Ráadásul kb. mindenki ugyanazokkal a módszerekkel, ugyanazokon az utakon próbálkozik. Hogyan legyél egyedi, hogyan tűnj ki a többiek közül? A mi időnkben volt pár magazin, meg pár fanzine, amit tényleg a saját javadra fordíthattál, tudtad magad reklámozni, és az emberek kíváncsiak is voltak rád, ha eljutottál már idáig. Nem volt több ezer banda, akik ugyanazt a célközönséget akarják megkaparintani maguknak, mint amelyiket te is.

HRM: A kezdetekben még a dalszövegeitekben többször foglalkoztatok okkult és sötétebb, a gonoszról, a Sátánról szóló témákkal, ám ezek nagyon hamar kikoptak. Miért?

Rock ’n’ Rolf: Amikor kezdtünk, akkor efelé ment a világ, divatosabb volt a sötétebb, gonoszabb dolgokról énekelni, sötétebb, gonoszabb zenét játszani. Nagyon szerettük a Christopher Lee féle Drakula-filmeket, próbáltunk valami hasonló hangulatú zenét vagy dalszöveget kitalálni. Ezeket persze nem kellett komolyan venni, a hangulat, meg az atmoszféra miatt énekeltünk ilyenekről. De nagyon hamar elkezdte bontogatni a szárnyát a black metal mezőny, és rá kellett jönnünk, hogy az emberek félreértenek minket. A szövegek alapján többen beskatuályáztak minket a black metal bandák közé, ami totálisan nonszensz volt, hisz mi heavy metal banda voltunk, és vagyunk, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy ne legyen félreértés, a sötétebb, gonoszabb dalszövegeket nem erőltetjük. Ráadásul azt sem akartuk, hogy az emberek félreértsenek minket, nem akartunk mi valamiféle új egyházat, vagy gonoszkultuszt létrehozni.

HRM: Rolf, a Running Wild a 80-as évek egyik legnagyobb német heavy metal zenekara. Milyen a viszonyod a színtér többi tagjával? Az Accept, Grave Digger, Helloween, Blind Guardian zenészekkel van valamiféle napi kapcsolatod?

Rock ’n’ Rolf: Nézd, időről időre összetalálkozunk, összefutunk ezekkel az emberekkel a különböző koncerteken, fesztiválokon, de személyes barátság nincs. Annyira azért nem koncertezünk sokat. (nevet) De pl. ott van a Sinner, Maték voltak az első turnénkon az előzenekar, őket kb. a világ kezdete óta ismerem, mindig váltunk pár baráti szót, ha találkozunk. Aztán 2005-ben volt pár fesztiválbulink az Accepttel és a W.A.S.P.-pal. Az Accept volt a főbanda, a másik két csapat meg amolyan co-headlinerként nyomult. Valami nem volt jó az Accepték hangcuccával, így kölcsön kellett nekik adnunk a teljes technikai pereputtyunkat, az erősítőinket, a kábeleinket. De a W.A.S.P. háza táján is voltak gondok, a basszusgitártechnika teljesen becsődölt, akárcsak a vezeték nélküli rendszereik, rajtuk is mi segítettünk. Én adtam kölcsön Blackie-nek a saját rádiós berendezéseimet. Az ilyen dolgok valahogy összehozzák az embereket: segítetek egymáson, ez valahogy oldja a hangulatot, kicsit segíti a barátkozást. Azért is volt ez nagy dolog, mert a 80-as években az Accept jóval előttünk járt. Ők már akkor nagyok voltak, mikor mi még az első albumunkat sem hoztuk ki. Mindenképp az egyik hőseimként gondolok rájuk, ők voltak azok, akikre akkoriban nagyon felnéztünk.

HRM: Kettő DVD-t is kiadtatok a Running Wilddal, a legutóbbit nem is olyan rég. Mi a véleményed a wackeni koncert DVD-jéről?

Rock ’n’ Rolf: Elégedett vagyok vele... a körülményekhez képest. Amikor játszottunk, a cég, amelyik felvette a bulit, nem tudom miért, de letörölte a felvételeket. Nem csak a miénket, egyszerűen az összes banda buliját, akik aznap a színpadon felléptek, letörölték, miután felvették. Gyakorlatilag nem maradt más anyagunk, mint amit az egyik német televíziós csatorna forgatott. Nagyon alaposan át kellett gondolni, hogy végül is kiadjuk-e ezt a felvételt, vagy sem, ez tényleg komoly fejtörést okozott. Ha a körülményekből indulok ki, akkor elégedettnek kell lennem. De ha arra gondolok, hogy mik voltak a tervek, és mit lehetett volna ebből kihozni, akkor abszolút nem vagyok elégedett. Tudod, ez volt a Running Wild utolsó bulija. Megígértük a rajongóknak, hogy lesz DVD, baromi ciki lett volna utólag semmit sem kiadni. Baromi csalódottak lettek volna a rajongók, úgyhogy végül is kihoztuk, amit lehetett. De pl. nincs 5.1-es hangzás, csak sztereó, és van még jó pár efféle hiányosság. Hatalmas kár ezért.

HRM: Jó volt amúgy a búcsúbuli, mit gondolsz róla? Korábban voltak pletykák, hogy esetleg pár régi társ is megjelenik a színpadon...

Rock ’n’ Rolf: Nem, ilyesmit soha nem terveztünk. A múlt elmúlt, a jelen a jelen. Négyen voltunk ott, egy igazán különleges koncerten. Voltak elképzelések kalózhajóról, meg technikai trükkökről, de ahogy közeledett a buli napja, egyre inkább úgy éreztem, hogy nem lenne jó ötlet, fókuszáljunk inkább a dalokra, a bulira, a nóták üssenek igazán nagyot. Mármint persze, felvihettünk volna nagy díszleteket, lángokat, meg kalózhajót, de ezt mind-mind megcsináltuk már korábban. Minek erőltessük még egyszer a múltat? Arról nem is beszélve, hogy napfényben játszottunk, amit én személy szerint ki nem állhatok, ez kicsit le is lombozott, valahogy a hangulat így nem volt az igazi. A látványvilág sem szólt volna akkorát. De úgy gondoltam, csináljunk egy igazán király búcsúbulit, koncentráljunk teljesen a zenére! Szerintem soha korábban nem volt olyan feszes, precíz a Running Wild a színpadon, mint azon a bulin, a dalokat nagyon jól nyomtuk, tényleg csak a zenére figyeltünk. A rajongók is ezért szeretnek minket: a zenénékért. Hát akkor ünnepeljük együtt magát a zenét!

HRM: Egy utolsó kérdésem lenne Rolf: mit üzensz a magyar Running Wild rajongóknak?

Rock ’n’ Rolf: Nagyon remélem, hogy a magyar rajongók ugyanolyan örömmel és élvezettel fogják hallgatni a ’Shadowmaker’ dalait, mint amekkorával mi azokat elkészítettük.

HRM: Reméljük így lesz. Köszönjük a beszélgetést, Rolf!

MMarton88