3 Inches of Blood: Long Live Heavy Metal
írta P.A. | 2012.04.19.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Sokan egyfajta poénzenekarként tekintenek erre a kanadai heavy fogatra, hiszen nem tesznek semmi egyebet, csupán összedobják kedvenc heavy, thrash és death metal nótáikat, kimazsolázzák belőlük a legjobb riffeket és szólókat, aztán eljátsszák mint saját szerzeményt, és mindezt megfejelik egy nagy csomó heavy metal klisével. Az egyediséget a két énekes felállással biztosítják a zenekar számára, pontosabban Jamie Hooper hörgéseit és Cam Pipes magas fekvésű énekét keverték, variálták, egészen Hooper 2008-as kiválásáig, azóta Justin Hagberg gitáros látja el a megcsappant hörgési feladatokat.
A ’90-es évek vége óta tapasztalható heavy metal hullám újbóli megerősödése, meg három jól sikerült lemez (’Battlecry Under A Wintersun’, ’Advance and Vanquish’, ’Fire Up The Blades’) népszerűvé tette a csapatot, mind a kritikusok, mind a rajongók körében, viszont a legutóbbi ’Here Waits Thy Doom’ nem aratott osztatlan sikert, köszönhetően a gyenge megszólalásnak és a lapos daloknak.
A legújabb dalcsokor a ’Long Live Heavy Metal’ hangzatos címet kapta, és ahogy végigfutott a szemem a számcímeken, bizony hangosan felkacagtam, de ahogy elindult a korong, az arcomra fagyott a mosoly és villába ugrottak az ujjaim. Akármennyire is komikusnak hatnak az olyan számcímek, mint a Metal Woman vagy a Leather Lord, a zene ellenállhatatlan, feszes heavy metal a legjobb fajtából, az utóbbi nóta akár a Judas Priest legendás ’Painkiller’ dalaival is felveszi a versenyt. Számomra a lemez csúcspontja a tökös, dögös, Hammond orgonával megtámogatott Look Out, amivel ők is leróják tiszteletüket Dio előtt.
Természetesen most sincs újdonság a lemezen, mindent hallottunk már a ’80-as évek nagyságaitól, de a dalok minőségébe ezúttal nem lehet belekötni, legyen szó old school heavy metal döngölésről, sebes thrash támadásról, vagy nagy ívű heroikus kórusokkal felvértezett ökölrázós himnuszokról. Kíméletlenül, de felszabadultan, görcsölés nélkül megy a darálás, óriási riffeket faragott a Justin Hagberg Shane Clark gitárosduó, de leginkább Cam Pipes eszement visításai csapják agyon a hallgatót. Egyetlen nóta lóg ki a lemezről, a Chief And The Blade nyugodt, country-s hangulatával. A hörgést ezúttal is Justin Hagberg vállalta magára, és ugyan kevesebbszer hallani hangját, mint elődjének, de pont ott és annyit, amennyit a dalok megkívánnak. A szőrszálhasogató kritikusoknak most a hangzásban sem hagytak támadó felületet, sikerült modern, bivaly, de kellőképpen pőre megszólalást biztosítani a lemeznek.
Egy ilyen jól sikerült album után már nincs okunk egy komolytalan, részeges viccbandának tartani a 3 Inches of Bloodot, hiszen annak ellenére, hogy újdonsággal nem szolgának, színvonalasan, őszintén és pofátlanul jól csinálják, amit csinálnak.
Legutóbbi hozzászólások