Mi vagyunk a...: Audio Love Nation

írta Hard Rock Magazin | 2012.04.12.

Mi vagyunk a… rovatunk következő vendége a nemrég új EP-vel jelentkező Audio Love Nation. Lássuk az ő bemutatkozásukat!

 

 

A budapesti Audio Love Nation zenekar azzal a céllal jött létre, hogy őszinte, tökös és sallangoktól mentes rockzenét játsszon. Az első koncert óta eltelt 3 év alatt ez az elképzelés a zenével együtt természetesen egyre formálódott és többrétű lett, de közben mit sem veszített a kezdeti lendületéből. A bemutatkozó nagylemez nyers és dinamikus garage rock-ja a 2012 tavaszára tervezett második lemezre egy minden szempontból érettebb zenei megszólalássá alakult át.

A kezdeti szárnypróbálgatások után a zenekart 2009 decemberében az a megtiszteltetés érte, hogy az amerikai származású Lord Bishop és zenekara előtt léphetett fel turnéjuk két magyar állomásán: Debrecenben és Budapesten, az akkori Wigwamban. Ezt követően a zenekar leszerződött a német Dirty Earth Recordshoz és 2010 márciusában felvette első nagylemezét, amely ’101’ címmel jelent meg augusztusban. Áprilisban egy hónapig kísérték turnéján a Lord Bishop Rocksot és így felléphettek Magyarország mellett Csehországban és Németországban is. Szeptemberben a zenekar fellépett Angliában az INSANE Rock Festivalon majd az év hátralévő részében gőzerővel koncertezett Magyarországon.

2011 nyarán a bandát meghívták a németországi BRN és a cseh Rock For People fesztiválra, majd ősszel turnéra indultak, amelynek keretein belül országszerte, és egy ízben Szerbiában is megfordulva koncerteztek olyan zenekarok társaságában, mint a Leander, a The Idoru és a Wisdom. A zenekar tehát elmondhatja magáról, hogy számos külföldi fellépés mellett néhány év alatt a legtöbb jelentős fővárosi és vidéki klubban is megfordult.

Az őszi turnéval párhuzamosan megkezdődtek a második nagylemez előmunkálatai. Végül 2012 januárjában vonult stúdióba a zenekar, hogy rögzítsék a tavaszra tervezett anyag nagy részét. A lemez producere a Dreyelands zenekarból ismert Horváth András Ádám, a hangmérnöki teendőket pedig Hidasi Barnabás látja el. A ’Delta’ névre keresztelt új anyagból ízelítőként egy 4 számos EP már megjelent és meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán.

Tagok

Jávor Gergő – ének
Remetei Filep Ákos – gitár
Szőts Márton – basszusgitár
Jaro Mayda III – dobok

Elérhetőségek és dalok

Legutóbbi hozzászólások