Accept: Stalingrad

írta Bigfoot | 2012.04.10.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.acceptworldwide.com/

Stílus: heavy metal

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Meglehetősen hamar, másfél évvel a legutóbbi, ’Blood Of The Nations’ c. album után itt a német klasszikus metál kvintett legújabb dobása. Pedig nem jósoltak hej, de fényes jövőt az Accept 2009-es újjáalakulásának Udo Dirkschneider nélkül, annyira hozzákötötték a zenekart. A nyolcvankilences bukta David Reece énekessel is ezt támasztotta alá. A 2010-es ’Blood Of The Nations’ nagy siker lett – teljesen megérdemelten, és talán ez váltotta ki az új album elkészítésének gyorsaságát. A nem várt elismerésben nem kis részt vállalt Mark Tornillo énekes. Ez az amerikai fickó Udohoz hasonló vérfagyasztó hanggal bír, ami talán sokszínűbb is, mint elődjéé. És tegyük hozzá, jóval erőteljesebb, mint amire a mai Udo képes.

Nos, a ’Stalingrad’ is ütős albumra sikeredett, folyatva az előző album zenei útját: ezúttal is a ’Balls To The Wall’ (1983) és a ’Metal Heart’ (1985) közötti időszak zenei örökségét viszik tovább. Súlyos riffek, dallamos, helyenként fülbemászó refrének, power-kórusok, klasszikus zene ihlette gitárjáték, ez utóbbiért a nagy Ritchie Blackmore-rajongó, Wolf Hoffmann a felelős, aki nemcsak nagyszerű gitáros, de az Accept fő zenecsinálója is. Mindezen elemek ugyan megtalálhatóak a nyolcvanas évek elejének lemezeken is, (’Breaker’, 1981, ’Restless & Wild’, 1982) ezek az alkotások nyersebben szóltak a későbbieknél.

A ’Stalingrad’-ot egy kicsit visszafogottabbnak, lassúbbnak hallom, mint a ’Blood Of The Nations’-t, és a zenekar figyelme inkább a dallamok felé fókuszálódott, de azért ne essünk kétségbe: ez is igazi, húzós, kemény, tipikus Accept-féle metálzene, méghozzá a javából! Mark Tornillo sokkal „udosabbra” veszi a figurát, mint másfél évvel ezelőtt, hangja nem egy esetben megtévesztésig hasonlít korunk legnépszerűbb militáns törpéjének orgánumára. Ezzel az albummal rövid időn belül anyazenekara másodszor adta fel a leckét Udonak. Mondjuk nem volt nehéz, ha az utóbbi évek U.D.O. albumait vesszük, melyek erősen magukon viselik a hanyatlás jeleit. Még a ’Blood Of The Nations’ után is olvastam olyan véleményt, hogy a következő korongon újra Dirkschneider lesz az énekes, mindenesetre a mai történésekből és eredményből leszűrhetjük, ez a kijelentés súlyos tévedés volt, az Accept jelenlegi felállása méltó követője a nyolcvanas évek sikerperiódusának, és lekörözik a kilencvenes dekádból való második Udo-korszakot.

A kezdőnótából, a Hung Down And Quartered-ből akár metálsláger is lehetne, de ez érvényes a címadóra is. Még egy dalra, a tempós a The Quick And The Dead-re hívnám fel a figyelmet, mely szerzemény második felében eszméletlen gitárvigázás zajlik, (jól penget Wolf Hoffman, mindig is tudtuk) sőt Peter Baltes-nek is lehetősége adódik, hogy szabadon engedje ujjait basszusgitárján. Stefan Schwarzmann dobjátéka most is megbízható: feszes, színes, és kőkemény: heavy metal banda jobbat nem is kívánhatna magának.

Pontszám: 7.5