Winger - IV

írta garael | 2006.09.17.

Megjelenés: 2006

 

 

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: www.kipwinger.com

Stílus: hard rock

Származás: USA

 

Zenészek
Kip Winger - ének, basszusgitár Reb Beach - gitár Rod Morgenstein - dob John Roth - gitár, billentyűs hangszerek Cenk Eroglu - gitár, billentyűs hangszerek
Dalcímek
1. Right Up Ahead 2. Blue Suede Shoes 3. Four Leaf Clover 4. M16 5. Your Great Escape 6. Disappear 7. On A Day Like Today 8. Livin' Just To Die 9. Short Flight To Mexico 10. Generica 11. Can't Take It Back
Értékelés

Ha a darwini evolúciós elméletet vetí­tjük Kip Winger munkásságára, akkor az őskori glam-vadembertől eljuthatunk az újkori modern rock homo sapiens sapiens-éig, ám Rousseau szavaival élve: a vadember természetes jó eredetét a civilizált világ tereli rossz útra. Nos, Winger zenei szocializációjában valószí­nűleg igencsak nagy szerepet játszhatott a kilencvenes évek közepének cipőbámulós, befeléfordulós világa, ahol a glam életérzést úgy kellett elfojtani, mint a machonak a homoerotikus ösztönt: sajnos ebből az állapotból azóta sem sikerült kilábalni az egyébként tehetséges gitáros-énekesnek. Lehert persze itt hivatkozni a zenei intelligencia kiteljesí­tődésére, a glam sokszor bárgyú világán történő továbblépési igényre, ám mit csináljak - az újkori - Pull-tól számí­tott- Winger örömmegváltásos világa nemigen jön be. Itt van tehát az új lemez, és megpróbálom magam függetlení­teni az alapvetően happy-metal-t szerető énemtől, s csakis a dalokra koncentrálni: nos, az eredmény í­gy is felemás. Az albumon ne keressen senki önfeledt örömöt - az már múltté - s ha már elégedett érzéseket próbálunk felfedezni a dalokban, akkor a találtak is inkább olyanok, mint amikor elmerengünk letünt ifjúságunk - már aki, persze - elszállt szép emlékein. A dalokban megnyilvánuló életérzés tehát inkább Mona Lisa szomorkás mosolyát vetí­tik elénk, mintsem a glam önfeledt vigyorát - ettől persze lehet jó még egy lemez. Nekem azonban gyakran úgy tűnik, a zenei témák nem akartak úgy összeállni, mint ahogy azt szerették volna: a témák ismétlése nekem gyakran monotoniába csap át, hallgassuk csak meg az M16 - t, vagy a Livin' just to die-t, ahol a beinduló rockos hangulatot sajna agyonvágja a szürke egyhangúság. A dalok engem néha a Def Leppard sampleres, illetve progresszí­veb B side-os korszakára emlékeztetnek, a Four Leaf Clover, illetve a Disappear akár ezeken az albumokon is szerepelhetett volna s persze a szólólemezek jellegzetes megoldásai is visszaköszönnek A lemez dalai között felvillannak progresszí­vabb pillanatok is: a Generica riffje és összetett szólója kissé kakukktojásként lóg ki a számokból, bár hangulatilag odatehető a többi , személyesebb hangvételű szám mellé. Természetesen vannak olyan pillanatok, melyek nekem is tetszettek, ilyen a kezdő Right Up Ahead Black Sabbath-ban gyökeredző riffjére ráülő Kip Winger szólókra emlékeztető refrén, a Disappear dehumanizált, ám dallamos világa és az On a Day Like Today szép, romantikus balladája.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások