"Flemming olyan képességeket látott bennünk, mint annak idején a Metallicás srácokban": Interjú Ol Drake-kel, az Evile gitárosával

Metallica emlékzenekarként indultak, ám mára a fiatal thrash bandák egyik legnevesebbikévé nőtték ki magukat. A brit retro thrash zenekar azonban nem csak stílusában idézi példaképét: debütlemezük felett az a Flemming Rasmussen bábáskodott, aki a ’Master of Puppets’, a ’Ride The Lightning’ és az ’…and Justice For All’ producere volt. Sajnos más párhuzam is akad a két zenekar között: az Evile is tragikus körülmények között veszítette el basszusgitárosát, Mike Alexandert, aki 2009-ben, 32 éves korában hunyt el. A zenekar történetéről, a Metallica-kapcsolatokról, és persze legutóbbi, ’Five Serpent’s Teeth’ c. lemezükről Ol Drake gitárost kérdeztük a nemrég európai turnét lebonyolító együttesből.

Hard Rock Magazin: A lemezeitek fogadtatása kissé ellentmondásos, míg egyesek szerint az ún. „thrash metal revival” vezető albumai, addig mások elintézik őket egy „átlagos” jelzővel. Mit gondolsz, miért osztják meg a lemezeitek a thrash metal rajongókat?

Ol Drake: Végeredményben ezek csak vélemények, egyik sem igaz vagy hamis. Minden zene megosztja a véleményeket, ráadásul mi egy olyan stílusban zenélünk, aminek a sorsát a rajongók nagyon a szívükön viselik. De ezt a stílust nem csak a 80-as években lehet játszani. Végül is, ilyen a zene: a klasszikus zene is létezik a mai napig.

HRM: Szerinted a „thrash metal revival” címke csak médiafabrikáció, vagy jelenleg tényleg a műfaj második aranykorát éljük?

O.D.: Személy szerint úgy gondolom, a thrash metal sosem tűnt el, úgyhogy nem is kell „feltámasztani”. Mindössze annyi történt, hogy az emberek újfent figyelemmel kísérik ezt a műfajt. A keménymag mindig is kitartott mellette, nem tűnt el. Megtiszteltetés részt venni ebben a „hullámban”, de szerintem a thrash metal nem halt meg soha. Ami azt illeti, szerintem semmilyen fajta zene nem halhat meg. Amit egyszer létrehoztak, az meg is marad, legyen az egy újságcikk vagy egy CD.

HRM: Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre, amikor az Evile még Metallica tribute zenekar volt?

O.D.: Szórakoztató hobbi volt. Olyasmi, amit hétvégente űztünk, egy 8 órás munkahely mellett. Nem voltak zenei célkitűzéseink akkoriban, egyszerűen csak jól éreztük magunkat.

HRM: A debütlemezeteken Flemming Rasmussennel dolgoztatok, aki többek közt a ’Ride The Lightning’ és a ’Masters of Puppets’ producere volt. Hogyan kerültetek kapcsolatba Flemminggel, és milyen volt vele dolgozni?

O.D.: A kiadónk, ill. mi magunk kerestük meg, hogy van-e kedve dolgozni velünk, és kiderült, hogy nagyon szereti a zenénket. Olyan tapasztalatot nyújtott az együttműködésünk, amit sosem felejtek el; Flemming egy nagyszerű ember és egy nagyszerű producer. Emlékszem, azt mondta nekünk, hogy olyan képességeket lát bennünk, mint annak idején a Metallicás srácokban a ’Lightning’ és a ’Puppets’ idején.

HRM: Később Russ Russellel dolgoztatok. Hogyan jellemeznéd a két producer munkamódszereit, és a köztük lévő különbségeket?

O.D.: Teljesen más a két producer. Russ sokkal precízebb, és minden részletet felügyel, hogy ő is 100 %-ig elégedett legyen a végeredménnyel, akárcsak mi. Ez nem jelenti azt, hogy Flemminget nem érdekelték a dolgok, egyszerűen ő inkább a megérzéseire támaszkodik. Flemming elégedett volt a számokkal, amiket vittünk neki, talán csak a Killer From The Deep riffjét bővítette ki.

HRM: Véleményem szerint az első lemezetek, az ’Enter The Grave’ egy erős retro thrash album volt, pár kiemelkedő dallal. Hogyan látod ezt a lemezt így 5 évvel később, kiállta az idő próbáját?

O.D.: Az a lemez kezdésnek kiválóan megfelelt. A dalok nagy részét 2003 és 2006 között írtuk, még azelőtt, hogy lemezszerződést kaptunk volna, úgyhogy hallható bennük valamiféle felszabadult öröm. Szerintem kiállta az idő próbáját, az emberek még mindig együtt ordítják velünk a dalokat koncerten.

HRM: A 2009-es ’Infected Nations’-ön új dolgokat próbáltatok ki, a dalaitok hosszabbak, komplexebbek lettek, az énekstílus dallamosabb, stb. Ezekkel a változtatásokkal a többi thrash metal zenekartól, ill. az ’Enter The Grave’ által támasztott elvárásoktól akartátok elhatárolni magatokat?

O.D.: Nem akartuk elkészíteni az ’Enter The Grave 2’-t. Zenészként szerettünk volna – ahogy manapság is – új utakat felfedezni, új dolgokat kipróbálni. Az ’Infected Nations’ ezt a felfedező szellemet tükrözte. Ez volt az első „igazi” próbálkozásunk arra, hogy megírjunk egy lemezt, mivel – mint említettem – a ’Grave’ dalai korábban, hosszabb idő alatt születtek. Ha újra meg újra ugyanazt az anyagot adnánk ki és játszanánk, nagyon hamar megunnánk a zenélést.

HRM: Legutóbbi albumotok, a ’Five Serpent’s Teeth’ talán az eddigi legérettebb lemezetek. A zenei fejlődés tükrözi azt az érési folyamatot, amin magánemberekként is átmentetek? Milyen események inspirálták a dalokat?

O.D.: Mike elvesztése nagy szerepet játszott a dalok megszületésében. Amikor ilyesmi történik az emberrel, akkor megáll egy időre, és átértékeli a dolgokat maga körül. Mi eldöntöttük, hogy életünk végéig zenélni szeretnénk, úgyhogy itt az ideje komolyan venni a dolgokat. Természetesen továbbra is viccelődünk egymással a hétköznapokban, de ha a zenéről van szó, akkor komolyak és elkötelezettek vagyunk. Sokat tanultunk az ’Infected Nations’ lemezünkből, hogy mit csinálhatunk meg, és mit nem, mi működik, és mi nem. Megtaláltuk a komfortzónánkat és a hangzásunkat – legalábbis egyelőre.

HRM: Szerinted milyen téren fejlődtetek a legtöbbet az új lemezzel, és mik a ’Five Serpent’s Teeth’ erősségei?

O.D.: Számomra ez egy sokkal élvezetesebb lemez. A dalok változatosak, gyorsak, kemények, ugyanakkor sokféle dallam, hangulat és érzés rejlik bennük. Igyekeztünk direktebbek lenni, és nem fura ritmusképletekkel szórakozni 100 percen keresztül. Ha volt egy jó riff, akkor csak eljátszottuk, nem szarakodtunk vele.

HRM: Ahogy említetted, a ’Five Serpent’s Teeth’ az első lemezetek, ami Mike Alexander nélkül készült. Hogyan ment a dalírás és a stúdiózás nélküle?

O.D.: Nehéz volt, de szerencsénkre rátaláltunk Joelre. Joel nagyban megkönnyítette a dolgokat, amik nélküle sokkal nehezebbek is lehettek volna. Kezdetektől fogva jól kijöttünk egymással, ráadásul ismerte Mike-ot, és tiszteli az örökségét, úgyhogy már a kezdetektől megvolt az egyetértés köztünk. Amikor először mentünk le a stúdióba, az természetesen mindannyiunk számára nagyon nehéz volt, mivel utoljára még Mike-kal voltunk ott (felvenni a Pantera feldolgozást), de Joel és Russ megkönnyítette, és szórakoztatóvá tette a felvételeket, ráadásul sok tekintetben hozzájárultak a kreatív folyamatokhoz is.

HRM: Számodra mi a legnagyobb kihívás egy Evile-dal megírásakor?

O.D.: Hogy mindenki elégedett legyen vele. Demokratikus zenekar vagyunk, úgyhogy ha csak egy embernek nem tetszik egy dal vagy egy rész, akkor addig dolgozunk rajta, amíg mindenki elégedett nem lesz. Ha ez sehogy sem sikerül, akkor megváltoztatjuk azt a részt. Az ilyen apróságok a legnehezebbek. Ennek az a negatív oldala, hogy nagyon hosszú időbe telik megírni a dalokat, de én személy szerint nem akarnám máshogy csinálni. Néha egy-egy ötlet megkérdőjelezése csak még jobb ötleteket eredményez.

HRM: Részt vettél az Xbox Live Game For Fame projektjében: mesélnél róla, hogy pontosan mi is ez a játék, és Te mit csináltál benne?

O.D.: A résztvevők csatlakozhattak hozzám a Rockband 3 játékban az Xbox Live-on keresztül. Én gitáron vagy basszusgitáron játszottam egy általuk választott dalban, és le kellett nyomni a másikat. Annyi mindenesetre kiderült ebből, hogy mennyire szarul megy nekem ez a játék. Emlékszem, volt egy lány, aki a Crazy Traint énekelte, míg én gitáron toltam, és úgy énekelt, mintha 50 000 ember előtt lépne fel; teljesen lesokkolt, de egyben le is nyűgözött a produkciója.

HRM: Melyik zenekarokat szereted a „thrash revival”-ön belül, és miért?

O.D.: Például a Warbringert, nagyszerű srácok, és szórakoztató velük turnézni. Sajnálattal hallottam, hogy Adam [Carroll gitáros – Tomka] távozott a bandából, jó ivócimborám a srác.

HRM: Melyik zenekarok játszottak legnagyobb szerepet abban, hogy elkezdtél zenélni?

O.D.: Édesapám és a bátyám hatására ragadtam gitárt, és a Metallicának és a Sepulturának köszönhetően határoztam el, hogy zenekarban akarok játszani. A zene olyan hatást gyakorolt rám, amilyet más azóta se, úgyhogy rögtön tudtam, ez az, amit csinálni akarok az életemben.

HRM: Mi a véleményed a Metallica és Lou Reed lemezéről, a ’Lulu’-ról?

O.D.: Nem nekem való, de tisztelem őket azért, hogy van merszük azt csinálni, amit akarnak.

HRM: Legjobb thrash album?

O.D.: Sepultura: ’Beneath The Remains’.

HRM: Legjobb Evile dal?

O.D.: Az én kedvencem a Xaraya.

HRM: Mit tanácsolnál a fiatal zenekaroknak, akik be akarnak futni a metal színtéren?

O.D.: Adjatok bele mindent, vagy hagyjátok a francba az egészet.

Tomka