Alcest: Les voyages de l'âme

írta Hard Rock Magazin | 2012.01.26.

Megjelenés: 2012

 

 

Kiadó: Prophecy Productions

Weblap: http://www.alcest-music.com

Stílus: post-black metal

Származás: Franciaország

 

Zenészek
Neige: ének, gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek Winterhalter: dobok
Dalcímek
1. Autre temps 2. Lí  oíš naissent les couleurs nouvelles 3. Les voyages de l'âme 4. Nous sommes l'emeraude 5. Beings of light 6. Faiseurs de mondes 7. Havens 8. Summer's glory
Értékelés

Post-black metal. Általában ebbe a kategóriába skatulyázzák a francia Alcestet, bár e címkézést nem tartom szerencsésnek e zenekar esetében, ugyanis a Neige által vezetett kétszemélyes együttes zenéje merőben eltér a hasonló besorolás alá eső pályatársakétól, még ha valóban feltűnnek blackes elemek is az egyes szerzeményekben, hangulatában teljesen más irányt mutat.

Amíg más post-black metal bandák nehéz vulkáni hamuval fedett kietlen tájakat idéznek meg muzsikájukban, esetleg fagyott erdők mélyén vívják csatáikat trollokkal és egyéb szerzetekkel, addig Neige olyan helyeken jár álmaiban és olyan helyekre kíséri el zenéjének hallgatóját, melyeket hétköznapi halandó csak képeken, esetleg filmeken láthat. Bizony, ő a természet és az élet szebbik oldalát tárja elénk párját ritkító igényességgel!

Van egyfajta keserédes, szomorkás íze minden szerzeménynek, de bánatosnak nem igazán nevezhetném, sőt mi több, ha egy szóval kéne jellemeznem, azt írnám: szép. Persze a szépség mindenkinek mást jelent, egyetemes szépség nem létezik, de még így is azt gondolom, hogy az Alcest zenéje bárkit megérinthet. Neige érzelemgazdag ének- és gitárdallamai könnyen megragadják a hallgatót, már első hallgatásra is átjönnek a dalok erényei. Magasztosság és elegancia, szomorúság és felszabadultság, szépség és bánat jellemzi ezt a dalcsokrot, melyet átjár egyfajta pozitív életérzés, amit talán az újkori Anathema egyes dolgaiban lehet megfigyelni.

Már az albumot nyitó Autre Temps is olyan dallamvilággal van felvértezve, mely azonnal magához láncol, és mindez csak fokozódik a másodikként érkező Là Où Naissent Les Couleurs Nouvelles-ben. Itt már black metal elemeket is hallhatunk, de mindezt úgy, hogy szinte fel sem tűnik. Neige hörgése leginkább szélfúváshoz hasonlít, szervesen illeszkedve a szerzeményhez, Winterhalter dobjátéka alá pedig rendre olyan gitárdallamokat pakolt, amelyek még a legzordabb blastbeat témákat is meglágyítják. A címadó tétel csendes balladaként indul, ringat, nyugtat, majd egy felszabadult és szárnyaló dallá változik. Itt érzem először azt, hogy egy kicsit több az érzelem a kelleténél, bizony-bizony giccsessé is válik a szerzemény. Sajnos ez többször is megfigyelhető az albumon, pedig alapjában véve nincs semmi baj az olyan elvágyódós tételekkel, mint a Nous Sommes L'Emeraude, vagy a női énekkel és extrém dobbal operáló Beings Of Light, de valahogy néha túl sok a szép dallam, szinte Coldplay-es hangulat járja át a dalokat, melyek talán már túlmutatnak az igényes művészet határán. A következő dal, a Faiseurs De Mondes némileg ellensúlyozza a hibákat, ugyanis ez egy tökéletes eszenciája az Alcestnek: black metal alapokon nyugvó, nagy ívű, szárnyaló dallamorgia, végig ízléses és izgalmas, felejthetetlen élmény! Ezután egy rövidke instrumentális kinyilatkozást hallhatunk gitáron Havens címmel, mely egyszerű dallamával vezeti fel a lemezt záró Summer's Glory-t. Ebben a hosszúra nyújtott tételben tökéletesen megfigyelhető az emelkedett, keserű, néhol szomorkás hangulat, amely sajnos brit popos dallamvilággal párosul, és véleményem szerint ez nem hozzátesz, hanem inkább elvesz a dalból, így kárára is válik a annak.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások