Strangeways: Age Of Reason

írta meszo | 2011.12.20.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Dangerous Dog Records

Weblap: http://www.dangerousdogrecords.co.uk

Stílus: AOR

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Alig több mint egy évvel ezelőtt olvashattatok nálunk legutóbb a Strangeways tevékenységéről, amikor is az akkor aktuális ’Perfect World’ című albumuk került értékelésre. Idén ismét vendégeskedik a csapat a lemezkritika rovatban, a bírálási feladat pedig ezúttal engem illet.

A Strangeways zenekar egyáltalán nem számít friss versenyzőnek a műfajban, hiszen legelső kiadványuk még 1984-ben jelent meg. Az együttes énekes-, és manager-váltásokkal tűzdelt karrierje során mindig a melodikus rock másodligájához tartozott, néhány lépéssel a sztárságot jelentő élvonal mögött. Tavalyi albumuk a zenekar visszatérését jelentette, a mikrofon mögött a remek dalnok, Terry Brock állt. Az AOR underground legendájának felállása azóta változatlan. Mivel jelen albumuk csupán egy évvel rá követi a visszatérést, ezért felmerülhet a kérdés a hallgatóban, hogy vajon hová a nagy sietség, avagy nem túl elhamarkodott-e ez a lemezkiadás. Mert ugyebár példákkal igazolható, hogy a gyors munkafolyamat nem mindig egyenlő a spontán telitalálattal. Az ’Age Of Reason’ meghallgatása persze minden ilyesfajta kérdésre választ adhat. Az album címe egy sokunk által kedvelt mozaikszót ad ki, amit az egyébként nem túl izgalmas borító is igyekszik érzékeltetni. Mi más is lenne ez, mint az AOR, mely már a meghallgatás előtt elárulja a lemez zenei anyagának műfaját, de annak minősége még természetesen kérdés marad. A válasz már kevésbé pozitív tartalmat hordoz magában… Nem szeretném teljes mértékben lelőni mondandómat, de ahogy tavaly informálódhatott a kedves Olvasó, úgy idén én is azt tudom mondani: nem született meg az év lemeze…

Sajnos ez a korong nem képes túl sok frissességet felmutatni. Pedig a nyitó The Sentinel hallatán még nem voltam meggyőződve róla, hogy ezt kell leírnom. A dal - ha nem is képes hozni azt a varázst, amit jó néhány idei produkciónál tapasztalhattunk - egy kellemes indításként szolgál, mindenfajta izgalom, vagy meglepetés nélkül. Ez a szint azonban igen hamar a mély unalomba fullad, ahonnan már nincs igazán kiút. Az egész produkció egyfajta fáradt, ötlethiányos benyomást kelt. Az egysíkú dallamok számomra néhol az újkori Bon Jovi megfáradtságát idézik fel. Amellett, hogy a tagok dalszerzőként nem sok mindent képesek felmutatni, az album hangszeresen is mellőzi a kreativitást. Mindezt pedig még egy nagy-nagy probléma is tetőzi, amelynek előfordulása századunkban már óriási hibának számít: a hangzás! A lemezt hallgatva úgy érzem, hogy a keverés során jó pár hibát sikerült véteni, ugyanis az egész borzasztó összemosottan szól. 2011-ben pedig már elvárt dolog lenne az erőteljes, konkrét sound, melyet itt nem találhatunk meg.

Egy dolog azonban mégis megmenti a produkciót. Ez pedig Terry Brock hangja, aki még mindig nagyszerűen teljesít. Úgy gondolom, hogy ezeket a dalokat leginkább az ő remek, karcos hangja viszi el a hátán. Mindenképp színt visz az összképbe, és ezáltal egy fokkal visszavesz az unalomból, amely sajnos a hetedik szerzeményig szinte folyamatos. Azonban az Alive Again című dallal végre képes megmozdulni a csapat, a nóta leginkább a Survivor ’Too Hot To Sleep’ korszakát idézi rockos hangszerelésével, és Brock is igencsak Jimi Jamisonra emlékeztető énekdallamokat hoz. A kilencedikként érkező Frozen is csak értetlenkedést bír kiváltani belőlem, hogy ezért mégis miért kellett az album végéig várni… Talán mégiscsak több időt kellett volna várni a következő anyag kiadásával, és akkor több ezekhez hasonló színvonalú szerzemény születhetett volna. Akkor pedig több pontot adhattam volna…

Pontszám: 6.5