House of Lords: Big Money

írta TShaw | 2011.10.13.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: www.jameschristianmusic.com

Stílus: melodic hard rock

Származás: 

Dalcímek

Értékelés

„Vagyis a szokásos rutinmunka, vagy mi a szösz…” – mondogatta egy kultikus rajzfilm kalózpapagája, és minden bizonnyal akkor is ezeket a szavakat szajkózná, ha elé tolnám a House of Lords legújabb lemezét.

James Christian napjainkban nagyjából a melodikus hard rock színtér Mike Portnoy-a. Ha nem is szerepel egy évben kilenc különböző zenekarban, azért bőven képes több projektet egyszerre futtatni. Például nem jelent neki gondot kihozni egy új HOL albumot, miközben Fiona nagy visszatérésén munkálkodik, és éppen csak túl van az asszony szólólemezén… Mindeközben Christian személye garancia a minőségre, igazán nem jut eszembe egyetlen hiba sem, amit a közeli, vagy távoli múltban ejtett, azonban a rutinmunka is csak addig zseniális, amíg nem egy lerágott csontot csócsálgatunk, legyen az bármennyire finomra fűszerezett is.

A House of Lords névre hallgató zenekar fénykora az 1988 és 1993 közötti időszak volt, egy mesés korszak, amiben a hasonló zenét játszó bandák sikerre voltak ítélve. Ők is megjelentettek három zseniális lemezt, ám ezek közül is a ’Sahara’ volt az, ami minden jövőbeni anyaguk legalapvetőbb hasonlítási alapja lett. A 2000-es újjáalakulás után aztán a csapat egyre sűrűbben potyogtatta el újabb és újabb lemezeit, ezúttal már a Frontiers égisze alatt.

A fentebb említett Dream Theater analógia itt is tökéletesen megállja a helyét, ugyanis az újkori HOL albumok mindig sikeresen megtalálták a zenekar rajongótáborát, effektíve tehát nagyszerű melodikus rock lemezek voltak, de azért a kilencvenes évek eleji, felfutó időszak anyagaihoz csak enyhe jóindulattal lehetett őket hasonlítani.

Ennek a folyamatnak pedig gyakorlatilag a ’Big Money’ lett a következő mérföldköve, egy lemez, ami jó, mert Christian még mindig elképesztő torok, a zenekari háttér is a toppon van, de a végeredményen azért érezzük, hogy ez akkor is csak egy rutinból elkövetett, a HOL karrierjén belül relatíve szürke darab lett. Ez természetesen nem baj, sőt, a legtöbb zenekar összetenné a kezét, ha sikerülne ilyen alkotást letennie az asztalra, de ismervén a banda eddigi diszkográfiáját, számomra abszolút nem volt áll-leejtő élmény a ’Big Money’ hallgatása. Különösképpen igaz ez az olyan dalok után, mint a címadó Big Money, vagy a pont utána jövő One Man Down, melyek meglehetősen szürkésnek hatnak – viszont kiválóan ellenpontoz a First To Cry, a Someday When, vagy a Hologram. De ezen pozitívumok ellenére is érezni, hogy egy kis érlelődés után sokkal közelebb kerülhettünk volna a ’Sahara’ világához, mint egy újabb mérföldkőhöz a kietlen országúton.

Meg kell még emlékeznünk azokról a friss hírekről is, amik szerint Christian éppen prosztatarákkal harcol, ez pedig erősen hátráltatja a zenekar működését. Ennek megfelelően reménykedünk a felépülésében, és abban is, hogy születnek még legalább ilyen, vagy ha lehet, még jobb House of Lords lemezek…

Pontszám: 7.5