Sinner: One Bullet Left

írta Tomka | 2011.09.10.

Megjelenés: 2011

Kiadó: AFM Records

Weblap: http://sinner.rocks.de

Stílus: heavy metal / hard rock

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Úgy látszik, Mat Sinnert is elérte a kapuzárási pánik. Vagy csak az újonnan verbuvált zenekar fiatalossága hatott rá? Bárhogy is legyen, újfent visszatért a csajozós-bulizós rock/metal zenéhez. Ismerve a Sinner zenei evolúcióját – amely az évezredforduló és mindenféle stíluskavalkád ellenére is valahol a 80-as évek közepén ragadt le – ez korántsem meglepő, hiszen a Sinner mindig is zenei kaméleonként korrigálta lemezről lemezre stílusát. Van is meg nincs is markáns zenei profiljuk, hiszen egyrészt játszottak már melodikusabb, ám a korai Accepttel rokon germán metalt a 80-as években (’Danger Zone’), az évtized második felében felszívták magukat és dalszövegeiket glames érzelmességgel (’Dangerous Charm’), toltak az AC/DC egyszerűségével pofán csapó hard rock muzsikát, a 90-es években pedig például a Manowar ’Louder Than Hell’-jét is agyonhallgathatták (’The Nature of Evil’). Másrészt az átjáróházként működő Mat Sinner Band – másodvonalbeli német heavy metal zenészként azért illik egy Sinner-lemezen játszani – mindig is a hard rock és a heavy metal határán egyensúlyozott, és csak a basszusgitáros-énekes aktuális kedélyállapotától függött, hogy épp melyik felé billent a mérleg: a két stílus – akár egy lemezen belüli – váltogatása mára a Sinner  védjegyévé vált. Azonban bármennyire is könnyű szeretni egy-egy pofásabb, sikerültebb Sinner dalt vagy lemezt, tény, hogy a banda inkább követte a trendeket, mintsem diktálta azokat – talán csak a ’Daner Zone’ (1984) volt ott a német heavy metal élhullámában (múltidéző videó, pornó-bajusszal és a Sinner lemezeiből régóta hiányolt fiatalos lendülettel lentebb).

Miután a 90-es években visszafaroltak a sztenderd germán metalhoz, és másfél évtizedre szerződtetett billentyűssel – és persze Alex Beyrodt neoklasszikus ízű virgáival – igyekeztek feldobni az elkoptatott formulát, arra talán senki nem számított már a 2000-es években, hogy a Sinner új erőre kap, és leteszi legjobb albumát az asztalra a ’There Will Be Execution’ személyében. Talán ezen a lemezen mosták legügyesebben össze stílusuk két alapkövét, lenyűgöző könnyedséggel mászva át egy heavy metal döngöldéből fogós hard rockba – az pedig csak plusz élvezet, hogy a Mat Sinner által bebetonozott, kényelmes középtempót is elhagyták néha.

2011-re viszont Mat eldobta a heavy metal klisék szótárát, amiből korábbi dalszövegeit ollózta össze, és előkapta a Csajozós Glam Bibliát – csak valahol a nagy nosztalgiázás közepette előjöhettek a tinédzserkori szerelmi bánatok emlékei. A végeredményt nehéz máshogy magyarázni, az 50-60 éves zenész-producer ugyanis írt egy-egy bulizós szám mellett minimum féltucatot a szerelmi bánatról és egyet a bebaszásról. Igen, ő írta a Loser of Love című opust is anno, ezúttal pedig az überbrutál Atomic Playboys-ért felel. Persze, egy heavy metal lemezen a dalszöveg a legutolsó dolog, ami számít egy hallgatónak (jobb esetben legalábbis), ám Sinner a zenét is ehhez a koncepcióhoz passzintotta. Még heavy metalos kedvükben sem toltak ők olyan tökös, agresszív muzsikát, de a ’One Bullet Left’ még jobban meglágyította Mat szívét. Ami persze nem baj, sőt, jobban is áll nekik ez a fiatalos lendület és szellemiség, miután a bedurvított ’Crash & Burn’ kissé megfáradtabb csapatszellemet és a szokásosnál is kiszámíthatóbb fordulatokat hozott.

Azóta lecserélődött majdnem az egész gárda, a vérfrissítés pedig határozottan jót tett a zenekarnak. Sinner mindig is jó érzékkel választott maga mellé egyszerre technikás és dallamérzékeny gitárosokat: külön öröm, hogy a 90-es években itt zenélő Alex Beyrodt visszatért, és a biztos tagnak számító Christopher Leim mellett a Tarja turnézenekarából ismert Alex Sholpp is a Sinnerben nyúzza már a húrokat. Az egyszerűségéről, direktségéről hírhedt metal zenekarba persze csak figyelemfelkeltésnek és látványnak jó a három gitáros, gondolhatnánk, de a Sinner – amellett, hogy a hangzásban nem vastagodtak a gitártémák – ki is használja a felállás előnyeit. Úgy dúskálhatnak az iker-szólókban és a duóban elővezetett harmóniamenetekben, hogy még marad egy arc, aki a ritmusrészeket tolja, úgyhogy repül is kifele a Thin Lizzy szelleme a palackból. Ráadásul André Hilgers (Rage) is visz egy kis színt és némi trükközést a dobtémákba, úgyhogy – elsősorban a korábbi lemezekhez képest – zeneileg mégis frissnek hat a ’One Bullet Left’.

Egyéb meglepetés itt senkit nem fog érni, a „verze-refrén-szóló” szentháromság szinte minden dalban sérthetetlen, a gitártrió pedig megállás nélkül szállítja a fogósabbnál fogósabb melódiákat, Sinner is igyekszik erőt venni magán, és alapvetően a hard rockhoz illő, szőrös torkából tisztább témákat előcsempészni. Habár jóindulattal is csak középszerű énekes az öreg, amikor mélyebb regiszterekbe merészkedik, van valami nagyon megkapó atmoszféra a hangszínében (ld. a Back On Trail felütését), ami feledtetni tudja a technikai hiányosságokat.  Raádásul most  a vokálokra is jobban odafigyeltek, az együtténeklős refrének erősebben dörrennek meg, vaskosabbak és kapósabbak a tőlük megszokottnál.

Ráadásul a lazán kitartott színvonal mellett mindegyik dalban található egy kis plusz: a 10:2 Deathben a pergő tempó, a Wake Me When I’m Soberben és a Mind Over Matterben az arénarock ízű refrén, a Suicide Missionben a heavy metalos pátosz, a Rolling Away-ben az elégikus hangnem vagy a Back On Trailben a könnyed hangulat. Ez pedig már bőven elég ahhoz, hogy reméljük, ezúttal egy-két évnél tovább marad stabil a csapattagság.

Pontszám: 7.5