Mi vagyunk a...: Breakdown

írta Hard Rock Magazin | 2011.09.07.

Egy újabb feltörekvő banda keresett meg minket azzal, hogy népszerűsítsük őket egy bemutatkozó anyag erejéig. Íme a Breakdown!

 

 

A zenekar 2008-ban alakult Molnár Zoltán (billentyű), Hadházi Gergő (ritmusgitár) és Faragó Péter (dob) közös kezdeményezésére. Később csatlakozott Szabó Roland (basszusgitár), majd közel egy időben Dévald Zoltán (ének) és Béni Tamás (szólógitár). Az első közös próba után egy hónappal lenyomták az első koncertjüket is egy debreceni klubban, amire szerencsére már akkor is sokan kíváncsiak voltak. A 2010-es év gyökeres változást hozott a zenekar életében, mivel személyes problémákra hivatkozva kilépett a zenekarból a basszusgitáros Szabó Roland, valamint Faragó Pétert Gazdag Gergő váltotta fel, aki azóta is a zenekar dobosa. Az átalakulás után azt a kevés feldolgozást is elhagyták, amiket addig játszottak, és csak a saját dalokra kezdtek el koncentrálni, melyek azóta is folyamatosan születnek és újulnak meg. 2011-ben csatlakozott Szabó Ádám (basszusgitár) a zenekarhoz, teljessé téve a hangzást.

A 2009-es Backstage Live tehetségkutatón közönség díjas lett a zenekar.
Támogatták debreceni lemezbemutatójukon az Irie Rocktrio-t, mint előzenekar.
Felléptek a Zene Ünnepe debreceni helyszínén a Jurij zenekarral, melyen a Fire Age tűzmutatványos lányai színesítették a koncertjüket. A lehetőségekhez mérten sokat játszanak különböző klubokban és más rendezvényeken Debrecenben, Budapesten, Nyíregyházán és más kisebb városokban. Három számos demófelvételük 2011 januárjában készült el ’Greetings From The Ground’ címmel a debreceni PMA Stúdio gondozásában, amely a BandPage kiterjesztésen hallgatható meg, vagy a SoundCloud-ról tölthető le.

A jelenlegi felállás:
Dévald Zoltán – ének
Gazdag Gergő – dobok
Molnár Zoltán – billentyű
Béni Tamás – szólógitár
Hadházi Gergő – ritmusgitár
Szabó Ádám – basszusgitár

Kapcsoló link: http://www.facebook.com/breakdown.hu

Legutóbbi hozzászólások