Dark Empire: Distant Tides

írta Tomka | 2006.07.24.

Megjelenés: 2006

 

 

Kiadó: Szerzői Kiadás

Weblap: www.mattmoliti.com

Stílus: power metál

Származás: USA

 

Zenészek
Vocals: Jens Carlsson (Auberon, Persuader, Savage Circus) Guitars: Matt Moliti Bass: Noah Martin Drums: Teemu Tähkänen
Dalcímek
1. We Will Never Die 06:13 2. The Alchemist 05:42 3. A Soul Divided 05:34 4. Distant Tides 06:40 5. Northern Sky 05:06 6. The Final Vision 07:41 Total playing time 36:54
Értékelés

Úgy látszik, ma már minden bokorban teremnek gitárhősök. Kérem, tegye fel a kezét, aki már hallott Matt Molitiről? Senki? Meglepetés. Márpedig a Dark Empire teljes neve Matt Moliti's Dark Empire, kí­sértetiesen emlékeztetve egy Malmsteen nevű úriember bandájára. Bár ez lehet, hogy csak kényszermegoldás volt, ugyanis, mint utánanéztem, kiderült, hogy 5 banda is fut Dark Empire név alatt. Jogi problémák, hm? Még szerencse, hogy nem a Dark Empire of Fire nevet választották... Jens Carlsson úgy látszik, munkamániás. Ő volt a kapocs, amin keresztül eljutottam ehhez a bandához, mivel Carlsson neve, igaz lehet, hogy még csak a hallgatóság egy szűk körében, minőséget, de legfőképpen kiváló power metált jelent. 2005-ben ugye szerepelt a Savage Circus lemezen, ami zseniális lett, aztán jött a 3. Persuader album, szintén abszolút minőségi munka, és most itt van a semmiből a Dark Empire album is, szintén Carlssonal a mikrofon mögött. Nem tudom, hogy a dalszerzésből mennyit vállal be a srác (a Dark Empire-nél érthetően Moliti szerezte a zenét és í­rta a szövegeket), de ha csak a két év alatt leszállí­tott fülbemászó énektémákat és refréneket vesszük figyelembe, már beszélhetünk hatalmas teljesí­tményről a "kis Hansinál". Jens Carlsson úgy látszik, zseniális... De térjünk még kicsit vissza a névre: nem véletlenül kapta a banda a Matt Moliti's Dark Empire titulust, ugyanis Moliti személye legalább annyira körüllengi, vigyázó szeme annyira felügyeli a lemezt - még ha túlzás is azt állí­tani, hogy elnyomja a zenésztársait -, mint ahogy a mohamedánokat Allah; ráadásul a produceri munkálatok is az ő nevéhez fűződnek. A legjobban és legkönnyebben ez az attitűd az ének keverésénél érhető tetten, mivel relatí­v halk az ének a zenéhez viszonyí­tva, oda kell figyelni, hogy ki tudjam venni a szöveget, mint egyes magyar koncerteken, ahol képtelenek megfelelően felhangosí­tani a dalospacsirtákat, í­gy aki nem ismeri az együttest, az bizony kb. instrumentális zenét hallgathat. A másik legfőbb bizonyí­ték pedig az album mindössze 36 perces hossza ellenére a lemezen helyet kapó, a maga több mint 7 percével a leghosszabb számnak számí­tó, The Final Vision cí­mű instrumentális tétel, ahol Moliti mester (?) abszolút módon kiéli magát, és ezzel párhuzamosan be is bizonyí­tja, hogy van mit keresnie a zeneiparban. A szám egyébként egy percre se lesz unalmas, vagy ül le, érdemes odafigyelni a többi hangszeres játékára is: ahogy itt is, úgy az egész albumon is Noah Martin basszeres megbí­zható, Teemu Tähkänen dobos pedig kimagasló teljesí­tményt nyújt, olyan apró finom trükköket helyezve el a játékában, amit többedik hallgatás után is öröm felfedezni, mégse annyira magamutogatón játszva, mint pl. Portnoy. A stí­lus pedig kőkemény, agresszí­v és sötét power metál, azaz a durvábbik fajtából való, egy kis thrashes beütéssel, amolyan a la Iced Earth. Ez a hozzáállás megjelenik és dominál egyrészt a dobjátékban, valamint az énekben is, ahol be-becsúsznak kiabálós, vagy hörgős részek, kb. olyan "egészséges" mennyiségben, mint egy Elvenking lemezen, azaz unikumként funkcionálva szí­nesebbé teszik a zenét, más kérdés, ha valaki abszolút rühelli az unikumot... Ráadásul itt a riffek is olyan feszesek és kí­méletlenek, hogy szinte belebetonozzák a megszeppent rockereket a földbe: "tonnáznak a srácok", hogy úgy mondjam. Ehhez hozzájárul még egy kis malmsteenes neoklasszikus í­z, jó diákhoz méltóan ellesett pár fogást a mestertől Moliti "padawan", lásd pl. a nyitó We Will Never Die-t, és ezzel meg is kaptuk a Dark Empire receptjét.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások