Dark Empire: Distant Tides
írta Tomka | 2006.07.24.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Úgy látszik, ma már minden bokorban teremnek gitárhősök. Kérem, tegye fel a kezét, aki már hallott Matt Molitiről? Senki? Meglepetés. Márpedig a Dark Empire teljes neve Matt Moliti's Dark Empire, kísértetiesen emlékeztetve egy Malmsteen nevű úriember bandájára. Bár ez lehet, hogy csak kényszermegoldás volt, ugyanis, mint utánanéztem, kiderült, hogy 5 banda is fut Dark Empire név alatt. Jogi problémák, hm? Még szerencse, hogy nem a Dark Empire of Fire nevet választották... Jens Carlsson úgy látszik, munkamániás. Ő volt a kapocs, amin keresztül eljutottam ehhez a bandához, mivel Carlsson neve, igaz lehet, hogy még csak a hallgatóság egy szűk körében, minőséget, de legfőképpen kiváló power metált jelent. 2005-ben ugye szerepelt a Savage Circus lemezen, ami zseniális lett, aztán jött a 3. Persuader album, szintén abszolút minőségi munka, és most itt van a semmiből a Dark Empire album is, szintén Carlssonal a mikrofon mögött. Nem tudom, hogy a dalszerzésből mennyit vállal be a srác (a Dark Empire-nél érthetően Moliti szerezte a zenét és írta a szövegeket), de ha csak a két év alatt leszállított fülbemászó énektémákat és refréneket vesszük figyelembe, már beszélhetünk hatalmas teljesítményről a "kis Hansinál". Jens Carlsson úgy látszik, zseniális... De térjünk még kicsit vissza a névre: nem véletlenül kapta a banda a Matt Moliti's Dark Empire titulust, ugyanis Moliti személye legalább annyira körüllengi, vigyázó szeme annyira felügyeli a lemezt - még ha túlzás is azt állítani, hogy elnyomja a zenésztársait -, mint ahogy a mohamedánokat Allah; ráadásul a produceri munkálatok is az ő nevéhez fűződnek. A legjobban és legkönnyebben ez az attitűd az ének keverésénél érhető tetten, mivel relatív halk az ének a zenéhez viszonyítva, oda kell figyelni, hogy ki tudjam venni a szöveget, mint egyes magyar koncerteken, ahol képtelenek megfelelően felhangosítani a dalospacsirtákat, így aki nem ismeri az együttest, az bizony kb. instrumentális zenét hallgathat. A másik legfőbb bizonyíték pedig az album mindössze 36 perces hossza ellenére a lemezen helyet kapó, a maga több mint 7 percével a leghosszabb számnak számító, The Final Vision című instrumentális tétel, ahol Moliti mester (?) abszolút módon kiéli magát, és ezzel párhuzamosan be is bizonyítja, hogy van mit keresnie a zeneiparban. A szám egyébként egy percre se lesz unalmas, vagy ül le, érdemes odafigyelni a többi hangszeres játékára is: ahogy itt is, úgy az egész albumon is Noah Martin basszeres megbízható, Teemu Tähkänen dobos pedig kimagasló teljesítményt nyújt, olyan apró finom trükköket helyezve el a játékában, amit többedik hallgatás után is öröm felfedezni, mégse annyira magamutogatón játszva, mint pl. Portnoy. A stílus pedig kőkemény, agresszív és sötét power metál, azaz a durvábbik fajtából való, egy kis thrashes beütéssel, amolyan a la Iced Earth. Ez a hozzáállás megjelenik és dominál egyrészt a dobjátékban, valamint az énekben is, ahol be-becsúsznak kiabálós, vagy hörgős részek, kb. olyan "egészséges" mennyiségben, mint egy Elvenking lemezen, azaz unikumként funkcionálva színesebbé teszik a zenét, más kérdés, ha valaki abszolút rühelli az unikumot... Ráadásul itt a riffek is olyan feszesek és kíméletlenek, hogy szinte belebetonozzák a megszeppent rockereket a földbe: "tonnáznak a srácok", hogy úgy mondjam. Ehhez hozzájárul még egy kis malmsteenes neoklasszikus íz, jó diákhoz méltóan ellesett pár fogást a mestertől Moliti "padawan", lásd pl. a nyitó We Will Never Die-t, és ezzel meg is kaptuk a Dark Empire receptjét.
Legutóbbi hozzászólások