Presto Ballet: Invisible Places

írta Bigfoot | 2011.03.23.

Megjelenés: 2011

Kiadó: 101 DISTRIBUTION

Weblap: 

Stílus: progresszí­v rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Kurdt Vanderhoof gitáros zenekara 2005 óta a harmadik stúdióalbumát dobja piacra a tradicionális progresszív rock jegyében. Hogy a társaság esetében továbbra is side projectről beszélhetünk-e, ezt nem lehet megmondani, mert Vanderhoof nagy múltú metálbandája, a Metal Church két esztendővel ezelőtt újra feloszlott.

Mielőtt nekiálltak az új daloknak, a gitáros nagytakarítást végzett a zenekar háza táján, és majdnem teljesen új csapattal vágott neki a felvételeknek, hiszen egyedül Bill Raymond dobos maradt a helyén. Még egy ismerős akad a formációban, hiszen Kurdt beválogatta a bandába Ronny Munroe énekest, aki 2004 és 2009 között hű társa volt a Metal Churchben. A friss dalokban, ahogy régebben is, felfedezhetjük a Genesis vagy a Kansas muzsikáját, egyes billentyűs témáknál az Emerson, Lake & Palmer köszön vissza, bár a gitár jelen esetben – érthető módon – markánsabban szólal meg. A Yes zenei világa ezúttal is a legnagyobb hatást gyakorolta a produkcióra. Úgy látszik, a jelenkor progresszív csapataira e klasszikus formációk gyakorolják a legerősebb hatást. Ahogy a 2008-as ’The Lost Art Of Time Travel’ esetén, most is hét felvételt hallunk egy órában. A legrövidebb is túlmegy az öt percen, szóval a kereskedelmi rádiók hallgatóinak nem kell tartania attól, hogy bármelyik szerzemény felcsendül majd valamelyik adón. Ötletes a billentyűs játék (szól ám a Hammond!), és ahogy az előző két lemeznél is fülelhettük, jelentős szerepet kap a zongora. Nagyszerű játékos, komolyzenébe hajló tételeket bont ki a hangszer új gazdája, Kery Shacklett. Ronny Munroe hangja karcosabb, érdesebb, mi több, rockosabb, „metálosabb”, nem olyan tiszta, mint elődje Scott Albrighté, nem képes finomságokra, de azért jó torok ez a Ronny gyerek. Ugyanakkor gitár mintha kevésbé dörögne, a zene egy árnyalatnyival lágyabbnak hallatszik, mint megelőzőleg.

Ezúttal sincs semmi modernkedés, vinnyogó gitár, zörgő-csörgő billentyűs hangzás, mellkast beszakító ritmusszekció. A Presto Ballet folytatja az ősök által kitaposott utat, még egy pillanatra sem letérve róla - korszerűnek aligha nevezhető a lemez. A szerzemények változatosak, pazarlóan bőkezű témaváltogatások tarkítják őket. A már említett zongora mellett az akusztikus gitár is hallható, bár nem olyan sokszor. Amit hiányolok, mint kétszer is előzőleg, a saját hang megjelenése a szerzeményekben, túlzottan kihallatszik a példaképek hatása. Az ember úgy érzi, hogy ezek a muzsikusok csak a közös zenélés öröméért jöttek össze, hogy kedvenc műfajuknak hódoljanak egy kicsit. Az isteni szikra változatlanul hiányzik a produkcióból.

Pontszám: 8