Robin Beck: The Great Escape
írta TShaw | 2011.03.16.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Amikor tavaly kezembe vettem a Heart új lemezét (Red Velvet Car), nem tudtam leplezni csalódottságomat az album egyértelműen kissé vérszegény, country és némileg folk orientált zeneisége miatt. Annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben már nem követtem a zenekar életművét, nem hinném, hogy velem van a gond, hiszen más együttesek hasonló próbálkozásait rendszerint jól fogadom, valamit talán a Wilson nővérek is elrontottak azon a lemezen, de hagyjuk most őket. Szerencsére egy másik, kevésbé ismert és elismert, ám valamilyen szinten szintén kultikus jelenség, Robin Beck elkészítette nekünk a 2010-es Heart album ellenpárját, amivel egyfelől engem egyértelműen meggyőzött, másfelől, a Heart rajongóknak is fog néhány egészen fantasztikus pillanatot szerezni.
Történt ugyanis, hogy az alapjáraton egy Coca Cola reklámmal karriert indító Miss Beck összerakott egy totálisan a kilencvenes évek eleji Heart-ra hajazó AOR albumot, melyen a stílusban elképzelhető legjobb hard rock motívumokat tálalja fel, mintegy követvén olyan dalok mintáját, mint a Wild Child, vagy a Barracuda. Igazság szerint azonban mindez nem elsősorban neki, hanem az albumon végig segédkező férjének, James Christian-nek köszönhető, aki viszont nem máshol edződött, mint a House of Lords-ban, és persze Tommy Denandert sem szabad elfeledni, aki gyakorlatilag az összes szám társszerzőjeként feltűnik. Az új Robin Beck lemez tehát egy olyan AOR remekmű, amit kiváló dal- és szövegírók alkottak meg egy kiváló énekesnek: mert Robin Becknél jobb énekesnőt el sem tudtam volna képzelni erre a lemezre.
Ezt a kiváló párosítást elsőként a The One című nóta prezentálja, amiben először élhetjük át a csodás fúziót. Mit ne mondjak, nem hogy működik, de egyenesen hatalmasat durran. Potenciális AOR remekmű, ami aztán újra és újra megismétlődik a lemezen (gondot talán csak a hangszerelés fix mivolta okozhat, egy akusztikus, pattogós darab nagyon feldobta volna az összképet).
És akkor jöjjön a következő közönségcsalogató, a duettek. Elsőként a Joe Lynn Turner előadásával megbolondított That All Depends, amire én azt mondom, nem feltétlenül duett nóta, ám Turner klasszikus hangja rettentően sokat dob rajta. A James Christian előadásával megspékelt Till The End Of Time viszont sokkal nagyobb dobás, érezhetően páros énekre lett kihegyezve a téma, és vitathatatlanul fantasztikusan működik a dolog, kiváló lezárása a lemeznek. Ezen felül az album összes dala kiválóra sikeredett, kiemelkedőnek lehet viszont tekinteni a Got Feelin’ Me Sexy-t, melyben mintha egy pici Joan Jett ízt lehetne felfedezni.
Legutóbbi hozzászólások