Lemezkritika - külföld: Adagio - Underworld

írta Philosopher | 2005.10.23.

Megjelenés: 2003 Kiadó: NTS Weblap: www.adatio-online.com Stí­lus: progresszí­v metal Származás: Franciaország
Stephan Forte (Guitar) David Readman (Vocals) Dirk Bruinenberg (Drums) Frank Hermanny (Bass) Kevin Codfert (Keyboards)
1. Next Profundis 2. Introitus / Solvet Saeclum In Favilla 3. Chosen 4. From My Sleep ... To Someone Else 5. Underworld 6. Promises 7. The Mirror Stage 8. Niflheim
Amikor 2001-ben egy új zenekar debütált egy "Sanctus Ignis" cí­mű albummal, biztos voltam benne, hogy találtam valamit, amit esetleg rajtuk kí­vül csak a Symphony X-nél hallhattam. Sokan úgy is emlegették a bandát, mint "Európa válasza a Symphony X-re". Hát igen ez szimfónikus progresszí­v metal, klasszikus í­zekkel megfűszerezve. Amikor végighallgattam a 2001-es albumot, rögtön azt ordí­tottam a levegőbe, hogy "még többet ebből" - nos, ezt a 2003-as Underworld albummal meg is kaptam. A legfontosabb változás a csapatban az előzményekhez képest annyi volt, hogy a szintimágus Richard Andersson (MAJESTIC/TIME REQUIEM/SPACE ODYSSEY) helyett Kevin Codfert lépett a szintiállvány mögé.

Ezzel az új albummal az Adagio inkább eltolta működését a progresszí­v zenék irányába, mint hogy beleszürküljön az egyre népszerűsödő power-metal mezőnybe. Erről már az nyitó, "Next Profundis" dal után meggyőződhetünk, ugyanis a szám tele van komplexitással és jó sok instrumentális betéttel. A második tétel, az "Introitus/Solvet Saeclum In Favilla" teljesen epikus kezdete kissé filmzenére emlékeztet, bár akár a Rhapsody párhuzamot is emlí­thetném (ők a hasonló szinfonizálások királyai). A harmadik tétel (Chosen), amely komplex rendesen mégis érzelmekkel átszőtt, hangulatos zongorával, orgonával, kórusokkal kezd. Amikor az ének belép a számba, rögtön a Royal Hunt-ra asszociálok. Igaz az Adagio kissé keményebb szemlélettel űzi a metalt, mégis találó lehet a két zenekar hasonlí­tása. A szám egyébként az egyik legjobban megí­rt refrént tartalmazza a lemezről. A negyedik tétel, a "From My Sleep...to Someone Els" hasonlóan az előzőekhez filmzenésen kezd. Kí­sérteties zongoraprütyik, egetrázó vonósbetétek - mintha csak a Psycho-ban lennénk, és a csóka indulna a zuhanyfülke felé a méteres svájcibicskával :-). Meglepetésre az ének death-metalos hörgéssel lép be! Persze csak egy üvöltés erejéig, mégis rettentően jó! Még egy tételt emelnék ki a lemezről mielőtt az összegzéshez fognék, ez pedig a "Mirror Stage" lenne. Mind szövegileg, mind zeneileg ez a szám benne van nálam az első tí­z legjobb számban, amit valaha is hallottam. A szám a lélekben összeroskadt, önmarcangoló emberről szól, aki saját hibáira ráébredve csodálkozik saját jellemének torzulásáról. Önirónikusoknak mindenesetre kötelező megtanulni a "What is that shape in front of me, spying through the looking-glass" mondatot - én szinte minden angolórámon elsütöm :D. A szám végén hallható elhörgött refrén pedig egyszerűen hátborzongató. Befejezésül: Meghallgatva az albumot, egy jó kis komplex, ám mégis bőven emészthető progresszí­v, szimfónikus, poweres, filmzenés metal-masszát kapunk, aminek csak annyi hátránya van (ami szerintem sokaknál előny is egyúttal), hogy több hallgatást igényel. Ez olyan szempontból előny, hogy nem tudod megunni húsz hallgatás után, mindig lesz valami újdonság, amire fel-felkapod a fejed.
Philosopher Pontszám: 10/10

Legutóbbi hozzászólások