Persuader: When Eden Burns

írta Tomka | 2006.06.03.

Megjelenés: 2006

 

 

Kiadó: Dockyard 1 Records

Weblap: www.persuader.nu

Stílus: power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Jens Carlsson - Vocals (Savage Circus, ex-Auberon) Emil Norberg - Lead Guitar (Savage Circus) Daniel Sundbom - Rhythm Guitar Fredrik Hedström - Bass Efraim Juntunen - Drums
Dalcímek
1. Twisted Eyes 05:21 2. Slaves Of Labour 05:08 3. Sending You Back 06:04 4. R.S Knights 03:49 5. The Return 05:52 6. When Eden Burns 05:15 7. Judas Immortal 05:49 8. Doomsday News 04:55 9. Zion 03:08 10. Enter Reality 05:04 11. Alight The Heavens (Japanese Bonustrack)
Értékelés

Ki törődik a Blind Guardian rajongókkal? Hát a Persuader. Igen, ők belehúztak, és 5 év alatt 3 lemezt adtak ki, mí­g a BG 100%-al kevesebb lemezzel jelentkezett idén, mint 4 éve (ha minden igaz, ezt meg fogják cáfolni, ugyanis szeptember 5-ére van betervezve az A Twist In The Myth megjelenése); mindenesetre tény, hogy mostanában kényelmesre vették a figurát, de hát szolidaritás, tisztelt hölgyeim és uraim. A Persuader zenéje és tagsága több szinten is összefonódott a Blind Guardian-el: egyrészt az énekes Jens Carlsson hangja, ahogy azt Philo a 2004-es Evolution Purgatory lemezkritikájában is leí­rta, kiköpött Hansi, 2006-os kiadásban (zárójelbe jegyezném meg, hogy Hansira se lehet panasz elnézve a 2004-es BG dvdt), és egymaga elvinné a hátán a lemezt, de erre szerencsére nincs szükség. A zenéjük is emlékeztet a régebbi Blind Guardian lemezekre, főleg a keménység terén, de ők a korai BG Helloween-es párhuzamai mellett szí­vesen alkalmaznak thrash-es elemeket is, amire kiváló példa a nyitó Twisted Eyes. Itt jön be a következő kapcsolódási pont, ugyanis amikor a BG úteláhogt.. akarom mondani útelágazódáshoz ért, és Thomen Stauch minden rajongó nagy bánatára otthagyta a német zsenicsapatot zenei nézetkülönbségekre hivatkozva - tudniillik ő a csapat régebbi vonalát akarta továbbvinni, az epikusabb Night At The Operaval ellentétben -, Piet Sielck (talán nem kell bemutatnom senkinek) ajánlotta a Persuader tagokat az ex-BG dobosnak, mivel ők is hasonló zenét csinálnak, mint a régi BG; í­gy Emil Norbeth gitárossal és Jens Carlsson énekessel kiegészülve megalkották a Savage Circus-t, aminek a neve alatt a terveknek megfelelően egy kiváló múltidéző albummal rukkoltak elő, a BG rajongókat háromszoros élvezet elé állí­tva, ugyanis most már 3 olyan banda van, akik a fantasy mániások nyomvonalán haladnak. Ebből következőleg nem okoz meglepetést az album, ha csak nem azt, hogy a kópiabandáktól eltérően nem hoz katarzist első hallgatás után; kell neki 3-4 nekifutás, mire rájön az elszánt rajongó, hogy a srácoknak legalább olyan jó albummal sikerült előrukkolniuk, mint 2004-ben; pont ez a szépsége, hogy a látszólag egyszerű ctrl-c/ctrl-v képlet ellenére tartogat meglepetéseket, de azért túlzásokba sem szabad esni, ugyanis nem lehet egy szimpla "ehh csak egy szaros másolás már megint" legyintéssel elintézni őket, ugyanis a BG zenéjének egy valamivel modernebb, keményebb átértelmezésével sikerül egy kis Persuader-í­zt keverni a zenébe, ami az ének, ami néhol kiabálósabb, odamondósabb, mint Hansié, a riffek, amelyek terén Emil Norberg kimagaslót alkotott, és a dobolás terén, amelybe sokszor thrash-esebb elemek vegyülnek, egyaránt jelentkezik; ahogy garael kolléga mondaná: ez bizony nem tésztapöcsűeknek való. Az album feltétlen pozití­v kicsengéséhez és a lejátszóban való hosszabb tartózkodásához szintén elengedhetetlen dallamérzékkel is rendelkezik a zeneszerző gitáros, mégpedig a kiválóbbik fajtából, aminek a fülekben való tartózkodási ideje nem csak 1-2 nap; a sors valószí­nűleg olyan rendes volt velük a power metál dalí­rói készség osztogatásakor, mint Citrom Bandi anno Gyurikával. A csodálatos melódiák és a kellő durvaság dualizmusából szerencsére egyik fél sem akar kitörni, í­gy születhettek olyan csodálatos darabok, mint a duplázó szinte folyamatos használata ellenére is középtempós, ezáltal headbangolásra kiváló Slaves of Labour, vagy a Follow The Blind-os - legalábbis a kezdési sebesség szempontjából mindenképp - időket idéző Sending You Back, vagy akár személyes kedvencem, az R.S-Knights, amelyben Joachim Cans-ot megszégyení­tő módon a verzék alatt is fantasztikusan énekel Carlsson, és ami csúcspontját nem meglepő módon a kiváló gitártémával kí­sért átvezető bridge után egy koncerteken teli torokból üvölthető refrénben éri el, és természetesen nem maradhat el az ebben a stí­lusban szinte kötelező gitárszóló sem; ezt a feladatot is kiváló vizsgázó módjára rutinból (nem pejoratí­v értelemben) veszik; valószí­nűleg 8 osztályos gimnáziumba jártak... Kiemelném még szintén a megkapó, modernebb riffeléssel ellátott, de rögtön fülbemászó gitártémával indí­tó, és több váltással megtűzdelt, ráadásul egy kis akusztikus gitárral megbolondí­tott részt is tartalmazó, epikus refrénnel rendelkező Judas Immortal-t, ami talán a lemez csúcspontja lett. A produkcióra a figyelemfelkeltő borí­tó mellett a precí­z hangzás teszi fel a koronát, az album úgy dörren meg, ahogy az 2006-ban jogosan elvárható, minden hangszer a helyén van, amiért természetesen Piet Sielck volt a felelős; tőle már megszoktuk ezt a profi munkát, nem is érnénk be kevesebbel.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások