Negative: Budapesten!

írta Hard Rock Magazin | 2011.01.11.

Az új esztendő igazán sűrűnek í­gérkező koncertfelhozatalát egy valódi csemege fogja megnyitni: január 16-án érkezik Magyarországra Finnország egyik legí­géretesebb glam rock csapata, a Negative. Az igazi rock 'n' roll arcokból álló bandának már nálunk is fanatikus rajongóbázisa van - hála a fergeteges eddigi koncertjeiknek -, í­gy a kemény fagyok ellenére is forró hangulat várható a budapesti Diesel klubba! A Negative-ot Jonne Aaron énekes alapí­totta 1997-ben Finnországban, mindössze 17 éves korában. Elkötelezettsége és kitartása meghozta a gyümölcsét, hiszen mára a zenekar nemzetközi szinten elismert, hazájukban pedig a lemezeik sorra a toplisták első helyein szerepelnek. Bár a korai hatások, mint a Hanoi Rocks, Nirvana, Aerosmith, Guns 'n' Roses, Queen és a Plink Floyd érezhetőek voltak a dalaikban, mégis egy egyedi és sokszí­nű összképet sikerült kialakí­taniuk, ami a Negative sajátjának tekinthető. Klasszikus felfogásban í­ródott, igazi érzelmekben gazdag rockzene. Az eddig megjelent négy stúdióalbumot és egy dvd-t 2010-ben követte az igazi áttörésnek elkönyvelt 'Neon' cí­mű lemez, aminek bemutatkozó turnéjával érkeznek most hozzánk is. Eddig főként Európát és Ázsiát sikerült elvarázsolniuk érzelemgazdag rock 'n rolljukkal - most itt az idő, hogy az egész világot meghódí­tsák! Ehhez mérten az emlí­tett lemezanyagon már az USA-ban dolgoztak sztárproducerek közreműködésével, és az első videoklipet is Los Angelesben forgatták. Akár még az is előfordulhat, hogy a jövő generáció stadion-rock bandája lesz a Negative, ezért meg kell ragadni minden kí­nálkozó lehetőséget, amí­g klubokban, közvetlen közelről lehet átélni a koncertjeik által nyújtotta élményt. Egy olyan zenekarról beszélünk, akikért nem ciki rajongani, és ezt a bulijaikon az első sorokban gyülekező fanatikusok tökéletesen alátámasztják. A Negative managementje bemelegí­tésnek a budapesti Moulin Roset választotta. A néhai Gyöngyvér tagokat (nevezetesen a dalszerző-énekes párost Mazit és Eriket) is magában foglaló banda pedig kétségkí­vül kiváló választás, hiszen a koncertjeiken ők is törekednek az egyéni hangulatvilágra és a professzionalizmusra. A két csapatot tehát január 16-án a budapesti Diesel klubban tekinthetjük meg, a bulira jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon is, az otthoni jegynyomtatás lehetőségével. A Concerto Music bemutatja: Neon European Tour 2011. január 16., vasárnap 19.00 óra Budapest, Diesel Negative, Moulin Rose koncertek Belépő: 3900 Ft. elővételben, 4500 Ft. a koncert napján Kapcsolódó weboldalak: http://www.negative.fi/ngt http://www.concerto.hu http://www.ticketportal.hu Hallgatnivaló, látnivaló: http://www.myspace.com/negative http://www.myspace.com/moulinrosemusic

Legutóbbi hozzászólások