TNT: A Farewell To Arms

írta TShaw | 2010.12.26.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: Spitfire, Avalon

Weblap: www.tnttheband.com

Stílus: heavy rock

Származás: Norvégia

 

Zenészek
Tony Mills - ének Ronni Le Tekro - gitár Victor Borge - basszusgitár Diesel Dahl - ütősök Baard Svensen - háttérvokál
Dalcímek
01. Engine 02. Refugee 03. Ship In The Night 04. Take It Like A Man - Woman! 05. Come 06. Barracuda 07. A Signature On A Demon's Self-portrait 08. Don't Misunderstand Me 09. A Farewell To Arms 10. Someone Else 11. God Natt, Marie 12. Not Only Lonely (Bonus Track)
Értékelés

Meglepő, de a TNT amúgy kissé hányattatott sorsú karrierje során újabb nagy mérföldkőhöz érkezett, méghozzá nem is akármilyenhez. A legendás, még Tony Harnell zseniális énektémáival előadott albumok után fordult egyet a világ a bandával, és kí­sérletező, sokak szerint már-már popzenébe hajló lemezeket kezdett gyártani, majd idén valami újjal álltak elő... dallamos heavy metallal, abból is a jobb fajtából... Nem akarok kukac lenni, de én azért reméltem egy konszolidált, puhábbra vett 'Atlantis' folytatást. (Mert AOR hí­vó vagy, mi viszont HARD TNT-t akartunk...gari)Tetszett az a zenei világ, Tony Mills énekessel is ki voltam békülve, ahhoz képest viszont a 'Farewell To Arms' egy óriási lépés a tiszta fémzene felé. Mondhatni, az acélgerendákkal megerősí­tett mézeskalács házikó kohóvá változott. Bár vitathatatlanul tele van nagy í­vű és jellegzetes dallamokkal, a 'Farewell To Arms' számomra sok helyen túl szikárul szólalt meg (bár engem ez már a korábbi Mills-es lemezeknél is zavart kicsit). A kezdőnóta például hanyatt lökött a székben és gyorsan kapkodni kezdtem a fejem - talán rossz CD-hez nyúltam volna, vagy mi a szöszmösz? (én meg elégedetten vigyorogtam...Gari) Az Engine azóta sem vonult be a kedvenc dalok közé, de a Refugee már igen. Feltételezem, ez a dal tükröző a leghűségesebben a lemez egészét - igazi fémzene, rendkí­vül sok ragadós témával, kí­sérletezgetésektől mentesen. Nem is lehet egykönnyen elfeledni a refrént, és akkor még szóba sem került Ronnie Le Tekro, aki szokásához hí­ven most is legitározza a csillagokat az égről. A gitáros úriember zsenije talán a Take It Like A Man - Woman! cí­mű nótában érezhető át a legjobban, ahol a magával ragadó refrén mellé még egy istentelen szólót is képes varázsolni. Ez a dal a gitárról szól, ez vitathatatlan, ám még í­gy is slágergyanús... manapság ezt a hatást még a félistenként tisztelt gitárosok sem képesek mindig elérni, de nem akarok célozgatni. Maradt persze valami örökség az előző két albumról is. Akinek tetszik a lemez, meg fog kövezni, de nekem konkrétan a God Natt, Marie cí­mű tétel a kedvencem, nem tagadom, sokkal lelkesebb lennék, ha ilyenekkel lenne tele a korong. (Én nem, de hát kinek mi...Gari....) A kevésbé univerzális, inkább hagyományokhoz hű AOR vonalat sem hagyják csak úgy félredobva, erre a legjobb példa a Don't Misunderstand Me, ami szintén remek szerzemény lett, hasonlóképpen örültem volna még pár ilyennek. Mindezt leszámí­tva viszont, ez a lemez határozottan jó! Nekem ugyan kicsivel talán jobban tetszik Tony Harnell idei szólólemeze, valamint azért a régi TNT-hez sem mérném odarakni, de badarság volna mindezért rossz pontszámot adni erre a műre, hisz nem is ugyan abba a kategóriába tartoznak. A változatosság pedig - klasszikust idézvén - gyönyörködtet.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások