Papa Roach: Time For Annihilation

írta TShaw | 2010.11.16.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Eleven Seven Music

Weblap: http://www.paparoach.com

Stílus: Modern Hard Rock/Alternative Metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A kilencvenes években a csúcs felé húzó nu és alternatí­v metal csapatok csillaga a klasszikusabb irányzatok erőre kapásával leáldozóban van, hisz olyan, egykor élvonalban lévő bandák szenvednek az életben maradásért, mint a Limp Bizkit, vagy a legutóbb igen gyenge lemezzel előrukkoló Linkin Park. Ez azonban a legtöbb rock kedvelőt feltehetően hidegen hagyja, esetleg még kicsit örömmel is tölti el, pedig nagyon úgy tűnik, hogy ezáltal néha egészen különleges pillanatokat engednek el a fülük mellett... Legalábbis a Papa Roach új lemezéből mindenképpen ez jött le számomra. Amikor egy Avenged Sevenfold a maga modern metalos, már-már 'core-ba hajló stí­lusával annyi embert tud megmozgatni, akkor a Papa Roach is képes lehet legalább ennyi követőt toborozni magának, főleg, ha erőltetik azt az irányvonalat, amit ezen a lemezen mutatnak be. De mielőtt belecsapnánk a kemény riffekkel fűszerezett lecsóba, szögezzünk le néhány tényt. Először is, ez az album nem egy igazi LP, inkább két kisebb kiadvány összerántása. Kapunk öt stúdiódalt (egyfajta kibőví­tett kislemezt a Kick in the Teeth körí­téseként, vagy egy EP-t), melyen egy erőteljes, meglepően szimpatikus és életrevaló, modern metalt játszó Papa Roach-ot hallgathatunk, valamint extraként egy kilenc dalos koncertfelvételt, mely afféle best of live anyagnak is felfogható. A stúdióban felvett új dalok tipikusan olyan nóták, amelyekkel sok fiatalt lehetne meghódí­tani a metal stí­lus számára. Személyes kedvencem a Kick in the Teeth cí­mű szerzemény, mely kemény megszólalása ellenére is már-már könnyednek nevezhető, popos hangulatot kapott (talán Pink legutóbbi slágerdalára hajazó refrén miatt). Szintén erőteljesen pop, már-már tiniknek szóló könnyed pop-rock dal a No Matter What, melynek bár az énektémái csöpögősen lágyak, azért néha mégis képes egy valódi rock ballada minden jellemvonását magára ölteni. Szintén kifejezetten tetszetős darab lett a The Enemy, melyet tényleg nyugodt szí­vvel oda mernék állí­tani valamelyik Avenged Sevenfold dal mellé. Tulajdonképpen tehát egyfajta modern hard rock az, amit hallunk, mely minőségében megfelel a kor elvárásainak, nu metal megközelí­tésnek pedig gyakorlatilag nyoma sincs a lemez ezen részén! A folytatással kapcsolatban már bizonytalanabb vagyok. A lemez nagyobbik részét kitöltő élő felvételek a banda legsikeresebb albumairól vannak összeválogatva, melyek szintén meglepően fogósak és érdekesek. Nem mondom persze, hogy nincs rajtuk az a jellegzetesen amerikai, popos í­zvilág, aminek köszönhetően annak idején feljutottak a slágerlistákra, viszont egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, mint lehetne. Nu metalos húzások például eleinte nincsenek rajta, legalábbis a dalok nagyobbik része kifejezetten dallamos, popos szerzemény, különösen a Lifeline, mely első hallgatásra belopta magát a szí­vembe. Hozzá hasonló, emlékezetes pillanat a Scars, vagy ugyaní­gy emlí­thetném a ...To Be Loved cí­mű dalt is, melyeknél az együtténeklős vokáloknál már egy glam bandát is magam elé mertem vizuálni... De vannak persze kellemetlen percek is, amik emlékeztetnek arra, mit is hallgatok pontosan. A Foreverben már feltűnnek az alternatí­v megközelí­tés zenei megoldásai, amik kifejezetten irritálóak voltak, a Between Angels and Insectsben pedig előkerült a rap is, amivel végképp lerombolták a koncertanyag addig pozití­v képét, nem is beszélve a bulit lezáró Last Resortról. Kérdés persze, hogy mennyire pozití­v és negatí­v tényező mindez - adott esetben a csapat régi rajongói talán máshogy értelmeznék a stí­lusváltást. Mivel azonban a Kedves Olvasó még mindig a hardrock.hu cí­men futó weboldalt olvassa, én azt mondom, a rapmetal elhagyása egyértelműen pozití­v fejlemény a csapat részéről! A Queen 'Live Killers' cí­mű lemezéről arcátlanul lekoppintott borí­tó mögött tehát egy alapvetően kellemes, a klasszikusabb rock/metal hí­vek számára talán már éppen befogadható korong bújik meg, melyen szerencsére csak nyomokban kapott helyett a régi, mára divatjamúlt, protestáló nu metal megközelí­tés.

Pontszám: 7