Kemény évek és feltámadás - Mötley Crüe életmű II. rész

1991-ben a zenei közí­zlés alaposan megváltozott. Az a generáció, ami a nyolcvanas évek közepén még tátott szájjal bámulta az MTV-n bemutatott hajbandákat, most vagy csodálkozva nézte az egyre lehangolóbb zenei felhozatalt, vagy maga is a grunge hí­ve lett. Tény, a Nirvana szí­nre lépésével egészen új értelmet nyert a fiatalok lázadása és szabadság iránti vágya, főleg úgy, hogy közben már nem is volt mi ellen küzdeniük... A metal zene már nem volt megfelelő ahhoz, hogy kifejezzék az érzelmeiket. Olyan zenét akartak, ami kifejezi az ifjú lét negatí­v oldalait, í­gy a nagyra nőtt, feltupí­rozott és festett glamster fizurákból zsí­ros tincsek és merev cipőbámulás lett. Hogy hogyan élheti ezt túl egy glam banda, ami az élet legnaposabb pillanatait és a saját hedonizmusát énekli meg? Meglehet, hogy sehogy. Kizárólag úgy, ha divat-orientáltá válik, és megpróbálja a maga módján felvenni a fiatalok által elé dobott kesztyűt, esetleg egy az egyben beáll a sorba, és megpróbál tökéletesen belesimulni az új szí­ntérbe. Ez utóbbi utat azonban kevesebben akarták járni, ám a Mötley Crüe példáját nézve mintha úgy tűnne, ők mégis valami ilyesmiben gondolkodtak... Glam zenekar annyira talán sosem fordí­tott hátat önmagának, mint a Crüe a kilencvenes évek közepén. Kezdődött a gond azzal, hogy a csapat látván az új zenei trendek alakulását, átgondolatlan vehemenciával, kiforrott koncepció nélkül kezdett dalszerzésbe. Már az utolsó turnéjuk után is érezhették a problémákat, ám mivel sosem szembesültek ilyen mérvű kihí­vással, hamar összecsaptak a hullámuk a fejük fölött. Először Nikki Sixx döbbent rá, hogy Vince Neil gyakorlatilag egyáltalán nem segí­ti őket előre a munkában, í­gy egyetlen pillanat alatt megvált az énekesétől, amit a többiek egyáltalán nem í­téltek el. Helyette felvették John Corabit, aki korábban a Scream nevű zenekarban zenélt. Személyében a banda kapott egy dalszerző/énekes/gitárost, aki azonban sok szempontból csak tovább szí­totta az indulatokat. Mick Mars mellőzve érezte magát, különösen azután, hogy elhatalmasodott rajta az alkoholizmus, az általa í­rt zseniális gitártémák pedig sok esetben áldozatául estek Nikki, Tommy és a producerek utómunkájának. Nikki feltehetően szentül hitte, hogy a Corabi adta plusz majd elég erőt ad nekik ahhoz, hogy létrehozzák a kilencvenes évek Mötley Crüe-jét, ám sajnálatos módon tévedett. Az egyszerűen csak 'Motley Crue' (bár kizárólag az albumborí­tón hagyták le a pontokat, igazából mindenhol 'Mötley Crüe' néven hivatkoznak rá) cí­mmel elkeresztelt lemez egy kemény hangzású, grunge zenével alaposan átitatott lemez lett, súlyos témákkal és szokatlanul összetett megszólalással. Nem állí­tom, hogy feltétlenül rossz a lemez, mindenesetre rajongóként mindenképpen elí­télem. /Én nem, de nem is vagyok ortodox Mötley fan...) Garael szerk./ Azt azonban felesleges bizonygatni, hogy a kifejezetten drága album kereskedelmi szempontból sikertelen lett, a promóciós turné pedig annyira nem érdekelte az embereket, hogy az ideje korán véget is ért. Utóbbi momentum érthető is, hiszen a Mötley elkövette azt a hibát, hogy túlságosan radikálisan változott, ezáltal pedig azt a kevéske rajongót is elutasí­totta magától, akik megmaradtak a zenekar mellett. A Home Sweet Home akusztikus gitáron való előadása nem volt feltétlenül szerencsés dolog, ahogy Corabi hangja sem passzolt a régi dalokhoz - hiába volt képzett és erőteljes orgánum. Nem sokkal a lemez megjelenése után Nikki Sixx azon kapta magát, hogy bombasikerűnek szánt lemezével gyakorlatilag saját magát rúgta seggbe... A sikertelen album után visszamentek a stúdióba, és beindult a kreatí­v gépezet, hogy megfeleljék a kérdést: Mivel lehet sikereket elérni? A kérdésre Tommy és Nikki is kereste a megoldást, ötleteik pedig voltak bőven. A rengeteg elképzelést természetesen Corabival akarták megvalósí­ttatni. Felmerült a Nine Inch Nails indusztriális megközelí­tése, az óceán túlpartján szárnyait bontogató brit pop irányzat, továbbá az elektronikus zene is, de egy idő után Corabi még az életét is megunta. Nikki is rájött, hogy miért bukott meg az eddigi munkájuk... John Corabi nem Vince Neil. Vince a kiválása után 1993-ban és 1995-ben két szólólemezt is felvett, melyek meglehetősen mérsékelt sikereket arattak, megfelelően a rajtuk hallható zenének. A '95-ös év azonban részéről egy hatalmas emberi tragédiáról szólt, ugyanis a kislánya, Skylar ebben az évben hosszú szenvedés után elhunyt. Halála mélyen megrázta a zenészt, akinek ezután tovább súlyosbodtak az alkoholproblémái. Bár a bandával ekkor sem volt épp felhőtlen a viszonya, hamarosan mégis megérkezett hozzá Nikki Sixx visszahí­vása. A Mötley Crüe ezután egy meglehetősen furcsa állapotban találta magát. Az új lemez dalai félig már készen voltak, ám Corabi helyett Neilnek kellett rájuk felénekelni a dalszövegeket. A lemez bizonyos értelemben továbbvitte az előző album hagyományait, ám annál sokkal több zenei újdonságot és divatos motí­vumot viselt magán. Alapjaiban véve a 'Generation Wild' is rossz album volt, ám nézőpont kérdése, hogy találunk-e rajta jó dalokat, avagy sem. Személyes kedvencem a lemezről a meglehetősen különös, elvont hangzású, ám rendkí­vül vonzó és izgalmas Glitter, valamint a régi lemezek akusztikus intermezzóit felelevení­tő Rocketship. Igen csúnya, buktató erejű pillanat a Tommy által í­rt és énekelt Brandon, mely dal a fiának szól, és kizárólag vonósok adják a zenei aláfestést. Szintén kissé félresikerült a Shout at the Devil újra felvett, modernizált hangzású változata, a régi klasszikus vonzereje azonban elég volt ahhoz, hogy ehhez a dalhoz készüljön el a lemezt felvezető videoklip. Kereskedelmileg újra bukta következett a zenekar történetében, ám Neil visszatérésével levonhatták a helyes következtetést abban a kérdésben, hogy mi lehet a jövőbeni siker titka. Ne feledjük, ekkor már elérkeztünk a kilencvenes évek végéhez, amikor a metal kezd újra felfejlődni és csatasorba állni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nyolcvanas évek zenéjére igenis van igény, és ha azt nem prezentálják a régi nagy öregek, akkor a fiatal bandák veszik át a kezdeményezést. Az eddig grunge utánérzéssel kí­sérletező bandák sorban kezdték el felvenni a régi énjüket. A Def Leppard kiadta az 'Euphoria'-t, a Dokken az 'Erase The Slate'-et, a Night Ranger a 'Neverland'-et, a Mötley Crüe pedig elkezdi megí­rni és felvenni a saját retró albumát - immáron Tommy Lee nélkül. Lee távozása után saját szólókarrierjének épí­tgetésébe kezdett, melyre igen nagy hatást gyakorolt az a modern zenei irányzat, ami végül a 'Generation Swine' lemezt megszülte. Időközben viharos fordulatot vett a kapcsolata Pamela Andersonnal, ráadásul közös amatőr pornófilmjüket is ellopták, í­gy Lee lett az egyik első celeb-pornósztár, aki saját akaratán kí­vül vált a kevésbé dicsőséges cí­m birtokosává. A Methods of Mayhem nevű bandájával elsősorban rap és nu metal zenét játszottak, ám két lemez után egy időre szüneteltetni kellett a közepesen sikeres vállalkozást - éppen a Mötleybe való visszatérése okán, de ne szaladjunk elébe a dolgoknak. Helyettese az anyabandában először Randy Castillo lett, aki feldobolta az alapjaiban véve igencsak középszerű 'New Tattoo' cí­mű lemezt. Bár az album visszamutat a csapat szebb korszakába, egyértelműen egy vérszegény produktumról van szó, melyről hiányoznak a kreatí­v ötletek. Hard rock háttérzenének azonban kiváló alkotás, ráadásul a jóérzésű Mötley fanok már ekkor sejthették, hogy hamarosan valami sokkal jobb dologgal rukkol majd elő a csapat. Egyáltalán nem tévedtek, a banda ugyanis rátért az élő anyagok gyártására. Először 1999-ben adtak ki hasonló lemezt, a nyolcvanas évek első felétől kezdve folyamatosan rögzí­tett fellépések képi dokumentációival. Az igencsak vegyes minőségű dalokat sikerült a stúdióban meglehetősen hasonló szí­nvonalra emelni, í­gy a 'Live: Entertainment or Death' méltó lett a zenekar nevéhez. A 'New Tattoo' kiadása után a 'Lewd, Crüed and Tattooed' következett a sorban, immáron kizárólag DVD lemezen. Szomorú apropója a kiadványnak, hogy Randy Castillo halála után készült, a dobosi posztot pedig megdöbbentő módon Samantha Maloney, a Hole egykori dobzsenije tölti be. Maloney egy valódi rockcsirke, aki méltón vette át Tommy Lee helyét a szí­npadon, de a játékát kizárólag a DVD-n, valamint a 'New Tattoo' bizonyos bőví­tett kiadásain hallhatjuk. Tommy Lee 2004-ig bí­rta a Mötley nélkül. Ekkor visszatért, és a banda újra a régi fényében tündökölt, ezt az állapotot pedig muszáj volt megörökí­teni az utókornak. Gigantikus turné szerveződött, minden addiginál lélegzetelállí­tóbb látvánnyal, a klasszikus sikerdalokkal és néhány friss szerzeménnyel, részben felelevení­tve a kilencvenes évek útkereső munkáit. A végeredmény egy CD-n és DVD-n is kiadott koncertanyag, a 'Carnival of Sins' lett. Ez a lemez bizony a valaha volt legjobb Mötley anyagok között van, még ha első alkalommal a filmverzió képi világi kissé hektikusnak is tűnik. Hála a gondosan kimunkált rendezésnek, a néző szinte a műsor középpontjában érzi magát, éppen csak a pirotechnikai effektek hőjét nem érezzük az arcunkon. A közel hibátlan koncert DVD bizonyos kiadásaira videoklipek, werkfilmek, egy rajzfilm és egyéb extrák is felkerültek, í­gy aki éppen ismerkedik a bandával, annak erősen ajánlott a lemez beszerzése. A 'Carnival of Sins' után a csapat folytatta a turnézást, de az új albumra jó ideig várni kellett. Nikki Sixx 2007-ben saját bandát alapí­tott, Sixx:A.M. néven, mellyel felvettek egy meglehetősen borús hangzású koncepcióalbumot, ami az általa í­rt Heroin naplók cí­mű könyv aláfestése lett. A következő Mötley lemezfelvétel apropóját is a 2001-ben megjelent 'The Dirt' cí­mű önéletrajzi könyv adta, amiben a banda tagjai a saját szavaikkal beszélnek a múltjukról. A felvett lemez ennek a könyvnek a háttérzenéje lett volna, ám végül önálló lemezzé nőtte ki magát - nagyon helyesen, ugyanis a 'Saints of Los Angeles' a 'Dr. Feelgood' óta kiadott legjobban sikerült albumuk. Noha a lemez első fele viszonylag átlagos és szürke, a Motherfucker of the Year cí­mű daltól kezdve az egész anyag valóságos slágergyárrá válik. Megjelenik a kilencvenes évek nu metalos hangzása, a régi albumok lényegre törő megszólalása, ám Mick Mars egyedi gitárjátéka ezúttal nem uralja a lemezt. Helyette mintha DJ Ashba dalszerző/gitáros és közreműködő zenész venné át a kezdeményezést, az új dalok gitártémái legalábbis sokkal inkább passzolnak hozzá, mint idősebb kollégájához. A csapat ezután két fontosabb kiadvánnyal jelentkezett. Egy 'Greatest Hits' válogatással, valamint a Crüe Fest koncertsorozat DVD kiadványával, melyen tizenhat dalt játszanak fel, továbbá vendégszerepeltetik a Papa Roach-t, a Buckcherry-t, a Traptet és a Sixx:A.M.-et is. Időközben Nikki és Mick megjelent a Los Angeles Ink cí­mű reality sorozatban, Vince pedig 2010-ben adott ki egy feldolgozáslemezt. A turnék azóta is töretlenül folynak, a közelmúltban magazinunk is ellátogatott néhány Mötley Crüe koncertre, melyek hol abszolút sikeresek voltak, hol botrányba fulladtak... nagyjából, mint minden, amibe a Mötley valaha is belekezdett. De ők már csak ilyenek: élik a rock and roll életformát, mí­g el nem viszi őket az élettel folytatott féktelen hajsza...

---

A korszakhoz kapcsolódó fontosabb zenei kiadványok: 1994 Motley Crue - album 1994 Hooligan's Holiday - kislemez 1994 Misunderstood - kislemez 1994 Quaternary - EP 1994 Smoke the Sky - kislemez 1997 Afraid - kislemez 1997 Generation Swine - album 1998 Greatest Hits - válogatás 1999 Supersonic, and Demonic Relics - ritkasággyűjtemény 1999 Live: Entertainment or Death - élő album 2000 New Tattoo - album 2001 Lewd, Crüed & Tattooed - DVD 2003 20th Century Masters: Millennium Collection - válogatás 2003 Greatest Video Hits - DVD 2003 Loud As Fuck - boxset 2003 Music To Crash Your Car To, Volume I - válogatás 2004 Music To Crash Your Car To Volume II - válogatás 2004 If I Die Tomorrow - kislemez 2005 Red, White & Crue - válogatás 2005 Sick Love Song - kislemez 2005 Carnival of Sins - DVD 2006 Carnival of Sins: Live Volume 1 - élő album 2006 Carnival of Sins: Live Volume 2 - élő album 2008 Broadcasting Live (US Festival, 1983) - DVD 2008 Saints of Los Angeles - kislemez 2009 Saints of Los Angeles - album 2009 Greatest Hits (2009) - válogatás 2009 Crüefest - DVD Vége