Észak lángja: Jorn, EGO Project, Rudán Joe Akusztik, 2010. 10. 15., Crazy Mama Music Pub

Elérkezett az az este, amit nagyjából minden hard rock függő tűkön ülve várt, ugyanis a műfaj szerelmesei mindjárt három kitűnő produkcióval lehettek gazdagabbak ezen az estén. Aki eljött, és nem sajnálta a Crazy Mama vezetősége által kiharcolt, kvázi nevetségesen alacsony összeget, az nemcsak remek hangulatot és pompázatos produkciókat kapott cserébe, hanem akár körberajonghatta a magyar rock élet számos szereplőjét (kezdve a keverőpultnál ülő Deák Bill Gyulával és a karzaton, az eseményeket páholyból figyelő Molics Zsolttal...). Bár a szervezés nem volt mentes a zűröktől, de í­gy is minden gördülékenyen, olajozottan zajlott. Nos, ezen a pénteki estén ismét bebizonyosodott, hogy ki még mindig a világ egyik legjobb rock/metal énekese... Rudán Joe Akusztik Joe egy nem túl hosszú műsorral készült az estére, ami külföldi rock-klasszikusokból épült fel. Bevallom, sohasem voltam valami nagy Pokolgépes, és Joe hangját is anno a P.Mobilban ismertem meg a szolnoki Olaj Sportcsarnokban. Akkor még egy szí­npadon állt az azóta tragikusan elhunyt Tunyogi Péterrel, és engem lehengerelt az előadása. Imádtam hangja dinamikusságát, kiforrottságát és erejét. Ezért volt számomra újszerű helyzet, hogy ennyire lí­rai környezetben hallhattam, és bizonyosodhattam meg arról, hogy ebben a miliőben is remekül teljesí­t. Azért tartottam kiemelkedőnek az előadását, mert nagyszerűen interpretált egymás után olyan dalnokokat, mint Dio, David Coverdale és Robert Plant, ezzel bizonyí­tva, hogy még mindig a magyar élbolyban a helye. Remélem, megtalálja a számí­tást valamelyik nagyobb banda élén, és a Mobilmánia következő albuma is sikeres lesz! Ezen az estén kitűnő bemelegí­tést nyújtott az este tempósabb bandái előtt, kellemes volt elkortyolgatni sörünket remek klasszikusokat hallgatva, remek feldolgozásban. EGO Project Általában amihez Kiss Zolinak köze van, az sikeres. Nem is csoda, hiszen már évek óta az ország egyik legjobb heavy metal énekesének számí­t. Nagy átszerelésre nem volt szükség, ugyanis nem hinném, hogy egy akusztikus gitár és egy bárszék eltávolí­tása nagyobb gondot okozna bármilyen roadnak. Zoliék gyorsan szí­npadon is termettek, és hihetetlen elánnal és dinamikával vetették bele magukat a buliba. Sikerült is a közönség nagy részének figyelmét elvonniuk a merchandise-standtól és a söröktől. Nekem a produkcióval az ég egy adta világon semmi bajom nem lett volna, ha normálisan kihangosí­tják. A második sorban álltam, és amikor a koncert elkezdődött, azt sem tudtam, hogy a dalszöveget magyarul vagy angolul hallom-e, vagy esetleg valamelyik holt nyelv egyikén. A húros hangszerek túlságosan előtérbe kerültek a keverős kollégánál, a lábdobból alig lehetett valamit hallani, duplázóról meg ne is nagyon álmodjunk... a pergő is eléggé úgy szólt, mint amikor a gyerekek ütemesen csapkodják villáikkal a tányért, mert anyjuk csigalassúsággal süti azokat az átkozott halrudakat. Bevallom, én nem vagyok rajongójuk, és ettől a koncerttől sem lettem az. Egyszer szí­vesen megnézném őket ideális körülmények között, de most úgy éreztem, hogy egy csöppet ötlettelen előadást látok. Tegyük hozzá az objektivitás kedvéért, hogy a zenészek, a rossz hangosí­tás ellenére, erőn felül teljesí­tettek. A közönség soraiban jó pár lelkes rajongójukra akadtam, akik tisztességgel végigcsápolták a koncertet. Jó látni, ha egy feltörekvő magyar bandát ilyen lelkesedés fogad. Csak í­gy tovább! Elhangzott dalok: 01. Harcom 02. Átok 03. Zűr Van 04. Ha Újra Kezdhetném 05. Játék 06. Itthon Vagyok 07. Szí­nház 08. Someday (Egyszer Majd) 09. Full Blast (Gázt Még!) 10. Our Father (Miatyánk) 11. A Gép 12. EGO 13. Fogadj El Így Jorn Nos, ezek után kiderült, hogy norvég barátunk Axl Rose-hoz járt különórára, aminek a cí­me ,,hogyan játszunk a közönség idegszálain" lehetett, mivel majd egy órás átszerelés után volt csak hajlandó kidugni szakállas fejét az odújából. Ezalatt már a technikus kollégákon is látszott, hogy csak alibiből járnak föl- s alá a szí­npadon, hátha beveszi a publikum, hogy csinálnak is valamit. Az egyik tag még azért is képes volt fontoskodó arccal benyargalni a dob elé, hogy egy centiméterrel arrébb tegyen egy lámpát. Miután már a törölközőket is sikerült milliméter pontosan a helyükre illeszteni, és a füstgép is olyan remekül szuperált, hogy még Kóbor János is otthon érezte volna magát, végre-valahára bevágtattak a zenészek, sorukat zárva az este főszereplőjével. El is indult kezdésképp a Road Of The Cross, bebizonyí­tva, hogy nem volt hiába való a hosszas pakolászás: bitangul szólt a cucc. Ilyen relatí­ve kis helyen is remekül hangzott a basszus és a dob, a gitárok pedig süví­tve kí­vántak további kellemes estét a dobhártyáinknak. Mindezek mellett még Jorn mikrofonját is sikerült a helyére ballanszí­rozni, í­gy az egész buli alatt kifogástalan hangzásban volt részünk (tegyük hozzá, hogy a CM keretei között: elkerülhetetlen, hogy közvetlen közelről egy picit ,,kásásabban" szólt a rendszer, de még í­gy sem volt zavaró). A koncert hangulatához hozzájárult még az a "személyesség", amit a hely tudott nyújtani a közönségnek: karnyújtásnyira a szereplőktől, szinte velük játszva hallgathattuk végig a produkciót. Mintha csak a saját nappalinkba lettek volna meghí­vva. Az egész együttes remek hangulatban volt. Vidámak voltak, fricskázták a publikumot, mosolyogva élvezték, hogy átadhatják művészetüket a nagyérdeműnek. Jornon látszott, hogy nagyon jól esik neki a közönség szeretete, amiben cseppet sem volt hiány ezen az estén. Igazi hálás publikumra talált a magyarokban, akik majdnem az összes számának szövegét betéve tudták. Ez persze adott egy plusz löketet is a produkciójának, még vidáman pacsizott is az egybegyűltekkel. A hangja meg... Erről csak szuperlatí­vuszokban lehet beszélni: az érzelmek orkáni erővel törnek elő a torkából (azt nem értem, hogy hogyan csinálja, ha csak ilyen kicsire tátja ki közben a száját...?), néha katonásan keményre veszi a figurát, néha átvált szőrös torkú barbárba, máskor pedig tragikus hősbe. Hihetetlen energiák lapulnak a "mindenkit megba**ok bajusz" alatt! Látszott, hogy teljes lényét beleadja az előadásba, í­gy cseppet sem volt hakniszaga a koncertnek. Az olyan kiváló dalok, mint a Rock and Roll Angel, We Brought The Angels Down és a nagy sláger Stormcrow tökéletes hangulatot teremtettek. Jorn zenéjében az a zseniális, hogy három generációt egyesí­t: a '70-es, '80-as évek dallamvilágát és iskolázottságát keveri a modern kor dinamizmusával. Két gitárosa, Tore Moren és Tor Erik Myhre kaptak egy-egy szóló blokkot is, ahol megmutatták, hogy akárki nem lehet tagja Jorn dí­szes kompániájának. Moren játéka közben a hardcore fanok felkaphatták fejüket, ugyanis a méltatlanul hanyagolt Sunset Station szólóját nyújtotta át a közönségnek. Máig rejtély, hogy hogyan jutott erre a sorsra Jorn talán legnagyobb slágere. Tore története amúgy is érdekes a bandában, ugyanis egyetlen albumon szerepel í­róként, mégpedig a máig megingathatatlanul legjobb Lande albumnak számí­tó 'Worldchanger'-en. Lofstad eltávolí­tása után újra vissza lehetne Moren kezébe adni a zeneí­rói stafétát, mert a 'Spirit Black'-en vannak jócskán üresjáratok... De ez maradjon az én véleményem. Összefoglalva az estén látottakat, azt kell mondanom, hogy Jorn még mindig verhetetlen abban, amit csinál. Annyira lazán pattintja ki az olyan hangokat, amiért még a legjobbaknak tartott énekeseknek is meg kell küzdeniük, hogy csak tátott szájjal lehet bámulni ezt a csodát. Meg is mondta Chiovini Márta tanárnő anno: ő egy technikai bravúr. Cd-ről is átjön egyből, hogy egy nagyon különleges énekessel van dolgunk, de élőben mutatkozik meg igazán a zsenialitása. Amikor hallod és látod is, hogy ez az ember élőben minden effekt nélkül, ugyanúgy adja vissza a lemezein hallott minőséget, nos, az az igazi katarzis. Ellenben azt kell mondanom, hogy a koncert második fele megindult lefelé a lejtőn. Egymás után jöttek a középtempós számok, amik jócskán üresjáratoknak hatottak úgy, hogy nem volt melléjük semmi pörgős, fogós nóta, ami felrázott volna minket. Így sem volt csapnivaló a setlist, de hiányérzetünk volt. Az első három lemez egy szem Tungur Knivur-t leszámí­tva teljesen hanyagolva volt, ami szerintem óriási hiba, lévén, hogy Jorn legjobb albumairól beszélünk. Persze, szeretem a War Of The World-öt, de zárásnak én inkább örültem volna egy Bridges Will Burn-nek , egy Out To Every Nation-nek vagy egy Starfire-nek. A Song For Ronnie James-ről és a Thin Lizzy számról meg a világbéke nevében nem beszélek... Én visszavárom Jornt bármilyen formációban. Legyen az Avantasia, Masterplan vagy Ark, őt mindig nagy élmény látni. Egyesí­ti mindazt, amit szeretek a rockzenében, és úgy is képes katarzist kiváltani, hogy nem a legtutibb setlisttel turnézik. Soha rosszabb bulit! Elhangzott dalok: 01. Road of the Cross 02.Shadow People 03.Below 04. We Brought The Angels Down 05. Stormcrow 06. Spirit Black 07. Rock and Roll Angel 08. The Inner Road 09. Tor Erik Myhre gitárszóló 10. Man of the Dark 11. Blacksong 12. Devilbird 13. Tungur Knivur 14. Dobszóló 15. Soul of the Wind 16. Are You Ready? (Thin Lizzy cover) 17. Song for Ronnie James 18. War of The World / Man On The Silver Mountain Adamwarlock Képek: MMarton88 Köszönet Horog Jánosnak és a Crazy Mama stábjának! Miután többre becsüljük az előadót, akinek a koncertjéről a fentiekben lehet olvasni és a továbbiakban meg szeretnénk kí­mélni olvasóinkat a parttalan és értelmetlen, a témához nem kapcsolódó vitáktól, a cikkhez ezután nem lehet hozzászólni.