Apocalyptica: 7th Symphony

írta garael | 2010.08.29.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: Jive - R.E.D.

Weblap: Apocalyptica: 7th symphony

Stílus: 

Származás: Finnország

 

Zenészek
Eicca Toppinen - cselló Paavo Lötjönen - cselló Perttu Kivilaakso - cselló Mikko Sirén - dob
Dalcímek
1. "At the Gates of Manala" 2. "End of Me" (ft. Gavin Rossdale - Bush) 3. "Not Strong Enough" (ft. Brent Smith - Shinedown) 4. "2010" (ft. Dave Lombardo - Slayer) 5. "Through Paris in A Sportscar" 6. "Beautiful" 7. "Broken Pieces" (ft. Lacey Sturm - Flyleaf) 8. "On the Rooftop With Quasimodo" 9. "Bring Them to Light" (ft. Joe Duplantier - Gojira) 10. "Sacra" 11. "Rage of Poseidon" 12. "The Shadow of Venus
Értékelés

A finn csellisták amúgy nomen est omen módra mértek hetedik csapást a hallgatóságra, kik, úgy gondolom, ezúttal is boldogan viselhetik ezt az inverz büntetést, amúgy elvetemült, bűnös metalhí­vő módjára. Bizony, az eredetileg csak projectnek induló vállalkozás szépen beérett, ma már nem nagyon kell a vonóbűvölőknek egy-egy világsztár vendégszerepléséért elbőgni magukat: Dave Lombardo amolyan jó bejáratott vendégként csak egy a sok, Amerikában meglehetősen a csúcsra járatott közreműködő közül, jóllehet ezen az albumon számomra nem annyira ismert zenészek segí­tették az apokaliptikus világ kibontakoztatását. Mitől is különleges, amit ez a négy, klasszikus zenei alapokkal (és felépí­tménnyel) rendelkező muzsikus csinál? Talán attól, hogy nem a szokványos hangszeren játszanak? Nem hiszem - ha ennyit látnánk - hallanánk csak a finnisták művészetéből, akkor akár cirkuszba is citálhatnánk őket, ahol amolyan furcsa idegenként szemlélhetnénk az amúgy vizuális élményt is nyújtó Apocalyptica előadást. Nem, valahol máshol kell keresni a "rejtély" kulcsát. A klasszikus és a metal zene ötvözése, egymásba integrálása sem újkeletű dolog - bár itt már közelebb vagyunk a megfejtéshez -, az európai szí­ntér dugig van a klasszik-metal hibridek szüleivel (jó sok kis fattyú szaladgálja össze az öreg kontinenst). Mégis, mitől unikum még most is az, amit a zenekar összevonózik? Megmondom: a megközelí­téstől, és a klasszikus zenei forrástól. A négy fiú ugyanis - szokatlan, bár érthető módon - a komolyzene felől közelí­ti meg a metalt - nem úgy, mint eredetileg fémzenén szocializálódott kollégáik - , itt bizony a rock a kistesó, mely felnézve az idősebb testvérre próbál idomulni a bátyushoz. Különösen nyilvánvaló ez a lassabb, kifejtősebb szerzeményeknél, bár a már hagyományosnak mondható vokális számok instrumentális részeiben is fel-felvillan az a klasszikus vonás, mely - és itt a másik fő aspektus - nem az elmúlt korok, hanem inkább jelenünk komolyzenei örökségéből táplálkozik. Apocalypticáéknál nincsen reneszánsz világi dal, nincsen barokkos virga, zenéjük jóval komorabb hangulatot közvetí­tve festi matt sötétre a fémet. A rock vonal továbbra is a thrashből és a modernebb, ám dallamosabb - bár néha a pszichedelikusabb - metal közegből táplálkozik, és bizony - főleg a női vokalistáknál - a mainstreamebb amerikai gótikus szí­ntér is befigyel, amúgy kislányosan és szégyenlősen, ám tagadhatatlan jelenléttel. A lemez nagy slágere a Not Strong Enough lehet, mely refrénjével azonnal ható dallambombát varázsol, de a Bring Them Tonight thrash durvulata is "érző szí­vet takar", ha lelassí­tanánk és az extrém jellegű énekhangot "normálisra" cserélnénk, olyan rádiós slágert kapnánk, mellyel az otthon lévő, toleránsabb háziasszonyok is szí­vesen barátkoznának. A lemez csúcspontját számomra azonban a majd nyolcperces - és a Metallicás eredetet leginkább prezentáló - Rage of Poseidon jelenti: ez a lassan épí­tkező, és a klasszikus dramaturgiát követő szerzemény bizonyí­tja, hogy a taní­tvány megelőzte a 'Justice' és 'Black' album korabeli mestert is, és talán itt tudatosulhat leginkább az elfogult metalhí­vőkben, miszerint a zeneiskola nemcsak arra jó, hogy a kreativitást kiölje a zenészekből....

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások