George Lynch: Orchestral Mayhem

írta TShaw | 2010.08.23.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Cleopatra Records

Weblap: http://www.myspace.com/georgelynch

Stílus: neoklasszikus metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Metal és komolyzene kéz a kézben járnak, legalábbis az 1969-es korszakalkotó Deep Purple album, Yngwie Malmsteen munkássága, és a kilencvenes évektől fogva sorban készülő, nagyzenekarral megtámogatott rock/metal koncertkiadványok óta biztosan. Nem is igazi gitáros ma már az, aki ne csinálna legalább egy-két átiratot a lemezeire ezekből a klasszikusokból, George Lynch viszont ezúttal egy egész albumot szentelt nekik! A Dokken egykori gitárosa és a Lynch Mob atyja nem hogy nem unatkozik mostanában, de egyenesen alkotói kényszertől szenved. Tavaly a Mobbal hozott ki egy lemezt, amit a mai napig is turnéztatnak, fű alatt pedig idén jelentette meg az 'Orchestral Mayhem' cí­mű alkotást, amin kizárólag instrumentális módon, komolyzenei klasszikusokat dolgoz fel. Az ötlet nem eredeti, a magukat zseniális húrtépőnek tartó gitárosok újra és újra megpróbálkoznak Mozart és Bach csodáinak a feldolgozásával, de hogy egy egész lemezt áldozzanak az ilyen anyagoknak... nos, ez bizony nagy bátorságra vall! George Lynch pedig volt olyan bátor, hogy megpróbálkozzon vele, persze mindenféle kockázatot mellőzve. Van neki egy jól működő bandája, ami turnézik és feltehetően hozza is neki a bevételt, úgyhogy a szabadidejében azt csinálhat, amit csak akar... De hogy mennyire bátor Mr. Lynch, azt nem csak az album megléte, hanem annak összeállí­tása is bizonyí­tja. Eleve, komolyzenei műveket feldolgozó CD-jén kezdődalnak nem egy valódi klasszikust helyezett el, hanem a Verve 1997-es, Keith Richards és Mick Jagger közreműködésével í­rt Bittersweet Symphony cí­mű slágerét. Ha valakinek nem ugrana be elsőre a nóta, gondoljon az egyik sörreklámra (vagy a fiatalabbak a szalagavatójukra, nekem legalábbis onnan is ismerős a dal). A Bittersweet Smyphony nagyzenekarral előadott mű, ez tény. Az is tény, hogy igen népszerű, ami bizonyos értelemben jó, mert esetleg a klasszikusok felé fordí­thatja a fiatalabbak érdeklődését, de mindezek ellenére sem tartom jó ötletnek, hogy jelen legyen ezen a lemezen. A dalok összeállí­tása ezen túl tökéletes - van itt Bach, Orff, Bizet, Debussy, Mozart, Csajkovszkij, csupa valódi klasszikus és zenei zseni, de közéjük ugyan, hogy fér be egy több mint tí­z évvel ezelőtt reflektorfényben fürdő britpop csapat slágere? Ugyan ez igaz az album végére hagyott két Trans-Siberian Orchestra feldolgozásra is, bár azt hiszem, ezeknek még í­gy is nagyobb a létjogosultsága a szereplésre, mint a Bittersweet Smyphonynak. Mindenesetre azt el kell ismerni, hogy mindhárom kakukktojás nagyon izgalmas és érdekes, kellemes átirat lett. Bár egyáltalán nem vagyok a bónusz trackkek hí­ve, ebben az esetben talán optimálisabb lett volna ezeket a dalokat azoknak cí­mkézve a lemez végére hagyni. Azt hiszem, George Lynch alapvetően csak dicséretet érdemel ezért az albumért. Az efféle komolyzenei anyagok rendszerint elszórva tűnnek fel a különböző lemezeken, és rettentően könnyedén tudják azt az érzetet kelteni, hogy kedvenc gitárosunk csak fel akar vágni a tudásával. Szerencsére Lynch esetében ez egyáltalán nem igaz, máskülönben nagyobb hype-ot kapott volna a lemez, a Lynch Mob koncerteken pedig végighallgathatnánk a Kis éji zene mind a négy (de lehet, hogy öt) tételét...

Pontszám: 7.5