8 Point Rose: Primigenia

Megint egy svéd power metal csapat. Nem tudom, hogy miben rejlik a skandináv országok produktivitása ilyen téren, de tényleg hihetetlen, hogy kb. úgy potyogtatják a metal albumokat, mint a kínaiak a bóvli piactermékeket. Oktatásrendszer? Politika? Generális skandináv mentalitás? Én személy szerint a hidegre és rövid italokra adom a voksomat. Igazából felesleges is firtatni az okokat, főleg, ha ennyire kiváló munkával van dolgunk, mint az 8 Point Rose debüt-lemeze.

Nos, a ’Primigenia’ alkotói meglehetősen fiatalkák, hiszen összesen alig éltek meg 100 évet (Ez egy egyszerű feladvány a Metal-Matek Feladatgyüjteményből: ,,Ha az 8 Point Rose tagjai összesen 100 évet éltek, és öt tagú az együttes, hány évet éltek átlagosan egyenként? A válasz: 20 évet!). A formáció mindössze tavaly állt össze, egy Evermoore nevezetű vállalkozásból, akik néhány demo felvétellel örvendeztették meg a világot. Az újonnan megalakult banda Michael Jackson - This Is It című dalának feldolgozásával vált ismerté, azokban a körökben, akik szeretik a popzene metallal való megerőszakolását (és fordítva). Idén pedig eljutottak arra a szintre, hogy kiadhassák első lemezüket.

Igazából a lemez, olyan mintha hibátlanul felmondanák a melodikus metalra vonatkozó tananyagot, szépen artikulálva, pedánsan, jó modorúan. Ez annyit tesz, hogy akinek ez a fajta muzsika inge, vegye bátran magára, garantáltan nem fog csalódni. A legtöbb dal a korongon meglehetősen fogós és ,,okos”, olyan, ami nagyon könnyen képes elvarázsolni a hallgatóságot. Adam Johansson és Alexander Timander gitártémái adják azt a dögöt, amit a dalok megkövetelnek, főleg a ritmusszekció kegyetlen égzengésével megspékelve. Nygren énekhangja ellenben nem a megszokott poweres tenor, néhány tartománnyal lejjebb mozog, ráadásul karcosan adja elő a művészetét. Néha picit meginogni hallottam, főleg a kitartott hangoknál, de ezt tudjuk be az én szőrös szívemnek.

Számomra zavaró tényező volt, hogy úgy éreztem, nagyon erőltetik a fiúk a modern hangzást és életérzést. Példának itt van mindjárt a hihetetlen kreatív címet viselő, The Shadow, ami egy remekbe szabott nóta lenne, ha nem akarna szerencsétlen Johansson unos-untalan rákrákogni. Igazából eldönthetnék, hogy a metalcore és a Linkin Park perverz elegye akarnak lenni, vagy normális metal banda. Ez az útkeresés még vár rájuk a jövőben, de én olyan nagyszerű dalok mellett, mint a dallamos When The Chaos Rules Our Lives és a lüktető, tempós Relentless bizakodó vagyok, hogy inkább a power irányába folytatják útjukat.

Igazából elégedett vagyok a lemezzel, mert a ’Primigenia’ tanuságát adta, hogy szorult a svédekbe még tehetség és egy csipetnyi eredetiség (már, ha az eddigi évtizedek nem szolgáltak erre elég bizonyítékkal). Ha pedig azt vesszük, hogy az előadók fenekén még ott a tojáshéj, egy ilyen jó kis lemez asztalra tétele igencsak hihetetlen teljesítmény. Kár a modern metalos próbálkozásokért, mert úgy hatnak, mintha nagymamám jóféle, vidéki pörköltjét kéne mcdonald’sos sült krumplival megennem.