Mystery: One Among The Living
írta TShaw | 2010.07.12.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Házasítani a progresszivitást és a könnyed AOR-t nehéz, de igazán hálás feladat, ahogyan arról az ezzel próbálkozó, főleg a hetvenes és nyolcvanas években operáló együttesek is tanúbizonyságot adhatnak. Az ilyen zenét játszó bandák közül talán az Asia lehet a legkiemelkedőbb, bár zenéjükben a progresszív vonások nem mindig voltak olyan dominánsak, de fel lehetne még emlegetni akár a Kansas, a Styx, esetleg a Journey zenéjét is. Lazábban kezelve a stílusokat, talán még a Rush-t is ide lehet venni, és én ide is venném, hisz a Mystery albuma gyakorlatilag minden felsorolt együttesből megidéz valamit... Ezen, a fentebb emlegetett együttesek által fémjelzett, progresszív, de mégis rendkívül hallgatóbarát irányvonalon haladva lassan, de biztosan eljutunk a Mystery-hez, ehhez az igazán kiváló együtteshez, mely idei lemezére egy rakat alkalmi zenészt hívott meg vendégségbe, hogy aztán felvegyenek egy igazán csodálatos anyagot. A meglehetősen nyomasztó borító mögé bújt korong törzsanyagát egy trió felállású csapatnak köszönhetjük, név szerint Benoit David énekesnek, Michel St-Peré gitáros-billentyűsnek (azt hiszem, a gyönyörű zeneiséget elsősorban ő követte el), és Steve Gagné ütős zseninek. Hozzájuk csatlakozott még néhány session zenész, köztük basszisták, gitárosok és vokalistanők, további három zenész pedig a csapat élő megjelenéseikor egészíti ki a fantasztikus hármast. A 'One Among The Living' című korong egyszer talán a stílus egyik iskolapéldája lehet. Atmoszférikus hangzása az első néhány perctől kezdve speciális hangulatot varázsol a lemezre - még azt is le merem írni, hogy a nemrég megjelent aktuális Asia albumnak is hasonló hangulattal és kisugárzással kéne bírnia. Már az album elején lévő, rövid Among The Living is egy ritka gyönyörű és értékes intro, a legtöbb ilyesféle bevezető közjátékkal szemben önmagában is fel tud mutatni valamiféle értéket. Nem is meglepő, hogy az album vége felé előkerül még a téma, a rendkívül izgalmas címadó dalban. Aztán már itt is a Wolf. Az a capella kezdés hallatán szabályosan felállt a szőr a hátamon. Mintha Dennis DeYoung szólalna meg, vagy legalábbis egy rá kísértetéjesen hasonlító énekhang. Egészen csodálatos dallal van dolgunk, mely dallamos mivolta mellett kellőképpen érdekfeszítő és eredeti is. Himnikus megszólalásával prog., AOR, és filmzene rajongóknak is könnyedén kedvence lehet. Az album a továbbiakban hasonlóan különleges és érdekes, figyelemfelkeltő lesz. A progresszivitás azonban csak akkor veszi át kifejezetten az uralmat, amikor elindul a Through Different Eyes című, hat tételes, huszonkét percre duzzasztott remekmű. Az egymáshoz első hallásra lazán kapcsolódó dalok elképesztő légkört és hangulatot teremtenek, egyúttal meggyőzhetnek bárkit, hogy itt minimum a Rush-hoz illő profizmussal és zenei alázatossággal van dolgunk. Az album végére maradt címadó szerzemény a kezdésben már hallott jellegzetes témával indít, majd átúszik az egyértelműen nyomasztó, néhol talán egy kicsit doomos The Falling Manbe, ami egyúttal az album legsötétebb pillanata is lesz. A felszabadító és valóban felüdítő befejezés, a Sailing on a Wing, aminek a szövegében feltűnő ígéret földje egyúttal az album témáját is lezárja, zeneileg és tematikailag egyaránt.
Legutóbbi hozzászólások